Drága Pocaklakóim!

Múlt héten voltatok 11 hetesek és az UH-n életembe először láttalak titeket! Nem mint 1 vagyis 3 pont a monitoron, hanem ahogy kalimpáltatok a kezeitekkel és lábaitokkal. Ott bőgtem örömömben, ez valami hihetetlen érzés. Tudni, látni, hogy már ekkorák vagytok, hogy kivehető a kezeitek-lábaitok.... Leírni sem tudom. De apukátok tett róla, hogy megörökítsük, így minden nap visszanézem videón ahogy mocorogtok:)) Illetve a mocorgás enyhe kifejezés, az össze-vissza kalimpálás talán jobban passzol rátok:)))

Ezen a héten pedig hivatalosan is 12 hetet töltöttétek és 3 nap és jöhet a 13:)). Elértük az első vízválasztót és eljött a nagy genetikai vizsgálat ideje is. Bár tudom, hogy minden okés, de azért izgalmas:)

Ellenben a tegnap érkezett hideg front és a ma éjszakai eső teljesen padóra küldött. Gondolom titeket is, mert elképzelni nem tudom, hogy annyira jól éreztétek magatokat miközben majd szétrobbant a hasam, szétszakadt a fejem és konkrétan legalább 5-ször olyan sírásos hisztirohamot kaptam, hogy huh. Azt éreztem, mintha minden érzés amit 12 hete érzek, az összeadódott volna és hirtelen rámzúdulva padlóra küldött. Természetesen megint jöttek a szagok, a kaja undor, a fülledt-párás levegő, a gyengeség és persze a legerősebb versenyszámom: 1 perc alatt megszabadulni a bevitt tápláléktól. Ha olimpiai "sport" lenne, most növelhetném az aranyérmek számát.

Ezen a héten orvost váltunk. Sajnos a jelenlegi nem vállal tovább, hiszen nincs a kórház felkészülve ilyen helyzetekre. Megígérte a doktor úr, hogy segít nekünk és megkeresi azt az orvost, akinek a kezei között biztonságban végig tudjuk csinálni ezt a hátralévő "néhány" hetet:) Rábízom magam az életre, úgyis arra fog sodorni amerre dolgunk van!

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez a most leszakadt eső és a hideg levegő valami olyan mértékű megváltás, mint amikor államvizsgán kijössz a teremből és tudod, hogy vége, nincs tovább, megcsináltad. Remélem ilyen kis őszi idő marad, mert ezt nagyon szeretjük...:))