Mindenkinek vannak félelmei. Ha azt mondom, hogy nekem a fogorvos, akkor talán nem is mondok újat. Egyszerűen amikor megtudtam, hogy fogorvoshoz is mennem kell a kiskönyvbe történő pecsét miatt, esküszöm jobban beparáztam, mint amikor belegondolok mi vár rám a szülőszobán. Hirtelen jobban féltem tőle. Nyilván ennek is oka van... hisz rég látta már fogorvos a fogaim és néhány éve vannak "kellemetlen" pillanataim ami a fogfájást illeti és tudtam azt is, hogy az egyik fogam húzásra vár.

Aztán persze ezt tetőzte, hogy mint köztudott egy terhesség alatt sajnos a nők óriási %-ának a fogai mennek tropára elsőre.

Szóval történt, hogy a férjem kísértem el egy nagyon kedves régi barátomhoz fogászatra bízva a reményben, hogy kapok egy pecsétet a kiskönyvembe. Nem kell megvizsgálni, nem kell hozzám nyúlnia, csak egy aláírás kell - gondoltam én és teljesen meg is voltam győződve róla, hogy nincs mitől tartanom, csak nem esik nekem így hányósan-terhesen... ugyebár...

Azt mondta muszáj megvizsgálnia, ő anélkül nem pecsétel. Megbeszéltük, hogy csak megvizsgál oké? Oké!

Fel is állította gyorsan a diagnózist, hátra dőlt a székében és most megpróbálom felidézni, hogy éltem meg a mondatait: "Nos.... blablabla..blablabla... viszont, a bölcsesség fogad ki kell húzni, enélkül nem engedhetlek innen el..." MIIIII??? MOSTTT??? NEEEEEEEEEEEEEEEE!

"Most túl leszünk rajta gyorsan... blablablablablabla...ha a terhesség alatt ez bedurran, akkor egy ilyen belső gyulladás koraszüléshez is vezethet....blablablablablabla." És ez volt az a mondata amitől észhez tértem és megállapítottam, hogy itt tényleg nincs mese. Nálam ez óriási rizikófaktor egyébként is, nem kockáztathatok! Tehát mindent a 3 pocaklakómért, essünk neki!

És most, 3 nappal később, hogy túl vagyok rajta, mondanom sem kell, hogy ez lelkileg sokkal nagyobb megkönnyebbülés, mint fizikailag. Az állandó lelkiismeret ami gyötört a fogaim miatt, a félelem mióta tudom, hogy terhes vagyok, hogy vajon mi lesz velük, kibírják-e így is... Ezt a terhet letettem és bár a kg-k száma növekszik a hasammal együtt mégis úgy érzem, hogy legalább 50 kg-al lettem kevesebb ezzel a hirtelen jött akcióval!!!:))

Egyébként a foghúzásról annyit, hogy olyan vér profin csinálta és annyira figyelt rám és annyira ügyes volt, hogy bár hihetetlen, de tényleg SEMMIT nem éreztem, nem volt fájdalmam. Jobban fájt utána a helye amikor kiment az érzéstelenítő hatása, mint maga az a néhány perc amíg kikapta:)) És mivel tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, így tudom, hogy minden pontosan azért alakult így, mert ennek itt volt az ideje. Minden stimmelt: jó kezekben voltam, nem számítottam rá, nem volt időm görcsölni és félni, beledobtak a mélyvízbe, a gyerekek is jól elvoltak anélkül, hogy csesztették volna a gyomrom, a közérzetem is teljesen rendben volt és a terhességi időben is tökéletes időpontban voltunk ott.

Drága Aprajafalva (ahogy apátok hív titeket:))) )! Holnapra készüljetek, reggel megyünk a naaaggy ultrahangra és remélem, hogy minél tovább nézegethetlek titeket a monitoron keresztül:)))