22:14 van. Elcsendesült a ház, alszanak a fiúk. Én pedig hihetetlen mód késztetést érzek arra, hogy írjak. Majdnem egy év telt el az utolsó posztom óta. Pedig ne tudjátok meg hány megkezdett bejegyzés van itt elmentve a piszkozatok közé. Annyi, de annyi mindent szerettem volna mesélni, de elfogyott az erőm. Szerettem volna nektek mesélni arról, hogy milyen volt 3 gyerek mellett lebonyolítani egy költözést, milyen volt az első szülinapjuk, hogyan sütöttem saját kezűleg 3 emeletes tortát, milyen volt tv műsorban szerepelni, milyen túlélni egy napot a fiúkkal, hogyan telt a nyarunk és hogyan is haladunk tovább az álmok kikövezett útján, melyért sokszor vért izzadva küzdünk.Aztán volt, amikor mély pontomban szerettem volna kiírni a világnak, hogy nekem most mennyire nehéz, mennyire fáj, mennyire szakadok bele ebbe az egész "anyaság" mizériába, de aztán ez is elmaradt, sose jutottam el az "éles mentés" gombig, hogy ti is lássátok (bár hozzá teszem, azért 99%-ban szimplán sose értem a végére...:D:D ).

Az őszintét megvallva tényleg NAGYON nehéz anyának lenni. Számomra azért, mert egyszerűen sose lehetek engedékeny, sose hagyhatom borulni a kötelező rendszert, sose lehetek "jófej". Néha-néha előfordul 1-1 csúszás ami olyan mértékű széthullással jár, hogy mindig megfogadom, soha többé. Széthullnak a fiúk is, megszakad a rend, emiatt széthullok én is. Kontrollálhatatlanná válik minden, elszabadul a pokol. Sokan nem értik ezt, sokszor hallom a hátam mögött a mondatokat, hogy miért vagyok ilyen, sokszor érzem én is, hogy annyira jó lenne engedni a gyeplőn. De tudom, hogy ez így jó, így helyes, így tudunk egyben maradni, így fogom tudni egyedül végig csinálni a következő napot. Annyi meló van abban, hogy eljussunk oda ahol most tartunk. Hogy egyszerre aludjanak, egyszerre egyenek, minden lényegesebb dolog az életükben egyszerre történjen, legyen ez bármilyen témakört érintve. Egyik sem érezze hátrányban magát a másikkal szemben, annak ellenére, hogy ez egy örök verseny közöttük. Mindig van első és mindig van utolsó. És mindig vagyok én, aki kinyírja azt az embert, aki ezt szóvá meri tenni előttük:D

Örök verseny nekik minden. Ki kapjon először kanalat a kezébe, kihez érek hozzá először, kit veszek ki az ágyból, ki tud a jobb lábamra ülni, hogy osztoznak meg harcolva a karjaimért, lökik fel egymást, harapják és rúgják csak azért, hogy elsők legyenek. Látom az erőt, hallom az eszeveszett sikítást amikor veszítenek. Másodiknak is nehéz lenni ebben a napi versenyben, de a harmadik hely... az bizony a világ vége. Elszakad a cérna, földhöz vágja piciny testét, torkaszakadtából üvölt, és ha szerencsém van, akkor mindez a szőnyegen történik. Ha nincs, akkor a konyha járólapján erőteljesen fej-koppanás effektekkel. Aztán ezzel a produkcióval eléri/né hogy rohanjak vigasztalni, amihez az első és második helyezettet ott kell hagynom, akik pedig azért kezdenek el üvölteni... szóval akkor most mi is a megoldás?!:)) És ez csak egy a napi 99999 szituációból amiben helyt kell állnom lelkileg és testileg is.

Valahol egyszer azt olvastam, hogy anyává válni a legnagyobb tükör, minden pillanatában szembesülsz magaddal. Hogy reagálsz le helyzeteket, de a durva, amikor a gyerekek elkezdenek utánozni. Nézik minden mozdulatom és ők is pontosan azt teszik egymással amit én velük... Rengeteg dolgot megtanultam tőlük:

- hogyan kell nulla alvással túlélni több napot, hetet, hónapot,

- hogyan kell 3 perc alatt 3 gyereket átpelenkázni,

- hogyan kell 3 perc alatt 3 gyereket úgy átpelenkázni, hogy az éppen "szabadlábon lévő" 2 folyamatosan húzgálja a nadrágot le rólad,

- hogyan kell 3 perc alatt 3 gyereket úgy átpelenkázni, hogy 1 a pelenkázón teli erőből rugdossa a hasad és szökni próbál, 1 a combodat harapja, 1 pedig a konyhában a kukából szedi ki kakis pelenkát,

- hogyan kell egyszerre 3 gyereket megetetni sírás, ordibálás nélkül,

- a körömvágás és a hajvágás egyenlő a világ végével, tudtátok? 60 db körmöt levágni úgy, hogy 40 teli erőből a hátad markolja, 20 pedig random szerűen mozog és állandó imát mondogatsz, hogy vér nélkül megússzuk:)

- megtanultam azt is, hogyan fegyelmezzem magam. Pl. amikor teljesen kimerülve leülök a kanapéra, gondolván, kapok 2-3 perc szusszanásnyi időt, akkor egy 10 kg-s gyerek belevetődik oldalról a bordáim közé, egy másik 10 kg-s csomag a vállamra támaszkodva torkaszakadtából üvölti, hogy "áááányáááá, ááánnyáááááá", egy pedig a kanapé háttámlájára teleportálódva teljes erejéből a hajamba kapaszkodva RÖHÖG. Ez az az eset, amit egy normális tűrőképességű ember sem bír ki, nagyjából én is szívem szerint átváltoznék valami szuperhősnek és szétcsapnék mindenkit (bocs fiúk, de ez tényleg kemény....:D ). És ilyenkor veszel egy nagy levegőt, kezded a hajadból kiszedni azt a két apró kezet, leszeded a hátad mögüli gyereket aki azóta is RÖHÖG ezen, majd kiszeded a jobb oldalbordádba épültet, és végül megkérdezed az "ááánnyáááá ánnyáááá"-zót, hogy ugyan árulja már el mi a baja, mert itt vagyok és látom, hiába üvölti a nevem. (aztán van az, amikor nem megy ez a türelem és az utca is tőlem zeng.... de erről nem beszélünk:D:D ),

- megtanultam, hogy SOHA semmilyen körülmények között NE nyúlj játékhoz ha alszanak. Ezek a szülők ellenségei, még az is meg fog szólalni ami már a gyártósoron se zenélt. TUTI! Pont akkor, amikor NEM KÉNE!

- háztartást vezetni és gyerekeket nevelni egyszerre: Amíg bedobod a mosást, addig a fiúk kipakolják a konyhát. Amíg megpakolod a mosogatógépet, addig a fiúk a szobájukban szétharapják egymást. Amíg főzök, addig tuti valaki a radiátorról akar fejest ugrani a szőnyegbe. Amíg kovászos uborkát rakok el, addig biztosan 3 gyerekre lépek rá, mert mindenki a lábamat használná létrának, hogy végignézze a folyamatot. Amíg kiszaladok az udvarra, hogy kivigyem a szemetet, addig bent legalább 1 tarhonyás zacskó fog széthullani és legalább 60 db mosogatótabletta kerül át a dobozából a kukába és legalább egy gyerek lesz aki csurig tömi a száját popsitörlővel és készül megfulladni. De amíg őt megmentem, addig másik kettő felmászik a nappali közepén az asztalra és ordibál, hogy "ááányáááá, ááánnyyyyááá" és RÖHÖG.

- rájöttem, hogy nem tudok világot megváltani. És arra is, hogy nem is akarok. Túlélni akarok és megélni. Nem érdekel már más nyűgje, nem érdekelnek a "világszenzációs" hírek, nem érdekel mi van a világban. Arról is ma értesültem, hogy hosszú hétvége lesz, ja és amúgy már augusztus 20-át fogunk írni. Hol érdekel engem milyen napok vannak, jelenleg mind egyforma és minden nap ÁÁNNYYÁÁÁ vagyok:D ÁNNYÁÁÁÁ, aki nem látott már évek óta híradót (ez nagggyooon durva, de a legdurvább, hogy fel sem tűnik..., mit híradót, tvt is csak kikapcsolt állapotban:D), ÁÁNNYYÁÁÁ, aki inkább gyönyörködik abban, ahogy ez a három fiú napról napra ügyesebb és okosabb és ÁÁÁNNYYÁÁÁÁ vagyok akkor is, amikor megmutatják nekem, hogy éppen mit eszeltek ki, mire jöttek rá, hogyan oldják meg a nap mint nap előkerült újabb akadályokat:)

- megtanultam értékelni az embereket akik körül vesznek: a szüleimet, hogy ők is végig csinálták ezt (osztva hárommal verzióban:D ), hogy bármikor szó nélkül meglátják azt, mi az amiben tudnak  segíteni; a barátokat, akik a földön az egyetlenek, akik megértik miért van szükségem egy üveg nutellára, hogy lenyugodjak:D; a szomszédokat, akik ha már nagyon hangosan fejtem ki a véleményem a fiaimnak, akkor képesek egy tábla nyugtató csokival beállítani vagy engedik hogy a könnycseppjeim elárasszák a vállukat...:D

Egy szó, mint száz: aprajafalva már elmúlt 1,5 éves, mi pedig kitartóan gyűrjük az akadályokat, hajszoljuk a kifogyhatatlan álmokat és a túlélés mellett próbáljuk megélni is a pillanatokat:)))

És igyekszem többet írni is...:)))

Kiszámoltam: több, mint 4 hónapja nem írtam ide, olyan rég nem léptem be a felületre, hogy már a jelszavam is elfelejtette az internet:) Nekiállhatnék megmagyarázni, hogy ez miért is van, de inkább belekezdek valami másba, hiszen 4! hónapnyi elmaradásom van.

Úgy csapongnak a gondolataim az elmúlt időszakkal kapcsolatban mint a flipper golyó amikor egy óriásit "ütsz" bele és nekimegy a "bepörgető" résznek és csak dzs-dzs-dzs-dzs-dzs... (ezt értette valaki rajtam kívül vagy már nagyon baba nyelven volt?:D)

Szóval..... hát tényleg nem tudom hol kezdjem.

Szülők lettünk, beavatottan, háromszorosan. Volt már minden: nevetés, örömkönnyek, sírás, pánik, orvos, kórház, "nééézdd-néééézzd mit csinál", "jessszuuss mindjárt leesik!", "úristen, akkora a foga, hogy leharapta az ujjam" , "gyere már ki onnan", "ne rágd már a kábelt", "adjon valaki egy doboz nyugtatót", "szabadságraakarokmenni", "fogd már fel, hogy a virágföld nem neked való", "nem, nem eszik még egyik gyerekem sem pacalpörköltet nokedlivel", "találtam egy új pelenka nagykert JUHÉÉ", "minek csörög a telefon etetés időben???", "megint kinőttek 20 db ruhát"....és: első éjszaka külön.

Talán életemben először láttam lázmérőn 40 fokos lázat, gyermekorvosi ügyeletet, vizeletgyűjtő zacskót, amikor is Patrik úgy döntött, hogy ezzel a tünettel kettesben szeretne a szüleivel tölteni egy kis időt a kórházban. Ezt felismerve 1 hónappal ezelőtt Bence ájult el egy visszabukás közben, vele már egyedül töltöttem egy cseppet sem romantikus éjszakát a kórház jéghideg, rémisztő falai között miután a férjem reflexből lereagálta, hogy mit is kell csinálni egy fulladt-elájult gyerekkel. Szerintem a következő Lórika lesz, de ő nem ilyen jellegű tünetekkel, hanem szimplán azért, mert úgy közlekedik már itthon mint egy tank. Egy elpusztíthatatlan buldózer, akinek nem számít se a testvére, se egy fal, semmi. Ha ő eldöntette, hogy keresztül megy valahol, valamin akkor az úgy is lesz. Tegnap lábra állt magától. Húzza fel magát mindenhova, mindenhol, mindenkin. Teljesen belakta a lakást, imádja a virágföldet, a kábeleket és mindent amit ha meglátok, akkor: "Lórika, nem szabad!... Mondom nem.. Légyszives ne csináld.. LÓÓRRIKKA... KOMASÁG LÓRÁNT!!!" és ő csak mosolyog egyet és extra gyorsasággal tipor oda, ahova nem kellene...:) Két alsó fogával már simán leharapja a kezed is, szóval veszély van...!:))

Bence kedvenc időtöltése a hason nézelődés, fej támasztással és a bandázás:) Nála még nincs kúszás, nincs (látható) fog, de egyértelműen "MMMMMMAM"-nak hív két napja és tisztán kivehetőek a MAMMMMMA, BABBBBBA, HÖBÖM, HŐŐŐMM szavai:))

Patrik a full szöszi hajával, tökéletes kék szemeivel néha elgondolkodtat, hogy kinek a génjeit örökölhette..?!:D Neki is kibújt az első fogacskája alul és már érezhető, hogy a napokban át fogja törni az ínyét a mellette lévő is. Az ő szava járása: ÁDDÁÁÁ, DAADDÁÁÁŐŐ, HŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ, BÖ :) És komplett babanyelvi halandzsa mondatok, amit mind a 3-an tolnak, látszólag értik, mi pedig csak nézzük döbbenten a jelenséget:)

Az biztos, hogy imádják egymást (gyepálni ((is)), és szerintem életünk legjobb döntése volt, hogy nem külön ágyban alszanak el minden este. Valóban van, hogy felsírnak éjszaka mert egymás hegyén-hátán vannak, de ez annyira elenyésző mértékű és annyira pont belefér az anyai szerepkörömbe, hogy rendet rakjak közöttük, hogy nagyon. Mindent megér látni, ahogy egymás kezét fogják, ahogy úgy alszanak el, hogy valamijük össze kell, hogy érjen a másikkal. Reggel "simogatva" kelnek fel vagy éppen a másik szemében/orrában/szájában/fülében turkálva. De ez így tökéletes.

Egyébként engem nagyon megterhel ez a rengeteg döntés, ezek a "most a francot csináljak" szituációk. Engedjem, ne engedjem, menjünk, ne menjünk, csináljuk, ne csináljuk, miiiiii legyeeeenn?!?!  Aztán meg jön a döntés következménye. Csak egy átlagos példa. Mióta beköszöntött a hideg én ismét kikészültem attól, hogy mi a francot adjak rájuk. Ha lemegyünk a kocsiig elég ez. Ha beülünk a kocsiba sok ez. Ha kevesebb, akkor megfázik. Ha több, akkor beleizzad. Közben kisüt a nap, leszakad az ég, átmegyünk 4 tornádón majd landolunk 40 fokban valahol, de PONT NINCS NÁLAM NAPOZÓ. És ekkor, minden előzményt nem ismerve jönnek az emberek: JESSZUUUSS, ENNYI RUHÁT ADTÁL RÁJUK?, majd fél perc múlva a másik: ÚÚÚRISTEN, CSAK ENNYI RUHA VAN RAJTUK??. Szóval nem elég, hogy totál készen vagyok attól, hogy az egész életem állandó döntésből és felelősségvállalásból áll, még jön a külvilág is, ami végképp elbizonytalanít.

Jaj, ha már elbizonytalanítás. Hozzátáplálás. Nem tartom magam para-anyának, és már tiltottam a közösségi oldalakról az összes "unatkozó-egy gyereket nevelő- én nevelem a legtökéletesebben a gyerekem" csoportot, anyukát, de azért NA! Ha valaki olyan olvassa most ezt, aki még nem találkozott a hozzátáplálás megkezdésének gyönyöreivel, akkor innen üzenem, hogy nagyon kösse fel a gatyáját, mert bizony ehhez nem elég egy szimpla anyukának lenni 2017-ben, hanem itt kérem kemény statisztikai kimutatásokat, diagramokat kell tudni elemezni, mindenféle számításokat végezni, mert ez nem csak játék és mese! Ha nem tudod, hogy mi az a 7 gabonás pép vagy tojást tartalmazó kiflivéget szeretnél adni a gyerekednek, netán nem a WHO táblázat szerint etetsz, akkor meglincselnek, kicsinálnak és a végén darabokban eltemetnek... és a fejfára rá írják: "itt nyugszik egy szar anya". Ez viccesnek hangzik de amúgy vérre menő téma! Olyasmi lehet mint politizálni politikusok között... na, így jobban érzitek?:)) Hihetetlen. Bár nekem határozott véleményem van egyébként sok oldalról nézve a témát, de még mindig vagyok olyan hülye, hogy elbizonytalanodok és elkezdek nyomozni. Ilyenkor újabb csoportok kerülnek tiltásra-kölcsönösen:D:D

Járt nálunk a kerület Polgármestere:) Bizony, nagyon büszke volt ránk és hihetetlen kellemes délutánt töltöttünk vele, a feleségével és az alpolgármester úrral, illetve egy csoport újságíróval, fotóssal, riporterrel:)) A fiúk lettek a Kőbányai Babakelengye csomag reklám arcai:))  A teljes videó anyag itt megtekinthető, az újságcikket még várjuk:D :

https://youtu.be/V6ehNw8_jQg

Sokan kérdezik meg akikkel beszélek vagy találkozok, hogy hogy bírom? Köszönöm szépen a kérdést, hihetetlenül jól vagyok/unk, imádok anya lenni minden nehézség, fáradtság ellenére, utólag belátva amúgy Zombi is imádok lenni, csak pont akkor nem amikor az vagyok.:D Pár hete teljesen egyedül vagyok a fiúkkal napközben, mert Nagymaminak sikerült elhelyezkednie és a családdal megvitatva a dolgot úgy döntöttünk (vagy inkább döntöttem?! :D), hogy megpróbálom egyedül. Rengeteg segítség felajánlást kaptam már: idegen nagymamák, akik szívből szeretnének segíteni és nekik az a fizetség, hogy a babákkal lehetnek, vagy a Polgármester úr felajánlása... De van akkora EGOm, hogy cseszem elfogadni bárki segítségét :D Egyébként most vessetek meg, de sokszor érzem azt, hogy a segítség, az nem feltétlen segítség és ezzel a helyzettel sokszor nem is tudok mit kezdeni. Ezek a helyzetek olyankor vannak, amikor valaki örömmel veti bele magát egy etetésbe, de mondjuk pont az a gyerek, pont akkor, pont ott nem akar enni. És ilyenkor mindenki pánikszerűen lerohan, hogy most mit csináljon és várják tőlem, hogy találjam fel a spanyol viaszt, de ez sokkal jobban megterhel, mint az, amikor egyedül, 4-esben itthon, átlátva a napjukat, a fizikai erőnléti helyzetüket beosztom, hogy kit-milyen sorrendben fogok etetni, hogyan lesz a procedúra, stb. És működik, minden alapja a rend, a rendszer, a fegyelem, a pontosság. Mióta egyedül maradtam sokkal nagyobb rendszer lett az életünkben, mint akkor volt, amikor Anyukám segített napközben. Nyilván, akkor is meg volt a menetrend, de mégis voltak benne olyan kis "csúszások" amit az a helyzet tett lehetővé, hogy pontosan 2 kézzel többen voltunk. Ezt én már egyedül nem tudom kivitelezni, így nagyjából akkora szigor van, mint egy katonaságban - már ami a napirendet illeti:) Ellenkező esetben szétcsúszna minden, mindenki, az egész életünk. Az pedig hosszú távon senkinek nem lenne jó, de elsősorban a fiúknak sem. Sose gondoltam volna, hogy ez így lesz, hiszen (szerintem) én sem így nőttem fel, de ez már az a létszám ahol csak minimálisan beszélhetünk igény szerinti nevelésről.

Visszatérve a helyzetemre, a kedvenc témám a fogyókúra... nagyjából ha jellemeznem kellene a témához való viszonyom, akkor ez a mondat lenne: "holnaptól most már tééényleg, csak még van 1 üveg nutella a szekrényben, amellett nem lehet elkezdeni...".. aztán amikor elfogy, akkor bekerül még egy, aztán benne vagy egy végeláthatatlan mókuskerékbe, aminek a tetejére oda van írva: VAGY GYEREKET NEVELSZ VAGY FOGYÓKÚRÁZOL! Ebben az életkorban nekem nem megy. Annyi türelmet és fegyelmet igényelnek a fiúk, hogy egyszerűen nincs erőm, idegrendszerem a koplaláshoz. Vagy nevezzük aminek akarjuk, nyilván képletesen írtam a koplalást. Nincs időm, erőm főzni, nincs kapacitásom kitalálni, hogy mit is kellene enni, a ch-kalória számolgatásokról meg ne is beszéljünk. És igen, sajnos boldogsághormon tölt el, amikor egy igazi jó kis fehér lisztes friss pékáru bekerül a konyhába miután éppen 3 torkaszakadtából üvöltő gyereket próbáltam elaltatni, megnyugtatni és az utolsó idegszálamat is szétrágták. Akkor jön a péksüti, a pánikszerű nutella zabálás és kapaszkodás mindenbe ami igazi BŰN. Ez van, csődöt mondtam ami miatt amúgy minden este brutál lelkiismeret furdalás gyötör, hiszen elcsesztem a szülés utáni (elég korrekt) állapotomat, közben pedig megfogadom, hogy HOLNAPTÓL TÉNYLEG KEZDEM. Majd ez nagyjából az ebédig tart, amikor is kezd lineárisan csökkenni az erőm, a türelmem és az idegrendszerem is feladta a szolgálatot. Nyilván ez nem csak az anyai oldalam miatt, hanem annyi minden történik velünk mostanában az élet minden területén, hogy kész, nyert a cukor és a fehér liszt meg a ZABÁLJ névre hallgató belső démonok. DE! Egyszer eljön az én időm.... egyszer erőre fogok kapni és akkor bekaphatjátok a fehércukrot drága ZABÁLJdémonok!:)

Hopp, éppen Lóri dobott egy dupla rittbergert, de szerencsére Patrik hátán landolt, aki éppen Bence derekán van keresztbe.... így megúsztuk a koppanást, de mire most ezt leírtam Lórika már vissza is kapaszkodott és térden állásban vizsgálja a pihenőszék belsejét. Most pedig mire ezt is leírtam már 2 lábra húzta magát... Szóval ennyit a blogírás alatti életről nálunk:))

És még mindig: A világ legjobb és legcsodálatosabb dolga trikres anyukának lenni!!!!!!!!!!!!!! Főleg VELÜK, ezzel a három tökéletesen fejlődő, makk egészséges fiúval! <3 <3 <3

Tudtad-e, hogy

- a világon 2 legfájdalmasabb dolog létezik a babák életében: 1) körömvágás, 2) gombold be a füle mellett lévő kis patentot a ruhán.

- a MC Donald's menük bármelyik formája idegnyugtató hatással bír ha már végképp kivagy,

- az almát, a répát és a barackot garantáltan nem viszi ki egyik csodahiperszuperbrutáldrága folttisztító sem, csak az ország egyik végében, a padláson porosodó, igazi ezeréves főzött szappan,

- ha a gyerek szája kanálhoz ér, akkor szófosást kap és nekiáll magyarázni, ami által fröcsög ki a kaja, amit még jobban élvez és hihetetlen ügyességgel tudják egy jó adag nyállal dúsítva visszaköpni rád,

- ha elalszol, felkelnek,

- ha egy sír, akkor mind sír,

- egy aktuális méretű nadrág maximum 3 hétig jó,

- ha eddig azt gondoltad, hogy a pelenka az pelenka, akkor most szeretném elmondani, hogy rengeteg féle-fajta pelenka létezik. Amire gondoltál típusokban, azt szorozd meg minimum 10-el,

- ha eltervezed, hogy kiviszed a levegőre a gyerekeket, akkor a verőfényes 40 fokból 2 perc alatt képes az időjárás tornádóvá alakulni,

- ha gyereked lesz, akkor hirtelen életképes leszel a megszokott hőmérséklet + 15 fokban is (amiben előtte megpusztultál),

- a telefonon a videó funkciót tuti akkor nyomod félre, amikor a gyerek a legcukibb vagy valamit életében először csinál,

- 3 L színes mosószer + 2 L öblítő élettartama a mi háztartásunkban 1 hét,

- a gyerekeket sose lehet átvágni. Hiába ringatod őket órák óta hűségesen a hintában, ott állsz mellettük, biztos, hogy abban a pillanatban, ahogy leülnél kicsit és olyan szögből löknéd a hintát, hogy neked is kényelmesebb legyen: KIPATTAN A SZEMÜK ÉS VEEEÖÖÖÖÖÖÖ.

- akaszthatsz fel nekik a fejük felé több ezer forintos kis csörgőket, lehet az a legminőségibb, legdrágább amit valaha fogtál. Őket csak az antibakteriális törlőkendő kék zacskója hozza lázba.,

- eljön az életedben az a pont, amikor már nem érdekel, hogy tápszerben úszik a konyha, hogy a "szilárd" pépes kajájából több van a ruhádon, mint az ő gyomrában, hogy felőled már ellepheti a kosz az egész lakást, addig biztos nem fanyarodsz porszívóhoz amíg látsz még 1-2 foltot ami tiszta.

- már megérted a gyerekes anyukákat, akik nem válaszolnak egyből a kérdésedre telefonon, pedig előtte idegrohamot kaptam, hogy "LÁTTA", de cseszik válaszolni...

- egy találkozót összehozni a barátnőddel legalább 2 hét szervezéssel, 10 alkalom lemondással jár,

- ha feldobsz egy anyákkal hemzsegő helyen egy baba-mama témát, akkor már a kérdés feltevésnek gondolatánál megbánod,

- amikor adott 3 egyidős fiad, akkor szembesülsz vele, hogy tényleg minden baba egyformán fedezi fel a világot, a testét. Minden mozdulatuk, próbálkozásuk nagyjából ugyan az. Hiába tudtad, de ezt látni, hihetetlen.,

- míg régen soha nem volt elég cipőm és táskám, most már soha nincs elég body és gatya a fiúk szekrényében,

- a fürdőszoba ajtajának csukódása a hátam mögött: út a 10 perces mennyországba,

- a heti egyszeri/kétszeri szoli maga a mennyország.,

- igaz a mondás: "a mama olyan, mint az anya, csak nála mindent lehet" = a gyerekeknek rosszalkodni és minden szabályt felborítani, a szülőknek meg ALUDNI.,

- a hála, amit érzel azok felé az emberek felé akik kicsit is segítenek könnyebben élni (főznek, kitakarítanak, elveszik a gyereket amikor már végkimerülés határán vagy...stb...) az nagyjából olyan mértékű, hogy szíved szerint körbecsókolnád őket. Ha lenne rá energiád. De inkább alszol. A lényeg, hogy ők tudják!:)

És végül tudtad-e, hogy a fiúk mosolya, a tekintete, az ölelésük feledtet mindent és örömkönnyekben úszva minden nap végén rájövök, hogy ennél szebb életre soha nem vágyhatok:)

Bence és Lóri 5,4 kg, Patrik 5,7 kg:))

Életem legszebb és legkeményebb 4 hónapján vagyunk túl. Egyszerűen néha azon veszem észre magam, hogy rácsodálkozok a fiaimra és megállapítom, hogy ez tényleg nem álom. Tényleg Anya vagyok. Tényleg trikres anya. És tényleg itt van a világ legcsodálatosabb 3 fiúja. Pedig ezt továbbra is lehetetlen felfogni. De tényleg. Csak sodródsz a mindennapokkal és nagyon kevés idő marad arra, hogy elgondolkozzak ezen. Hogy tényleg. De komolyan. Itt vannak. Ők azok. A mieink. És tényleg. De komolyan. "Atyaúristen"!

Egy szavam nem lehet rájuk, hiszen 3. hete, hogy este 9-től reggel 6-ig alszik mindenki! Az egész család:) Tudom-tudom, ez mindenki álma! De mielőtt még azt gondolnátok mennyire kipihentek vagyunk....:D Hát nem! Ez a blogozósdi is azért van ilyen minimálra szorítva, mert a laptop monitorjának magasságához kicsit lentebb kell "tartani" a szemem és ez már olyan állapot, ami arra ösztönöz, hogy elaludjak:D Hiába támasztanám ki fogpiszkálóval a szemeim, akkor is összecsukódnának. Volt már, hogy a férjem elmesélte mik történtek éjszaka és SEMMIRE nem emlékszem:D Ma anya próbált egy "gyorsan ledőlök egy órára" alvásból felkelteni, de olyan szinten nem sikerült neki, hogy állítólag még a kezem is megemelte. Ami visszaesett úgy ahogy volt. Úgyhogy ennyit a fáradtsági faktorunkról:D

Előzetes tervek szerint megkezdjük hétvégén a hozzátáplálást!:) Sikerült megint belenyúlni egy témába, amitől felrobban az internet, mindenkinek határozott véleménye van és a hivatalos álláspont is évről évre változik. Akárkivel beszéltem, nem volt 2 egyforma módszer! SEMMI! Egyetlen egy dolog egyezett: ALMA. Almával kezdünk. Na de hogyan, mikor, hova iktatsd be, hogy csináld, hogy ne csináld... Ez mind, mind olyan kérdés, hogy már fel se merem tenni, mert félek, hogy még egy újabb verziót hallok amitől megint keresztbe áll a fejem, amiben amúgy akkora káosz van a "totális agyi amortizációtól" és ettől a rengeteg féle módszertől, hogy a bábeli zűrzavar semmi ehhez képest! Na de szombatra meghozom a döntést és elkezdjük az ALMA ÉLETÜNKET:) Almát almával! Fiúk már mondták nekem, hogy inkább valami pörkölttel toljuk, de neeem:)))

Rendszeres rendszertelenség. Korábban már írtam, hogy nálunk mindennek rendszerben kell mennie, ellenkező esetben káosz lesz. Így van ez a színek terén is, de sajnos ezt elrontottuk. Egyre több saját dolguk van és egyre több szín ami mindig másé. Mert sose kapsz a boltban 3 egyformát semmiből. Színben pedig tuti, hogy ha van 3 különböző, akkor a 3. ronda, tehát biztos nem veszem meg. Aztán ott vannak az ajándékok. Ma 4. hónapos szülinapra Nagymamiéktól fésű szettet kaptak.Mindenki más színben:)) Szerintem marad az alkoholos filc és a nevek kezdőbetűje.:))

Nem árulok el nagy titkot (pláne azok között akik ismernek:) ), hogy a sport sose volt életem része, sőt, egyetlen egy dolgot űzök sportszerűen: az a csokievés:D. Na de viccet félretéve, hihetetlen késztetést érzek arra, hogy az én fiaim ne betunyultak legyenek és most még ráadásul extra szükségünk is van a fejlődésre, tehát járunk babaúszásra!!! Ez a hétfő délután/esti programunk. Igazából nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy azért üvöltenek-e az elején, mert ennyire örülnek, hogy ott lehetnek vagy azért, mert ennyire nehéz feldolgozni, hogy új hobbi van, de nem adjuk fel!:))) Az első alkalom nagyon szépen ment, a második már neccesebb volt. Bence leúszta a maratont, Lórika hol együtt érezve sírt a többi gyerekkel, hol pedig ráérzett az ízére, Patrik pedig biztonságosabbnak érezte ha velem van és inkább csak ölelkezve nézzük a többieket:D

Összességében nem egyszerűek a napok, de minden nehézséget feledtet amikor sikerül megfogni a csörgőt, amikor együtt örülünk egy adag kakinak vagy éppen önfeledt babakacagásba tör ki valaki azért, mert megfogtuk a kezét. És látni ahogy napról napra fejlődnek, hogy egyik nap még nem tudja megemelni a fejét, de másik nap már igen... és amikor nap végén, teljesen kimerülten a nyakunkba zuhanva horkolnak... (majd telibe hánynak..). Kell ennél több? :)

Terhesség előtt az "amortizáció" szót csak mint pénzügyi fogalom használtam, de most olyan brutális élvezettel töltött el leírni ide, mint amikor 1 hét koplalás után beveszel a szádba egy falat csokit. Aztán nem bírsz megállni az egy falatnál és kell még egy-és még egy és már a fél táblát benyomtad a szádba, de KELL MÉG CSOKI!! Na ezt érzem én most, annyira hiányzik egy kis szakma, egy kis meeting a kollégákkal, egy kis logika, egy kis agytorna, egy kis kreativitás, bármi amibe nem az anyai képességeimet kell használnom, hanem a sajátomat!

Durva ez, mert én magam is észre vettem már nagyon sok dolgot ami az agyam amortizációját illeti. Illetve nem is amortizációnak nevezném, hívjuk inkább anyaaggyá alakulásnak. Ez abban nyilvánul meg, hogy míg korábban 300%-on pörögtem és képes voltam egyszerre legalább 5 féle dologra 110%-osan figyelni, ez most leredukálódott 1-re. Vagyis nálam 3-ra:) Egyszerűen a 0-24-ben 3 fiúra figyelés mellé nem fér már be semmi más. És a legcsúnyább az, hogy NEM IS ÉRDEKEL. A legkeményebb, amitől teljesen kikészülök, amikor üvölt (jobb esetben csak) egy a kezemben és valaki elkezd hozzám beszélni. Na ettől olyan mértékben kikészülök, hogy szívem szerint ordítani tudnék. Egyszerűen az egy dolog, hogy fizikailag képtelenség hallani amit a füledbe ordítás mellett mondanak, de mindemellett ez sem érdekel. Akkora önfegyelem és türelem kell abban a pillanatban a gyerekeim felé, hogy képtelen vagyok tolerálni a felnőtteket. Miért gondolják azt, hogy értem amit nekem akkor mondanak?? A helyzetet fokozza ha mindezt mosolyogva és csacsogva teszik valami eszméletlen vidám témáról, miközben én próbálok együttérezni a gyerekemmel, akinek valami éppen nagyon fáj!

Szóval volt már, hogy az uramnak könyörögtem reggel, hogy hadd menjek én dolgozni helyette. Nem azért mert nem szeretek itthon lenni és anyaként nevelni a világ legszebb 3 fiúját, hanem egyszerűen ennyire hiányzik már most egy kis "társadalmi hasznosság". Ha tehetném, akkor komolyan nekiállnék itthonról dolgozni, de azt be kell látnom, hogy 24 óra erre kevés:(. Aztán meg jönne a fent nevezett csoki szindróma vége: LELKIISMERET FURDALÁS (már hogy leírtam is az van.:D ).

Na de ennyit az önző írásomról, jöhetnek a megvető kommentek, attól még ha igazán őszinte akar lenni magához egy anya, biztos vagyok benne, hogy ezen mindenki pont így megy keresztül. És ezúton szeretném üzenni azoknak a rosszmájú megjegyzéseket tevőknek, akik szóvá teszik, hogy "már megint fodrásznál volt 3 gyerek mellett", hogy mindenki a saját háza körül sepregessen, mert fogalma sincs róla senkinek, hogy lelkileg és fizikailag is mit jelent 3 gyerek mellől akár csak 1 órára is kimozdulni kicsit. Nekem erre van szükségem ahhoz, hogy feltöltődjek, hogy utána ismét 900%-osan tudjak a gyerekeimé lenni és újult erővel vethessem bele magam a gagyogás világába. És hála Istennek mindebben van egy családom, akik látják ezt és teljes vállszélességben támogatnak. És ezzel nem csak az én nőies egyensúlyom próbálom fenntartani, egyszerűen inkább egy lemerült elemhez hasonlítanám magam, akit feltesznek a töltőre és megújult erővel tud gagyogni és pelenkázni tovább.

Mert bizony, ahogy telik az idő, egyre nagyobbak az igények. Egyre többet kell tornázni, fent lenni, gagyogni, játszani (és pelenkázni:D ).

Már nagyon cuki módon nyomjuk az "EÖÖÖÖ, ÓÓÁÁÁ, ÁÁÁÁ"-zást és néha néha még a csörgőt is sikerül megfogni:))

Így 3 hónaposan Lóri 4590 gr, Bence 4670 gr, Patrik 4810 gr. Hosszban pedig 57-56-55 cm :) Ez a közel 14 kg a legédesebb súlyzó, amit valaha fogtam!

Az első húsvéti locsolkodás is megvolt, minden utukba eső nőt megöntöztek egy egyedi vers kíséretében:

"Mi vagyunk a Komaság Trikrek és locsolkodni jöttünk, Kapunk-e szép piros tojást, hogyha megöntözünk?" :))

Nagyon sok piros tojást és játékot, ruhát, mesekönyvet gyűjtöttek össze, így bele se merek gondolni, mi lesz akkor ha már jövőre tojáskeresőre is menni fogunk:)) Kész bűnbarlang lett ennyi csokitól a lakás:))

Lezajlott az első betegségünk is. Ha a gyerekneveléssel kapcsolatos félelmeimről kérdezett volna bárki, akkor biztos, hogy egyet nem soroltam volna fel: IDŐJÁRÁS. Az, hogy mikor milyen idő van és hogyan azonosulj ezzel a gyerekek öltözködését illetőleg... hát ez a kihívás. Az még hagyján, hogy egyik nap ilyen-másik nap olyan. De az, hogy percről percre változik. Na ez a vég. Így történt, hogy hol túlöltöztetem a gyerekeket, hiszen amikor még elindulunk itthonról, akkor a hőmérséklet közelít a nullához és nem fúj a szél. Majd mire hazaérünk 100 ágra süt a nap és orkán erejű szél van. Közben a sötét színű babakocsi szívja magába a meleget, mire a gyerekek elkezdenek üvölteni, mert megsülnek bent. De abban a pillanatban, ahogy magadhoz vennéd őket, jön a tornádó, ami a leizzadt kis buksijukat megfújja, nem számít hány réteg és milyen jellegű sapka van a fejükön. Szóval ezzel szenvedek nap, mint nap és már előre rosszul vagyok amikor ki kell mozdulni a lakásból, hogy MIBE ÖLTÖZTESSEM FEL? És biztos vagyok benne, hogy ezért fázott meg mindenki. Egyszerre mind a hárman. Anyaként a szívem szakadt meg amikor az első orrszíváson túlestem, majd olyanná váltak a hétköznapok mintha egy gyártósoron lennénk: pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés. Persze Murphy, hogy mindez akkor kezdődött amikor az ünnepek... tovább is van, mondjam még..?:D:D

Na, azt hiszem eljött az ideje, hogy befejezzem ezt a postot, mert már nagyon sokat írtam és még szúrni fogja néhány "kedves" anyuka szemét, hogy merek 3 gyerek mellett ennyit írni...:D Csak úgy megjegyezném, hogy amíg ez a pár sor megszületett, közben etettem, hányást takarítottam, altattam, vígasztaltam, reggeliztem, elindítottam egy mosást és most gépelés közben a bal kezemmel lökdösök 2 gyerekeket a hintában, miközben egy az ölemben van. JJAAJ, a cumisüveg sterilizálást kihagytam a felsorolásból.... :D Hm.. igazából ezek után nem értem, miért írtam az elején, hogy csak a 3 fiúra oszlik meg a figyelmem. :D

....megtartottuk az első családi bulinkat. Néhány névnapot és szülinapot összevonva, "sok jó ember kis helyen is elfér" alapon rendeztünk egy szűk családi partyt. Kézről-kézre jártak a fiúk és mindenkit elvarázsoltak.. meg persze fordítva is, őket is teljesen elvarázsolta a rengeteg új illat, érintés, hang...:) Annyira, hogy azóta az esti 3 órás etetések 4-5 órássá váltak (a mi legnagyobb örömünkre:D ) :)

... túl vagyunk a 2 hónapos kötelező oltáson is. Szóval poénkodtunk előtte, hogy igazából a férjemnek azért kell velünk jönnie, mert egyszerre 4 embert kell vigasztalnia. Gondoltam poénnak jó, de biztos én leszek az az anyuka aki nem fog sírni, hiszen most mi van abba, hogy kapnak két szurit, más is túlélte már, stramp pasijaim vannak, nekik sem fog megkottyanni! Aha. Egészen addig tartott ez a gondolatmenetem amíg el nem jött az a bizonyos reggel és kezdtem el én jobban izgulni, mint ők. Bár nyilván ezen nincs semmi meglepő, hisz nekik fogalmuk sem volt róla mi vár rájuk. Szóval elfoglaltuk a rendelőt, levetkőztettem az első áldozatot és ÚÚRISTEEN NEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Konkrétan belevágta a combjába a tűt!!!! Nagyon cuki, tünemény doktornőnk van, de szívem szerint megcibáltam volna. Volna... ha láttam volna a könnyes szememtől, hogy mit csinálok. Ordít az én pici fiam, ölelném, puszilgatnám, felvenném, de ekkor közelít egy másik tűvel és DURRRR azt is belevágta a másik combjába, abba a világszép, tökéletesen gyönyörű hurkás combba! Nyomták ott rá a vattát, hogy ne vérezzen, de ki nem szarja le, adjátok ide a gyerekem, hadd nyugtassam meg.. úgy ahogy van, véresen és pucéron. Hadd pisiljen le és hadd legyen a hófehér felsőm csupa-csupa véres TŐLÜK.

Aztán jött az éjszaka, amit világért sem vártunk, hiszen "úgyis be fognak lázasodni". Javasolták, hogy adjuk be előre a lázcsillapítót, hogy véletlenül se menjen fel a lázuk. Meg a túrókat! Betankoltunk ugyan a mindenféle gyógyszerből szükség esetére, de kivárom az utolsó pillanatot is vele. Szerencsére Aprajafalva lakói olyan kis f*sza gyerekek, hogy még két ekkora szuri sem kottyant meg nekik:) Állítom, nekem jobban fájt....:))

...első kirándulásunk alkalmával ellátogattunk TassiMamáékhoz. Nagy pakolászás, logisztika előzte meg a jeles eseményt:) Én felpakoltam a fél házat, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, akkor pakolás közben bevillant egy kép amin az volt látható, hogy leszakad vagy 3 m-es hó és úttorlaszok vannak és lent ragadunk... DE PELENKÁNK AKKOR IS VAN ANNYI, HOGY AJÁNDÉKOZNI IS LEHETNE:)) Nagyon szuper volt, a fiúk el voltak ájulva az új környezettől. A vidéki levegő meg is tette a hatását, gyakorlatilag akkor aludtak ennyit utoljára amikor még a kórházban voltunk:D El is újságoltam minden nőnek, hogy készüljenek, mert bizony húsvétkor mennek locsolkodni....:)))

Közben egyébként megint újabb vizsgálat hegyeken vagyunk túl, amit nem is részletezek, úgy gondolom a doktor úr szavai mindent elmondanak a helyzetről: "Azért elég sok irigye lehet, hogy természetes úton, egyszerre 3 fiú és MIND MAKK EGÉSZSÉGES...!!"... Bár sose vagyok büszke arra, ha a "hízás" szót kell használni, de most úgy azért HÍZIK A MÁJAM:))

... mindenki olyan szépen gyarapodik, hogy átléptük a 4 kg-ot! És hosszban pedig Lórika viszi a pálmát: 53 cm, míg Bence és Patrik 52 cm:)

Lórika.. a szívtipró... mindenki kedvence...a macsó, aki grimaszaival, arckifejezéseivel, állandó fülig érő mosolyával hihetetlen iramban bolondítja magába az embereket:))

Bence.. Nagymami szavaival élve: "Törperős":) Hihetetlen fizikuma ámulatba ejt mindenkit. Ha már itt tartunk. Ma reggelre MEGFORDULT...:) 2,5 hónaposan hason fektettük le és reggelre a hátán vigyorgott. Elég nagy küzdelem lehetett, mert teljesen el is fordult ellentétes irányba, tehát mindenhogy mozgott, de megcsinálta!!! nekem pedig DAGAD A SZÍVEM A BOLDOGSÁGTÓL:)))

Patrik... örök cukiság. Egy óriási adag imádnivalóság! Ha a türelmet és a csodaszép nézést meg kellene fogalmaznom 1 szóval, akkor a PATRIK lenne az:))

Írtam már korábban arról, hogy mióta terhes lettem hihetetlenül megváltozott körülöttem minden ember. Nos, olyan élmények érnek azóta is, hogy MADARAT LEHETNE FOGATNI velem:) Annyi barát, rokon, ismerős segít nekünk és annyi ajándékot és szeretetet kapunk, hogy nem győzöm megköszönni. A több ezres számban mérhető jókívánságokat, a segítőkész anyukák, akik nekünk ajándékoznak mindent, amit már kinőttek/nem használnak/porosodik/nincs szüksége rá....Mi pedig örömmel nyúzzuk, használjuk, mert ahogy szoktam mondani: ekkora létszámnál soha nincs semmiből elég:))) Úgyhogy drága Anyukák, akik megajándékozták már a fiúkat mindenfélével: KÖSZÖNÖM!

Úgy döntöttem, hogy lerántom a leplet arról a rengeteg embert foglalkoztató kérdésről, hogy "Hogy van neked időd még blogot is írni?!".

Nos, 2 alapvető dolog van:

1) Brutál szigorú napirend. Amikor megszületett Aprajafalva és bekerültünk a PIC osztályra, akkor hihetetlenül megszenvedtem az ott eltöltött 3,5 hetet, de elsősorban az elejét.. Amikor még gyakorlatilag alig telt el 24 óra a szülés után és már két lábon kell ellátnod a gyerekeid úgy, hogy egyébként azt se tudod melyik bolygón vagy. De megy a lelki terror, hogy legyen elég tejed (ezt úgy naponta legalább 5-ször, 5 féle képpen tolták az arcodba kendőzetlenül), holott még fizikailag is teljesen padlón vagy. Majd rám küldték az "ismerünk olyan anyukát, aki 3-as ikreket 9 hónapig ellátott kizárólag anyatejjel és jó lenne, ha összeszedné magát, mert nem lehetetlen" mondatot és ott meg is halt a "buli", végleg. Zokogtam, hogy mekkora szar anya vagyok, hogy nincs tejem, hogy nem tudom megemelni a gyereket, mert a vérnyomásingadozás miatt féltem, hogy ott esek össze néha, de ettől még küzdöttem és gyakorlatilag akartam, hogy legyen! De nem lett. És itt, ezen a szent helyen - amihez hasonlítani egy katonai kiképző központot sem lehetne - kaptam meg azokat az alapokat amik lehetővé teszik azt, hogy blogot is tudjak írni... Hiszen beállt egy olyan szigorú napirend az életünkbe, melyet már "csak" tudni kell tartani. A legfontosabb alap szabály: ha egy valaki kel enni, akkor keltek mindenkit, hogy véletlenül se csússzanak el egymástól. És bár sokan mondják, hogy a babáknak az igény szerinti etetés kell.... Igen, csak nem a mi esetünkben. Nálunk az igény szerintiség abban merül ki, hogy hagyom, hogy magától jelezze az első, hogy éhes. Utána már nincs mese, ennie kell mindenkinek. Persze szigorúan tartva a minimum 3 órás időintervallumokat is.

2) Család. Egy olyan család van mögöttem, akiknél álmodni sem lehetne jobbat! Egy család, akik nem engedik, hogy bekattanjak a nonstop gyerekbőgésbe, nem hagyják, hogy beforduljak a 4 fal között, mert mindenben támogatnak és segítenek. Támogatják, hogy újból fénykorát élhesse a szolifüggőségem, hogy elmehessek néha vásárolni (még ha csak babavizet is, de akkor is..), sőt, azt is, hogy néha lefeküdjek 1-2 órára aludni.Van egy férjem, aki imádja a fiait és számára nincs lehetetlen: egyedül is simán elvan velük, eteti-pelenkázza-altatja őket, ha éppen elzavar itthonról, akkor egy igazi "pótanya" tud lenni. Éjszakánként ugyanúgy felkel velem, hogy a fiúk a lehető legkevesebb sírással folytathassák az éjszakájukat:)  Továbbá vannak nagyszülők, akik szintén állandó készenlétben lesik óhajunk-sóhajunk és nem engedik, hogy napközben egyedül maradjak a fiúkkal, sütnek-főznek-vasalnak ránk, segítenek az etetésben és abban, hogy kizökkenjek néha a zombi üzemmódból.

A 3. pedig, hogy nem sajnálom feláldozni az alvási időm ilyenekre, hogy blogot írjak, emlék-fotó albumot szerkesszek, közösségi életet éljek... hisz aludhatnék most is, de nem teszem, mert szeretem amit csinálok. Szeretek ide írni, szeretem az egyéb elfoglaltságokat, szeretem egyengetni a hétköznapokat. Az alvás az egy felesleges kötelező elem lett az életemben, mely már egyáltalán nem nyújtja azt az élvezetet mint régen. Elég az a napi 3-4 óra egyhuzamban, meg néha-néha 0,5-1-2 óra napközben. Ha lenne valami cucc, amit beszedve túl lehetne élni alvás nélkül ezeket az éveket, akkor biztosan törzsfogyasztó lennék, mert nem akarok lemaradni semmiről. A gyerekeim egyetlen szuszogásáról sem, egyetlen kézkalimpálásáról sem, és semmiről sem, ami akkor történik amikor alszunk.

Szóval ezek kellenek együttesen ahhoz, hogy most is itt üljek és pötyögjem a klaviatúrát. Hihetetlen szerencsésnek mondhatom magam, hogy -minden nehézség és szenvedés ellenére - a PIC-en kaptam egy olyan alapot az életünkhöz, amit a családom tett egésszé és mind ez annyira feltuningol, hogy egyáltalán nem esik nehezemre a gyereknevelés mellett másik 30 dolgot is csinálni:)

Ennyire részletesen talán még nem is válaszoltam senkinek erre a kérdésre. De most azért befejezem és ledőlök kicsit, mert nagyon hosszú napunk volt... de erről majd egy másik postban!:)) CSODASZUPISZÉP álmokat mindenkinek!:)

A napokban felemésztett a tudat, hogy döntéseket kell hozni a fiaim életével kapcsolatban és ez ISZONYATOSAN nehéz. És még nem is beszélhetünk nagy kérdésekről, egyszerűen csak a babáknál állandó téma: hasfájás és a kaki.

És ilyenkor jön a google, ami mindent megmond, majd jön az orvos akinek tuti teljesen más álláspontja van, majd jönnek a közvélemények, amik egy harmadik verziót vázolnak fel, majd meghallgatod a hozzád közelállók véleményét, ami részben ilyen, részben olyan és akkor ott találod magad 9 tűz között és a fejed felett a véres kard: DÖNTENI KELL. És rajtunk múlik, hogy mennyire fog fájni vagy 

nem fájni a hasa, hányszor lesz kaki vagy nem lesz és a döntés amit meghozol az helyes-e vagy sem. Lehet-e egyáltalán helyes valami?! Majd ha döntöttél, akkor szállj szembe azokkal akik szerint szarul döntöttél, mert biztos, hogy lesznek csípős megjegyzések és ha hibázol, akkor BANG, technikai KO - ha még nem lennél elég padlón a döntések súlyától.

Hihetetlen nehéz döntéseket hozni, megtalálni az arany középutat, tudni kiszűrni a rengeteg féle véleményből azt amire szükséged van. És VÁLLALNI MINDEZÉRT A FELELŐSSÉGET. Ilyenkor mindig azt érzem, mintha jönne egy kis hang, hogy "Üdv a szülők világában!":)

Drága Patrik!

Ma van a névnapod és hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy szülőként megélhetjük, hogy először az életünkben az egyik fiunk névnapát ünnepeljük! Számtalan ember gratulált ma neked és remélem egyszer, évek múlva ha visszaolvasod ezt a blogot, akkor örömmel tölt majd el!:) Végtelen türelmed van és végtelenül nyugodt vagy, kivéve, ha kaja idő van! Vagy ha hason találod magad, mert egyébként te háton imádsz feküdni:))

Drága Fiaim!

Hihetetlen szépen gyarapodtok, már mindenki elérte a 3,5 kg-ot! Holnap lesz 2 hónapja, hogy a világra jöttetek és azóta repül az idő veletek. Sokszor nagyon kemény ahogy egymást buzdítva sírva fakadtok, de mindent kárpótol amikor a nyakunkba borulva szuszogtok vagy éppen telibe hánytok a tápszerrel:)) Imádjuk a csodaszép popsitokat törölgetni, hiszen számunkra még az is illatos akkor is, ha amúgy ésszel tudván nem az!:))) Egyre több kinőtt ruhátok van, már elértétek az 50 cm-t! Lassan eljutunk az újszülött ruhaméretig, még 6 cm!:))

Drága Bence!

Türelmetlenségednél már csak a fizikumod erősebb. Amint kinyílik a szemed, nem számít milyen napszak van vagy vannak-e tesóid akiket szintén el kell látni, neked azonnal meg kell kapnod amit kitalálsz:)) Persze sokat harcolunk a pelenkázón, hiszen állandóan jár a kezed-lábad és nem is akármilyen erővel!!! Lassan ketten fogunk kelleni melléd, hogy átpelenkázzunk!!:))

Drága Lórika!

Annak ellenére, hogy te voltál a legkisebb, sokszor kenterbe vered a tesókat. Örök mosolyod mindig mosolyt csal mindenki arcára és elolvadunk a gyönyörtől! Kilóban és cm-ben is pontosan fej-fej mellett haladsz a többiekkel, cseppet sincs nyoma annak, hogy te lennél a "kicsi". Imádsz a tesókkal "beszélgetni", igazi kis kapocsként tartod össze a csapatot:)

Megvolt az első sétánk is!!! Március 15-én úgy döntöttünk, hogy babakocsikra fel! Úgy néztunk ki mint egy kisebb bölcsi ami útra kelt:))) De nagyon jó érzés volt büszkén végigtolni titeket először a civilizációban és megmutatni nektek milyen is a nagyvárosban sétálni! Imádtátok!:))

A hétköznapjainkban pedig próbálunk non-stop helyt állni. Legkeményebbek az éjszakák, amikor kelünk mint a zombik és megyünk csukott szemmel, átesünk a légzésfigyelők kábelein, a nappaliban a pihenőszékeken, majd a nyakatokba borítjuk a tápszert miközben bebóbiskolva sokszor arra riadunk fel etetés közben, hogy ti is bealudtatok velünk együtt. Majd böfiztetés közben visszabukjátok ránk a felét, de ez így tökéletes, így csodaszép és pont így szeretjük!!!

Jaj, és a kedvencemet még nem is meséltem!! Hihetetlen gyorsan eltanultátok, hogy kell férfiasan böfizni, fingani és hangosan kakilni, mert lefekvéskor legalább fél órán át ennek a 3-nak a keverékére altatjátok el a szüleiteket. Zene füleinknek:D:D:D IMÁDJUK!!!!!!!!!!!!!

Az elmúlt 2 hetet rengeteg segítség közepette töltöttem, hiszen az első nap amikor a szerelmem visszament dolgozni és egyedül maradtam, konkrétan beletört a bicskám a "majd én egyedül ellátom a gyerekeim" elvembe. Mióta egyre jobban tudatuknál vannak a fiúk és egyre nagyobbak az igények, sőt kifejezetten szükség van arra, hogy egy nap több órán át már ne az ágyban legyenek, (mert szeretnek nézelődni, kalimpálni, felfedezni a világot, fényeket) azóta nagyon nehéz betartani a 3 óránkénti etetést, alvást, mert mindenki máshogy működik. Viszont amikor sikerül akkor egyszerre üvöltenek a kajáért, egyszerre kakálják teli a pelust és egyszerre fordulnak le a légzésfigyelőről, hogy az is sípoljon eme csodás hangzavar mellé. Nekem pedig a szívem szakad meg, hogy nem tudok osztódni és nincs még 4 kezem a meglévő kettő mellé, milyen anya vagyok már?!

Így történt, hogy kértem Nagymami és Tassimama segítségét, hogy amikor tudnak jöjjenek, mert elvéreztem. Óriási segítség, hogy vannak, és az elmúlt két hetet próbáltuk úgy logisztikázni, hogy nagyon ritka volt az az idő amikor egyedül maradtam a fiúkkal.

Aztán eljött a tegnap délután 16:00. Nagymami hazament, szerelmem úgyis hamarosan jön, a fiúk csendesen alszanak. Gondoltam én is lefekszek kicsit pihenni... GONDOLTAM ÉN, de hát tudhatnám már, hogy az én gondolataimmal már nem én rendelkezek! Vihar előtti csend honolt. Ahogy megtaláltam az ágyban a legkényelmesebb pózt és már-már éppen a 100. bárány számlálásánál tartottam, felsírt Lóri. Majd Patrik. Most éppen egyszerre jött rájuk a fent említett "vegyél ki az ágyunkból mert nézelődni akarunk és egyébként is fáj a hasunk" feeling. Közben hazaért a szerelmem is szerencsére, így nem is estem kétségbe, kikaptuk őket az ágyból és próbáltunk úrrá lenni a helyzeten. Nagyjából sikerült is, alvás felejtős, jött a kaja idő.

Kaja után pedig muszáj volt elmennie vásárolni valakinek, hiszen erősen fogytán a babavíz és ennyi éhes száj mellett bizony ez most fontosabb kelléke a háztartásnak mint bármi a Földön. Egyedül maradtam.

Ahogy kitette a lábát édesapukájuk az ajtón elkezdődött a rémálom.

Először Lóri kezdett üvölteni, aki felkeltette Bencét és Bence Patrikot. Gondoltam kihozom őket a pihenőszékükbe, hátha a rezgés, a babazene ami szól vagy vészhelyzetre a TV fénye, szóval valami csak hatni fog. Mivel most ettünk, ezért nyilván a teli gyomor mozgatása nagyon kockázatos, de nincs más választásom ha szeretném őket megnyugtatni. Így hát háromból kettő gyomra már a pihenőszékben jelezte nemtetszését. Gyorsan rohanás vissza a kis kendőikért, közbe takarni őket mert lerúgják, de tovább üvöltenek. Próbálom nem felvenni egyiket se, de kész, vége, az idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot. Muszáj felvennem, így gyakorlatilag a kényszer hatására hirtelen megtanultam egyszerre három gyereket karba venni. A további mozgatás hatására ismét telibe hánytak, lassan csavarni lehet a pólómból a visszabukott tápszer és könnycseppek keverékét. Először Bencét vettem fel, majd Patrikot és végül Lórit középre. Leültem az ágyra énekeltem, dúdoltam, nem működött. Felálltam, ugráltam, mászkáltam, szívem szerint már kiugrottam volna az emeletről tehetetlenségemben.

Fáj a kaki, nagyon fáj. Úgy gondolom, hogy a kapott anyatejjel voltak gondok ami mind a hármójukat kivonta a forgalomból, így le is mondtam az egészet a továbbiakban. Hálás vagyok amiért eddig tudtak nekünk biztosítani és mindenkinek minden étkezésre jutott néhány milliliternyi, de az utolsó adag nagyon nem volt rendben.

A gyerekek tovább üvöltenek és nálam is elszakad a húr, már nem csak a visszahányt tápszertől és az ő könnyeiktől úszott a felsőm, de én is sírtam, hogy mennyire nem tudok rajtuk segíteni. Ültünk a kanapén, kezemben a 3 gyerekkel és mind a négyen egyszerre sírtunk: ők a fizikai fájdalomtól, én a lelkitől.

Kipróbáltam újra az ágyat, hátha most jobb lesz, már túl voltunk a szopipárnán, a pihenőszékeken, gyakorlatilag éppen csak fejen nem álltam, de tovább folytatódott az üvöltés és mivel egymás hegyén-hátán voltak, így már attól is dührohamot kaptak, így kénytelen voltam letenni mindenkit valahova. Túlélésre játszok, mikor jön már haza az uram??? Hátha ő tud valamit csinálni...

Mindenki üvölt tovább, dobhártyámnak már nyoma sincs, hallom a bejárati ajtón túl valaki jön, HURRÁ VÉGRE MEGJÖTT A FELMENTÉS. Csak nem hozzám... a szomszéd jött haza.

Közbe egyesével pakolgatom őket jobbról balra-balról jobbra és élvezem azt az 5-10 másodperces intervallumot amikor véletlen csendben marad mindenki. Derekam már majd leszakad, de kit érdekel ez ilyenkor.

Kemény percek repülnek, amikor rájövök, hogy amúgy a konyhában a folyóvíz csobog már egy ideje, mert éppen a cumisüvegek tisztítását végeztem amikor annyira felsírt az első gyerek az elején, hogy eldobva mindent rohantam... de vissza már nem tértem.

Éppen a 20. kört futottam a pihenőszékek-szoptatóspárna-sima párna-kezemben töltött etapokban a még mindig torkaszakadtából üvöltő gyerekeimmel, amikor végre hazaért a megmentőm. Vagyis azt hittem megment mindenkit, de neki sem sikerült. Aztán az ő idegrendszere is felmondta a szolgálatot. De legalább van 1 raklapnyi babavizünk.

Addig-addig tartott ez az egész, hogy újabb etetés következett, végre. Nála 1 gyerek, nálam kettő és már senkit nem érdekel az sem, ha a nyakukba mellé folyik a kaja, hátha ettől megnyugszik kicsit a gyomruk és utána egy jó kis tornáztatás után megindul a várva várt kaki. Mindenkinél. Haha, álmodj királylány.

21:00 és sikerült kettőt elaltatni. Megnyugodtak, már csak egy van fent. Nagyon fájhat neki, bárcsak én érezném amit ő érez. Nekem fájhatna 90000-szorosan is, de miért neki fáj?!?!?!?!

22:00 ÖRÖMTÁNC, BOLDOGSÁG, ÖKÖLPACSI, MEGCSINÁLTUK!!!!!!!!!!!!! Kijött, végre, megvan a KAKI!!!

Majd csend és kakiszag lepte el a lakást, mi pedig lehányva, lestrapálva, izgalomtól leizzadva kidőltünk arra a maradék 1 órára ami a következő etetésig még hátra volt.

EZ A KEMÉNY, NEM A SZÜLÉS.

Drága Kicsi Fiaim!

Nagyon sok "első" élménnyel gazdagodtatok mióta a világon vagytok, így szeretném nektek felidézni képek segítségével, hogy mik is történtek 2017. februárjában:

Első mosolyok, melyek nagy része még a kórházban történt, azonban igyekeztünk megörökíteni:)

Első látogatóitok akiket fogadtatok: Nagymami, Nagypapi, Tassimama, Tassipapa, Nagybácsi:

Első fürdés otthon:

Első kúszások az ágyikótokban:

Első bújócska Bencével:)

Első fotózkodás velünk:)

Első kinőtt ruháitok. A cm mindent elmond a méretekről:)

Első kinőtt pelenkaméret, melyet közel 1,5 hónapig használtunk. Az elején még ez is óriási volt rátok!:)

Első betelt kapa-pisi lap:) Ez csak egy a sok nyilvántartásból, mert ekkora létszám mellett máshogy nem lehet:)

...és végül néhány kép még pluszba a mindennapainkból!:)