Most, hogy a lakásban fellelhető összes férfi alszik, én pedig már elindítottam a mosást, mosogatógépet, kész a reggeli és itt toporgok, hogy mi a francot csináljak még, mert süt a nap és semmi kedvem aludni, gondoltam írok arról, ami az egész terhesség (életem) alatt a legnagyobb félelmem volt...

Mióta világ a világ és én ezen a világon vagyok, azóta küzdök a súlyommal. A testem adottságait mindig is egy sorscsapásként éltem meg, hiszen számtalan kellemetlen pillanatot tudnék felidézni akár már óvodás korból is arról, hogy hogy nézek ki. Milliónyiszor feltettem már a kérdést, hogy MIÉRT PONT ÉN? És amikor a "tökéletes test" genetikát osztogatták, akkor nekem miért nem szólt senki, hogy álljak be abba a sorba? Azért azt hozzá teszem, hogy felnőtt fejjel már teljesen másképp élem meg ezeket a dolgokat, de ettől még isszonyú para volt, hogy mi lesz így velem ha egyszer terhes leszek? Hogy fogok én felvenni bármilyen ruhát, de egyáltalán hogy fogja bírni a gerincem, a testem ha felkapok magamra 30 kg-t és mi lesz utána, amikor szoptatni kell és gyakorlatilag ha nem eszel, nincs tej.

Aztán amikor megtudtuk, hogy Aprajafalva lakik a pocakomba, akkor megfordult minden. Egyrészt a hír hallatán, hogy VÉGRE ANYA LESZEK, másrészt pedig életemben először áldásként éltem meg, hogy ekkora testem van. Hogy ilyen magas vagyok, hogy a csípőm széles és nem utolsó sorban, hogy a hasam cseppet sem feszes! Mert tudtam már akkor, hogy ahhoz, hogy ne szakadjon szana széjjel a hasam és a 3 babának legyen elég helye, ahhoz pont ilyen test kell. És ezt tudatosította bennem az a rengeteg fénykép is amit láttam a MissTökéletes testű anyákról, akik pánikolva kértek tanácsot különböző fórumokon, hogy hogy lesz nekik újra feszes hasuk és hogy fog eltűnni a rengeteg csík róla? Engem pedig ez erősített abban, hogy az egész életen át tartó küzdelem a kilókkal most fordulatot vesz és KÖSZÖNÖM, HOGY PONT ILYEN VAGYOK AMILYEN.

Mindezzel párhuzamosan az életem részévé vált a napi 1-2-3-4-5 hányás is ami totális étvágytalansággal párosulva, teljesen mindegy volt, hogy az a minimális táplálék amit beviszek az mi, mert megfordul és jön is ki. Ez gyakorlatilag csak a kórházi létem alatt szűnt meg és már azon sem aggódtam, hogy igazából nutellát eszek nutellával, fánkot fánkkal vagy nutellát fánkkal.. amit egy jó kis MC Chiken menüvel kísérek SOK COLÁVAL. Valamiért végig ott volt a tudatomban, hogy most jött el az én időm, ehetem, mert most minden más lesz.

A szülés előtti éjszaka volt az utolsó mérlegelés ami a kezdeti súlyomhoz képest +22-t mutatott. Akkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy jól tettem-e, hogy beküldtem Aprajafalvának azt a rengeteg fánkot és hogy már majdnem törzsvendég voltam a mekiben, de annyi más bajom volt, hogy nem is foglalkoztam vele tovább, lesz ami lesz.

Már amikor a műtőből kitoltak is mondták, hogy gyakorlatilag az első órában 8 liter folyadék távozott a testemből, ami akárhogy is nézzük már -8 kg. Aztán csak azt éreztem, hogy gyakorlatilag 12 óra alatt összementem, a térdemen kilátszódott a csont, a combom fele akkora lett, a kezemen lévő karszalag majdnem leesett a csuklómról (amit előtte már le akartam vágatni, mert beleépült a bőrömbe szinte) és elképzelni nem tudtam, hogy mi történik most velem.

Eltelt 3 nap és ráálltam ismét a mérlegre ami -19 kg-t mutatott. Madarat lehetett volna velem fogatni, hiszen gyakorlatilag majdnem minden lement 3 nap alatt, sőt, a maradék 3 kg-ról is meg voltam győződve, hogy ez még a vizesedésből származó víz a testemben és az is le fog menni.

Aztán a kórházi koszt, a non-stop fent lét, az egész napos gyerekek körüli pörgés hatására 2 hét múlva már -26 kg-nál tartottam. 4 kg-val voltam kevesebb mint amikor elkezdtem a terhességet. Volt olyan, aki meg sem ismert. Annyira vicces volt! Ültem a fejőszobában a csajokkal, éppen nagy traccspartyt tartottunk az élet nagy dolgairól amikor is beront az egyik nővér, hogy engem keres, mert nem mentem a kötelező szuriért és utánam hozta, de nem tudják-e, hogy hol vagyok?! Én nézek rá, többször összetalálkozott a tekintetünk és nem értettem, hogy most vicces kedvében van és azért tesz úgy, mintha itt sem lennék vagy mi történik most egyébként?? De ahogy keresett és megfagyott a levegő, mert a csajok sem értették és mondom neki, hogy hát itt vagyok.... Akkor teljesen kiakadt, hogy esküszi, hogy nem ismert meg, 3 napja amikor utoljára találkoztunk még kétszer ekkora voltam....:D:D:D

A bőröm pedig... Nem hogy rosszabb lett volna, gyakorlatilag azóta mérhetetlen selymesség lett úrrá rajta, amit nem is értek. De olyan pihe-puha lett a nem gyenge klóros víz ellenére, hogy tényleg már kezdem azt hinni, hogy valami természet feletti dolog történik most velem:)))

Így tehát el is határoztam, hogy hétfőtől tudatosan visszatérek a terhesség előtti étrendemre, újból száműzök minden finomított dolgot, elsősorban a cukrot és a lisztet és ha már ekkora áldást kaptam, hogy így reagálta le a szervezetem életem legnagyobb félelmét, akkor nem adom fel, tovább csinálom és megmutatom a világnak, hogy 3 gyerek nem kifogást generál a fogyásra, hanem erőt ad hozzá! Amire pár hónapon belül egyébként is nagy szükségünk lesz velük kapcsolatban...:)))

És a teljes igazsághoz hozzátartozik még valami: mivel a szüleim is életmódot váltottak, így biztos vagyok benne, hogy a minden nap náluk főzött ebéd is sokban hozzájárult ehhez az egészhez. Hogy bár az ebédidőt leszámítva totál egészségtelenül táplálkoztam, mégis a fő étkezés alatt semmi károsat nem kapott a szervezetem. És ezt itt is ezúton KÖSZÖNÖK!

Ma nagy nap volt. Azért hívom nagy napnak, mert először indultunk el itthonról együtt, családként. Bár az uticél annyira nem volt izgi, hiszen "csak" a kórházig kellett eljutnunk. "Csak" egy szemvizsgálatra, ami nagyjából 2 perc/gyerek. Időpont volt foglalva.

Férjemmel logisztikai meetinget tartottunk reggeli közben: Hogyan is kellene öltözködni, ki mit csinál, nagyon király, hogy pont kajaidőben kell mennünk. Én pakolom össze a cuccokat, ő pedig csomagolja a fiúkat. Ebbe a 3 órás etetésben az a szívás, hogy bármit akarsz tervezni vagy csinálni, biztos, hogy egy etetés minimum bele fog esni!

Megbeszéltük, hogy először mi készülünk el, hogy a fiúkra ne nagyon melegedjen rá a nagyjából 3-4 cm-es kis bundájuk a hordozóban. Így is történt, kit érdekel már, hogy csizmában trappolok végig a lakáson, szakad rólunk a víz, elindult az óra, muszáj sietni, mert mire 3 gyereket átpelenkázol, átöltöztetsz és becsomagolsz az indulásra, azok kemény percek, nekünk pedig versenyt kell futnunk az idővel. Nekik ebéd idő közeleg, én már bepakoltam az előre bekevert kajájukat, ételmelegítőt, mindenféle kelléket csak ahhoz, hogy megtudjunk ebédelni, ezen kívül pedig mindenből 3-at amire bármikor szükség lehet: pelenka, krém, popsitörlő, iratok, plédek, mindenből gondosan minimum 3. Háh, próbálok mindent belenyomkodni egy váltáskába és szívem szerint már ugrálnék rajta, hogy össze tudjam csukni, de akkor se fogok nagyobb táskát elővenni, mert így is 3 gyerek és a táska... Mit neked aerobik óra? Szülj három gyereket és próbálj meg velük csak a kórházig eljutni.

És igen, ezaz, már mindenkit összecsomagoltunk, mi is felöltöztünk, irány a lift. Lift. Az a lift, ahova 3 babahordozóval pont még mi ketten beférünk és senki más! Ez se valami családbarát... (a babakocsiról már régen letettem, hogy beférjen..).

A fiúk hihetetlen aranyosak, egy hangos szavuk nincs. De jaj, mi lesz ha fél12-t üt az óra és jön a 12 órás etetés. Totál para. Mi van ha rákezdenek majd mind a hárman üvölteni?

11 órakor pontban begurulunk a kórház elé, az uram gyorsan kipakol minket a bejárat belső részére, ő pedig elmegy leparkolni. Ott állok a 3 babahordozó mellett amikor is az emberek csodánkra járnak, mindenki ujjal mutogat, van aki odajön gratulálni, van aki a hasam méretét kostatja és van aki szóvá is teszi!!! Odajön egy anyuka akinek nem szent semmi és a "Jééé, 3-as ikrek???" kezdő kérdést feltéve közli velem, hogy igazából ahhoz képest nem is nagy a hasam.... Hát innentől cseppet sem voltam kedves, de ő csak mondta és csak mondta és már azon gondolkodtam hogy fogom a 3 babahordozót arrébb vinni, de feladtam. Egyedül ez nem megy.

Végre elbúcsúott tőlem és fogadhattam a további legalább 30 jókívánságot, ismét büszkén úszkálhattam az elismerő tekintetekben na és a kedvenc mondataimban: "JESSZUS, HOGY BÍROD EZT??", "NEKEM EGY IS SOK VOLT, HÁT MÉG 3....", "UGYE VAN SEGÍTSÉGED, KIZÁRT, HOGY EZT ANÉLKÜL LEHET CSINÁLNI!!!", "KAPOD A KIKÉPZÉST, MI?" 'LOMBIK VAGY TERMÉSZETES??".... Az utóbbi a kedvencem. Ez a téma mindenkit érdekel. Úgyhogy most szeretnék itt is pontot tenni ennek a történetnek a végére: TERMÉSZETES ÚTON JÖTTEK A BABÁK!!!:) És most ezzel a lendülettel rátetováltatom a homlokomra is ezt a mondatot, mert ez jobban érdekel mindenkit, mint az, hogy egészségesek-e. Mondjuk ez nem is lehet kérdés, lehet azért...?!:))))

Visszakanyarodva a mai napunkra. Lóri hallásvizsgálata a kórházban töltött napok alatt nem jött össze, mert annyira pici a hallójárata, hogy nem tudták megcsinálni. Így ma, miután megérkeztünk néhány telefonálgatást követően a tesóktól és szerelmemtől könnyes búcsút véve elindultam Lórival a kórház teljesen másik részébe hallásvizsgálatra. És hát pont a terhes patológián vágtattam keresztül ahol már olyan volt, mintha hazamentem volna:)) Ismerős arcok, orvosok, ápolónők, akikkel együtt éltem. És most mindenki örült nekünk!:)

Leküzdve a látogatási tilalom miatti mindenféle lezárásokat eljutottunk a célig. Köben már rég ebédidő lett, de a kicsi fiam annyira jó fej, hogy esze ágában sem volt felkelni és csendesen, nyugodtan vártunk a sorunkra. Fél órát. Amíg a másik két fiam egy teljesen más helyen szemvizsgálatra vár. Nagy nehezen mi következtünk, de feleslegesen... Ugyanis a gép annyira érzékeny, hogy ha a gyerek nem alszik annyira mélyen, hogy 1) ne mozduljon meg, 2) ne motogjon 3) ne nyögdécseljen 4) ne kalimpáljon 5) ne álmodjon 6) és levegőt is csak úgy vegyen, hogy nem mozdul meg semmilyen testrésze: akkor a vizsgálat ESÉLYTELEN! Ezek után nem részletezem az eredményt, mehetünk vissza... És majd talán egyszer ha ez a 6 pont egyszerre tud teljesülni úgy legalább fél percen át, akkor talán egyszer lesz eredmény is. TALÁN.

Rohanok vissza, vagyis rohantam volna vissza, de muszáj egy teljesen másik irányban visszafele megközelítenem a célt, hiszen a katonák már annyira nincsenek jófejek, hogy vissza is engedjenek a kezemben 1 gyerekkel. Mázli, hogy az elmúlt 9 hónapban sikerült keresztbe-kasba kiismerni az egész objektumot, így velem aztán nem csesznek ki, lehet kerülővel is, de úgyis visszamegyek oda, ahova kell....

És gyakorlatilag miután visszamentünk a többiekhez a sikertelen vizsgálatot követően kiderült, hogy mehetünk is vissza nagyjából oda ahol voltunk, mert igazából a szemvizsgálat ott lesz... de előtte ácsi, mert 10 percenként cseppenteni kell legalább 3-szor, hogy kitáguljon a pupillájuk. Mindenkinek.

Majd miután feltaláltunk a szemészetre, ahol a 12 órás időpontból lett 14 óra és már kicsit ingerülten, de mégis büszkén fogadtuk az egész osztály gratulációját ahol ismét a csodánkra jártak ott dolgozók és betegek is. Volt egy néni aki megint betalált a kedvenc kérdésemmel (természetes / lombik), de mindezt annyira kedvesen és már kicsit szégyenlősen tette, hogy szinte elnézést kért a kérdésért, hiszen ez magánügy. Jót mosolyogtam magamban, hogy MAGÁNÜGY?? Nekem már olyanom nincs:D Nincs szemérmesség, nincs szégyenlősség, nincs magánügy ha az ember 3-as ikreket vár. Emlékszem az elején, hogy milyen kis szégyenlősen mentem orvosról orvosra, de mire eljutottunk a szülésig, majd az azt követő tortúráig, egyszerűen ezek az érzések kihaltak, nem számított már, hogy férfi vagy nő aki éppen lát olyan állapotban amilyenben, csak haladjunk és segítsen és legyünk túl a vizsgálatokon:)

Szóval így történt, hogy a 2 perces/fő vizsgálatból 4 órás kórházi tartózkodás lett, ami felért nálam néhány aerobik órával. Úgy elfáradtunk mindannyian, hogy ahogy hazajöttünk kidőltünk. A fiúk az ágyukban, mi pedig a nappaliban pont abban a pózban amiben letettük a fenekünket.

Jah és mégvalami: Azért mert 2 fiam egyszínű (kék), 1 pedig másik színű (zöld) babahordozóban van, az közel sem jelenti azt, hogy ő kislány lenne. De a mai nappal felvettem ezt a kérdést is a tiltó listámra, hogy "JAJ DE JÓ, 2 FIÚ, 1 LÁNY, UGYE?". Ezek vakok???  Lelányozzák a fiam?? Ha nem biztos benne, akkor inkább kérdezze meg máshogy a nemek arányát.... Bár tény: a szemészeten történt mindez......:)))

"Gyereket nevelni olyan, mint egy séta a parkban. Mármint a Jurassic Parkban." - és milyen igaz! Még csak 6 napja tapossuk együtt a napjainkat, de többször főttünk le eddig, mint nyáron a 45 fokokban:)

Viszont ez a 6 nap is nagyon tanulságos volt és hihetetlen jó, hogy ketten vagyunk itthon veletek és együtt agyalunk, hogy "MOST ÉPPEN MIÉRT SÍR??". Egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy ti még csak azért sírtok, mert éhesek vagytok és nem számít, hogy a napi 8-szori etetés helyett nektek kell repetába beiktatnunk plusz 1-et, az is mindegy, hogy néha megcsúszik a kezünk és kicsit több ml kajcsi jut a cumisüvegbe, apátok már a közös pacalozást tervezi. Én pedig egy egyedi igényeket kielégítő hűtőgyártó céget keresek, aki képes lesz az új lakásunkba akkora fagyasztós hűtőt gyártani, hogy legalább 3 levágott disznó beférjen ilyen étvágy mellett:))))

Azért vannak vicces sztorik. Lóri a bandából az, aki a legkisebb, aki a hasamban is alul volt és gyepálták a tesók és ő az, aki miatt a kórházban még néhány napot töltenünk kellett, mert nagyon nehezen erősödött meg annyira, hogy szonda nélkül, egyszerűen csak cumisüvegből tudjon enni. Ő volt mindig is az, akivel 30-40 percek is eltetek mire azt az utolsó 10 ml-t belecumiztattam. Éppen ezért meg sem fordult a fejünkben, hogy ha ő sírni fog, akkor az azért lesz mert éhes. Sírt. Nagyon sírt. Evés után sírt. Nagyon keservesen. Felvegyem? NEEE, elkényesztetjük. De felveszem. De ne! De sír!!! Nem hagyhatom, hogy sírjon. De nem kényeztethetem el!!! Mi a baja? Biztos a hasa fáj. Nem, az nem, csak felkéne venni. Csend lett kicsit. Hurrá, addig gyorsan lefürdök. Éppen csak elkezdett felmelegedni a fürdőszoba, amikor a szerelmem rohan be, hogy tuti lázas Lóri, mert forró a teste!!! Jézusom, biztos azért van ez, mert nem fertőtlenítettem ki az új cumiját! Ahh, mérjünk gyorsan lázat, nagyon sír!! Hogy a túróba működik ez a lázmérő???? A fülébe kell tenni, tuti oda. De nem világít a led. És mi ez a sok baromság amit kiír? Olvassuk el a használati útmutatót gyorsan. Bakker, ez angol!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Inkább mérjük meg a fenekében hagyományosan. Persze, hogy nem lázas. Semmi baja, csak sír. TALÁN ÉHES? Próbáljuk meg... És igen, úgy benyalt még egy adag kaját, hogy csak néztünk ki a fejünkből. A mai napra simán lekörözte a tesókat és gyorsabban megeszi az egyébként pont ugyan akkora adagját, mint a "nagyok":)

Bence. Most lennétek 37 hetesek a pocakomban, ehelyett élethetednek 4. hetében az ágyban kúszol-mászol. És mi csodálkozunk azon ha besípol a légzésfigyelő?!:)) A nagybácsid szerint katona vagy tűzoltó leszel ilyen fizikummal!:)) De a testvéreid sem panaszkodhatnak, a képen látszik, hogy már ők is megindultak a jobb sarok fele. Pont úgy, mint Te. Annak ellenére, hogy a kiinduló pozíció mindenkinek a helyén, alvó helyzetben volt:O :D

Kimenőt kaptam. Bizony. A kimenő tárgyát én dönthettem el és szívem szerint bevállaltam volna egy fodrász-kozmetikus-szolárium wellnes órát, de inkább úgy voltam vele, hogy emberek közé akarok menni. Kocsival, a gondolataimmal és a pénztárcámmal. Bele a világba, a kedvenc városomba, dugóba szeretnék ülni és csodálni az időjárást. Érezni, hogy kabát van rajtam, látni, hogy mennyire pörög a világban az élet. És büszkén vásárolni a babaholmik között és hobbi műkörmösként megvenni a legjobb körömvágó ollót a fiaimnak, mert már óriási a körmük:) És így is lett. Elindultam. "De ugye szerelmem, biztos meg tudod majd etetni őket??? Biztos ne maradjak?? Nagyon szívesen megvárom a következő etetést és csak utána megyek el... csak ide leszaladok, nem megyek messzire. De a telefon legyen a közeledben.. Nem, nem foglak 5 percenként hívni, csak majd azért vedd fel ha mégis..." - és így történt, hogy Pest másik végébe vettem az irányt és próbáltam a telefont minél távolabb tenni magamtól, de mégis olyan közel, hogy egy pillantásra lássam mikor fog csörögni, hogy menjek haza. De már eltelt fél óra és még mindig semmi. Nem is hiányzok nekik?? Na majd az etetésnél... Lehet csak nem kellene annyira messzire mennem.. hopp, itt az etetés idő, most inkább viszem a kezemben a telefont, hátha megcsörren. Már eltelt fél óra megint és nem hív. Lehet akkora a káosz, hogy nem tud felhívni se?! Tuti ott üvöltenek és éhesek én meg szégyeljem össze-vissza magam, hogy éppen a DM közepén vásárolok ahelyett, hogy a gyerekeket etetném és hogy hagyhattam magára a fiúkat?? Áh, el is ment a kedvem, de már jó messze vagyok és muszáj kaját venni, tehát egy gyors bevásárlás és rohanok haza.

Hazaértem. A szerelmem feltett lábakkal, röhögve telefonál, a bébiörbe nem hallatszik sírás, kérdezem minden oké?? Néz rám, hogy miért ne lenne az??? Hisz ő egyedül 35 perc alatt átpelenkázott mindenkit és meg is etette őket és most alszanak. Hát ez szép! Rekordot döntött, ekkora időt én se tudtam nyomni a kórházban egyedül... :D Szóval anyai szerep ide vagy oda, úgy látszik nekem van a legjobb férjem, akit pont erre a 3 gyerekes apai szerepre termettek!:))

Persze a zombi üzemmód őt is utól érte. Éppen ő volt a soros a kaja elkészítésében ami speckó baba vizet igényel normál esetben. Etetjük a gyerekeket, már van aki alszik, majd valamiért kiszaladtam a konyhába és furcsáltam, hogy hogy lehet ennyi víz a baba vízből még ezután az etetés után?! Kérdezem Tőle, hogy most akkor milyen vízből is készült amit esznek? Hát... nem pont abból amiből kellett volna... Kómásan eszébe sem jutott, hogy ne csapvízből készítsen kaját...:D:D:D De túléltük, senkinek nem lett baja. Csak a lelkünknek, hogy klóros vízet adtunk nekik... :D:D:D

Összességében egyébként annyira jó gyerekeink vannak, hogy tényleg egy szavunk sem lehet. Ha kaja van, akkor boldogság van. Ha ők alszanak, akkor mi is boldogok vagyunk. Ha tudunk egyhuzamban 2 órát aludni, akkor pedig egyenesen kizökkenünk a zombiságból:))

Ja! És alig várom a második kimenőmet....akkor is, ha lemerül a telefonom. Mert jó kezekben vagyunk. Nagyon jóban! Éljen a nagycsaládos élet:))))

Anya lettem!

A világ legboldogabb anyukája, 3 csodaszép és egészséges, macsó pasié. Annak a 3 fiúnak, aki a kórházban dolgozó összes ápolónő, nővér, doktornő fejét elcsavarták már:)

És nem sokkal később 33 hét 4 naposan megszületett Aprajafalva: Bence 1600 grammal, majd Patrik 1490 grammal és végül Lóri 1450 grammal. Isten hozott drága kicsi FIAIM! <3 <3 <3

A műtét után 8 óra elteltével ki kellett mászni az ágyból. Igazából nekem még ezzel sem volt bajom, annyira el voltam kábítva, hogy fel se fogtam mit csinálok, simán "kipattantam", de megindulni nem sikerült. Köszönhetően a nővérek óriási türelmének és rengeteg segítségének hajnalban csak összejött, elindultam.. És innentől senki es semmi nem állított meg a gyógyulásban, Kapitány másnap mondta, hogy "elpusztíthatatlan" vagyok :D 

Aztán eljött a pillanat, átgurultam a PICre a fiaimhoz és életemben először megérinthettem az inkubátorba mindenkinek a csöpp kis apró, forró testét. Először Bencével ismerkedtünk össze, utána Patrikkal es végül Lórival. Leírni sem lehet amit éreztem és érzek most is akárhányszor hozzájuk érek.

A fiúk napról napra egyre erősebbek és nagyobbak lettek és még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy mi történt velünk. Azt hittem, hogy majd ha a kezemben tartom őket akkor elhiszem, de nem, ezt még mindig nem lehet. Annyira édes és cuki mindenki, olyan kis aprók és törékenyek. 

Mivel koraszülött baba mindenki ezért a PIC osztály nem véletlenül hallgatva a "családbarát" névre nagyon sok mindennel támogatja a családdá válásunkat és a gyerekek gyors felépülését. Pl. akkor jövünk és megyünk a babákhoz amikor akarunk (persze csak anya és apa) vagy el kell látni őket. Minden pénteken egy nagyon kedves lány jön és gitárral a kezében leül a családokhoz gyerekdalokat énekelni miközben a gyerekek a mellkason vannak és nyilván ennek is hihetetlenül nagy gyógyító ereje van. Ha valaki azt mondja nekem, hogy micimackót énekelve én egyszer sírni fogok a "minél inkább havazik annál inkább hull a hó" mondaton akkor lehet hülyének nézem, de itt ez is megtörtént :D:D Mert valami annyira megható ahogy nézed a fiad akin látszik mennyire élvezi ezt és közben tudod, hogy neki erre mennyire szüksége van most.

2017. február 10-én elérkezett a nagy nap: 3,5 hét PIC osztály vendéglátását élvezve úgy döntöttek a szakemberek, hogy elég erősek vagyunk már ahhoz, hogy elkezdjük nagycsaládos életünket:)

Hol is kezdjem... Lassan 1 hete lesz, hogy elfoglaltuk az új "lakosztályunkat". Egy 2 ágyas szobában vagyunk a sorstársammal, aki szintén 3as ikres, 1 hét különbséggel ugyanott tartunk és az orvosunk is egy. Azaz a kapitányunk.

A körülmények... egy szavam nem lehet rá -ismerve az egészségügyi helyzetet-, szép, felújított és tiszta. Katonás rend és fegyelem van mindenhol, katonák őrzik az álmainkat :) 

Mindezek ellenére is hihetetlenül nehéz. Mielőtt bejöttem volna sose volt gond a vérnyomásommal, nem voltam bevizesedve, tényleg semmi bajom nem volt. Mióta itt vagyok belekerültem egy mókuskerékbe amiből nincs kiszállás. A beszálló kártyám a magas vérnyomás miatt kaptam és innen elindult egy lavina. Gyógyszerek és milliónyi vizsgálat, amik persze nem fogják sose lentebb vinni az értéket, hisz akarva akaratlanul izgulsz. Mert mindenhol más arcok fogadnak, mindenki máshogy áll hozzád, nincs az egész objektumban egy biztos ember akire támaszkodhatnál... Ott az állandó megfelelési kényszerem, bizonyítani akarom az orvosoknak, hogy hagyjanak már békén ezzel a sok baromsággal, nincs nekem semmi bajom. Pl a 24 órás vizelet gyűjtés ( ekkora has nélkül is megterhelő, na de most....?! szétrobbant a fejem az idegtől amikor felvázolták ezt nekem) miatt extra sokat ittam önmagamhoz képest is.. Ennek az lett a vége, hogy estére elefánt lábaim lettek ami sajnos már így is marad... totál összeomlottam a fájdalomtól, a kinézettől, az érzéstől, a tehetetlenségtől, az egyedülléttől, hogy képtelen vagy a zoknid levenni és nem a hasad miatt...hanem azért mert nem tudod a víztől felduzzadt lábadat behajlítani. A szoba klímája olyan durván száraz, hogy mióta itt vagyok levegőt se kapok, az egész arcüregem egybeállva és nem tudsz vele mit kezdeni... Az orrfújás erőltetésétől pedig még az orrvérzés is beindul:(

A mai napnak úgy indultam neki, hogy tudtam mára nincs extra vizsgálat, csak Aprajafalva szíveit fogják csekkolni.. ehhez képest fél óránként volt valami.. aztán délre pedig elszállt a vérnyomásom amit pánik követett. Egyből szuri seggbe, tüdőérlelő. Mert ha így eldurvul a helyzet akkor bármikor bármi lehet és még 3 hét van hivatalosan addig amíg befejeződik a srácok tüdejének fejlődése. Ezzel meggyorsítják. Holnap kapom a 2. részét.. bazi nagy tűvel. 

Hihetetlen nehéz úgy nyugalomba lenni, hogy minden reggel ott áll az ágyad végében minimum 10 szakember és a jövőről döntenek a fejed felett. És próbálsz pozitív maradni, bizonyítani, hogy a leletek és értékek mindenkinél és mindenhol jók, higgyenek már neked, hogy nincs még itt az idő. 

Egyébként hihetetlenül kedves és aranyos mindenki, és teljesen azokat a nézeteket képviselik amik miatt én itt kötöttem ki. Bárhová kellett mennem, mindenhol nagyon kedvesen fogadtak és figyelmesen vizsgáltak, így elmondhatom, hogy nem csak a katonák miatt állunk extra védelem alatt:))

Próbálom elfogadni ezt a helyzetet és nem stresszelni, de továbbra is meggyőződésem, hogy ha még most is otthon lehetnék nyugiban, akkor pont úgy ment volna tovább minden, mint ez előtt.

A fiúk hihetetlenül nagyok és jól érzik magukat bent, így biztos vagyok benne, hogy ha bármi is lesz, az nem miattuk fog bekövetkezni:)

Mindezek mellett csodaszámra járnak hozzánk, hisz ilyen a kórház történetében nem volt még, hogy egyszerre, együtt 3x2 :) azt a rengeteg elismerést amit kapunk, hogy itt tartunk a 33. hét küszöbén és még mindig úgymond semmi baj, mindenki oké, mindez 3 gyerekkel. Megmondtam, hogy nem adom fel.. csak néha kicsit összetörök. De van időm ragasztgatni magam :) Pl az étkezések alatt, mert az itteni koszt csak arra jó, hogy elmondhassák kaptam valamit amit megehetnék a saját evőeszközömmel a saját tányéromból. Gusztustalan, akárhogy akarom szépíteni. Úgyhogy a szekrényem egy kész kaja gyűjtő lett, bárki jön látogatni az kaját hoz :D De pszt, ez titok, nem szabad megtudnia az orvosoknak, hogy a diétás kórházi kaja mellett milka és kinder gyár lapul a szekrényem alján...:)

Eljött ez is. Beléptünk a 32. hétbe srácok! Lassan elhagyjuk az Aprajafalva jelzőt, hisz már cseppet sem vagytok apróak. Holnap be kell költöznünk az új helyünkre.

A reggelem a Kapitánnyal történt egyeztetéssel indult (Kapitány=Doktor Úr, mert miután ismét bepróbálkoztam egy "nem lehetne-e, hogy később költözzek be a kórházba..." kezdetű mondattal, akkor leteremtett, hogy a 32. héttől ő a kapitány. Így már csak annyit tudtam mondani, hogy "Parancs, értettem...") két könycseppet elmorzsolva a telefonnal a kezemben. Holnap reggel találkozunk.

Utána gurultam is tovább a védőnőhöz utolsó látogatásra, mérlegelésre, megjelenésre. Nem is tudom már minek nevezzem. Nagyon izgatott, alig várja, hogy megszülessenek a fiúk és jöhessen hozzánk:) beszélgettünk még néhány protokoll dologról, de alapvetően már úgy éreztem magam mint amikor érettségi után bemész a tanáriba és már csak úgy lötyögni vagy ott, semmi kötöttség, mert itt a VÉGE. Nem számít már mennyi a vérnyomásod, nem számít a súly, nem izgulsz az egyéb eredmények miatt, mert tök mindegy mi az, már vége. Holnap reggel kórház.

A nap többi részét anyával töltöttem egy utolsó nagy renoválást tartva. Hozott ebédet, aztán neki is estünk és megnyitottuk a házi fodrász-kozmetika szalont. Utoljára.

Össze is van pakolva, igaz, annyi cuccom van, hogy elképzelni se tudom mi lesz bent... És mennyi minden nincs még berakva amire nem is gondoltam! A gyerekeknek pedig amire szükség van... 1-nél se kevés, de így, hogy minden 3-szorozódik...!

A sírógörcs kerülget ettől a helyzettől és a napról napra közeledő félelmektől annak ellenére is, hogy tudom, hogy ez az ő érdekük és így tud a Kapitány 100%osan biztonságba helyezni.

Annyira furcsa, hogy ez az utolsó kettesben töltött éjszakánk itthon, több nem lesz. Legközelebb már egy gyerekekkel megtöltött lakásba fogunk élni, elkezdődik egy teljesen másik életünk. Felfoghatatlan. Hihetetlen. Atya úristen!!

Ha valaki egy évvel ezelőtt elmondta volna, hogy mennyi minden fog velünk történni 2016-ban, akkor lehet körberöhögöm, hogy ugyan már. Házasság, babÁK, építkezés?? Ha-ha.

Aztán eljött 2016. január első hete és az ágyban fekve meghoztuk a döntést. Házasodjunk össze. Jó, de mikor? És hogy? Hát, pénzünk nincs, tehát marad a szülők+tanú egy szép tavaszi napon, és esetleg utána egy ebéd valahol megoldás. Nyilván ez mindenki részéről kompromisszum, hiszen eléggé elrúgaszkodtunk a hetedhét országra szóló királylányos történettől. De akkor meg már legyenek ott a tesók+családjaik is, mert az meg milyen már ha ők nincsenek. És így szépen lassan elkezdett bővülni és bővülni és bővülni a kör. Mindenki 130%-osan odatette magát értünk, mindent elkövetett azért, hogy csak összejöjjön az a hetedhét országra szóló királylányos-királyfis nap. A család egy tökéletes csapatot alkotva fogott össze és szavak nélkül is mindenki tudta a helyét, szerepét, miben kell villantani, mi az ő erőssége. Igaz, voltak nehéz pillanatok is, de mégis kialakult minden, megköttettek a kompromisszumok és ráadásul úgy, hogy mindenki jól érezze magát... de elsősorban mi! És így történt, hogy kerek 3 hónap alatt, április 9-én örök hűséget fogadva egymásnak egy olyan 100 fős lagzit rittyentettünk, mely mai napig falutéma és örömkönnyeket csal a szemünkbe amikor a vendégek elkezdik mesélni a "úúú, és arra emlékszel...?" kezdetű mondatokkal élményekkel megtöltött pillanatokat:) Én pedig örömmel és boldogsággal gondolok arra, hogy egy igazi királylány lehettem külsőleg és belsőleg is a királyfim mellett:) 

Majd nem is telt el sok idő és június közepén megtörtént a csoda. 3 apró lélek úgy döntött, hogy minket választ szüleinek. Ezért született a blog és minden egyes napunk veletek telik, minden gondolatunk körülöttetek forog 31 hete.

Néha örömkönnyekben úszva, néha a félelemtől rettegve, néha a fájdalomtól összegörnyedve, de mégis minden pillanatban csak arra vágyva, hogy itt legyetek már velünk és ne csak én, mint anya érezzelek titeket, hanem apaként az apukátok és a család összes tagja betölthesse az új szerepét az életetekben/tünkben nagyon várunk már fiúk, hogy a bolygón elfoglaljátok méltó helyeiteket!!!:)

És amikor már azt hittem, hogy ennyi csoda után már nincs tovább, akkor folytatódott a sor és ősszel aláírtuk a papírt, mely az leendő Komaság-Horváth rezidencia építésére vonatkozik.

Bizony, előre láthatóan 2017 őszét (jobb esetben nyár végét) már az új birodalmunkban tölthetjük. Egy csodaszépséges, méretileg pont ránk kalibrált, édes otthonba:)

És most, néhány nappal karácsony után ismét megállapítom, hogy ez az ünnep valami hihetetlen módon elrepült. Talán ez volt az első karácsony amikor nem égtem lázban, nem változott át egy csillogó-villogó giccslakássá a kecó. Hogy miért? Mert azt éreztem, hogy már nem magunkért akarom csinálni, hanem azt várom már mikor Aprajafalva is látja és érzi milyen ez. Értük szeretném átvarázsolni a lakást, az életünket és mindent.

Úgyhogy összegezve az elmúlt évet, azt hiszem, továbbra is csak annyit tudok mondani és üzenni mindenkinek, Nektek is Aprajafalva (majd egyszer ha elolvassátok:) ): Higgyétek el, az álmok valóra válnak csak erősen hinni kell bennük és KÜZDENI értük.

Bízom benne, hogy pont ilyen örömmel és boldogsággal fog folytatódni az életünk, mely olyan, mintha csak most kezdődne el:)

Bolodg új évet kívánunk mindenkinek!!!! H+Gy+Aprajafalva:)

Hajnali 2:20 van. Itt ülök a laptop előtt egy a buliból megmaradt szendviccsel, egy pohár kólával és egy doboz savlekötővel. És az élményektől -na meg biztos a kólától:D - túlpörögve muszáj leírnom mi is történt velünk az elmúlt napon.

1,5 hónapos várakozás után végre eljött a várva várt időpont, magzati szívultrahangra kellett mennünk. Oka ismételten nagyjából a semmi, egyszerűen a létszámra való tekintettel tették "kötelezővé".

Anya kísért el és néhány HOSSZÚ PERCES adminisztrációt követve, várakozva végre elkezdődött a vizsgálat. Az én feladatom nagyjából annyi volt, hogy feküdjek le VÍZSZINTES ÁLLAPOTBA. Na, hát aki volt már terhes, az nagyjából tudja, hogy ez az a testhelyzet amit ennyi idősen képtelenség hosszú távon kibírni akkor is, ha már ésszel készülsz rá és nem is mersz se inni, se enni előtte. Így történt, hogy a vizsgálatot megkezdve még az elején széles mosollyal az arcomon konstaláltam az egyébként hihetetlenül kedves doktornő szavait, de egyre megerőltetőbbé vált ott feküdni, ugyanis izgő-mozgó Bence úgy gondolta, hogy akkor ha már megnyílt az út és szabad a pálya a mellkasomba, akkor ő most megpróbálja áttolni magát afféle 3. mellet képezve.

Így anya csak annyit látott, hogy a hasamban Aprajafalva szemmel láthatóan megindul felfele én pedig ezzel a lendülettel, ahogy ők tolódtak, színt váltottam és fehéredtem. Hirtelen azt se tudtam, hogy most leforduljak az ágyról, elájuljak vagy egyszerűen csak dobjam ki a taccsot a doktornő ölébe - netán a vizsgálógépre.

Hála istennek az utolsó másodpercben meglett az eredményhez szükséges utolsó érték és felülhettem, végre vízhez juthattam (már amennyire ekkora hassal oda férsz a csaphoz:D ) és vártuk a csodát, hogy a szerveim visszarendeződjenek, Aprajafalva pedig visszacsússzon a helyére.:D

Ja, természetesen az eredmények tökéletesek lettek, mindenki pici szivecskéje tetőtől-talpig átvizsgálva és semmiféle probléma nincs:)))

Ezt követően elmentünk vásárolni, amit annyira nem is nagyon értettem (utólag már persze, hisz időt kellett nyerni:D ) a város egy másik pontjába néhány mondvacsinált ürüggyel, de úgy voltam vele, hogy igazából az időmbe belefér és jobb is lesz sétálni kicsit, csússzanak csak vissza a srácok a helyükre:D

Aztán elindultunk haza. (Mint kiderült egyébként a ház előtt parkolt az összes meglepetést szervező autója, de nekem még ez sem tűnt fel:D ). Anya mondta felugrik velem mosdóba és megy is tovább. Még mindig nem sejtettem semmit. Beléptem a lakásba és be volt zárva a nappali ajtaja. Hirtelen arra gondoltam biztos hazajött a szerelmem hamarabb és valami irdatlan büdőset főz (pl. pacal), ezért lezárta légmentesen nekem a menekülő utat (folyosó), de aztán ebből tovább vezettem a gondolataimat, hogy ha ez lenne azt is érezném, így lehet inkább nekiállt penészirtóval lefújni a falat és ezért zárta el (milyen cuki, hogy eszébe jutott ez...). De ekkor egy babanyöszörgést hallottam, így inkább benyitottam. És azt láttam, hogy ott áll egy óriási pelenka vár mögött rengeteg ember, de még mindig csak néztem ki a fejemből, hogy MOST MI VAN ITT?:D:D Aztán szépen lassan leesett, a meghatódottságtól elkezdett folyni a könnyem és nem igazán tudtam realizálni melyik rendezvényen is vagyok:D

Ahogy teltek a percek és felfogtam kik vártak rám és mivel készültek, most már tényleg biztosra mondhatom: ÚRISTEN, EZ A BABÁKVÁRÓ PARTYNK. Egy ÓRIÁSI pelenka vártortával a közepén!!! AZTA!!!!! Ami egyébként a leendő Komaság rezidencia helyének nevét viselte a tornyai között :))))

A sokkból feleszmélve nem sok időt kaptam, hisz egyből jöttek a feladatok amit leendő szülőkként kellett megoldanunk:)) Kezdődött egy kis -finomnak egyáltalán nem mondható - bébiétel kóstolással. Hát persze, hogy az én uram a földön az egyetlen, aki a csokis kekszes ízesítésre közli, hogy ez PACAL.:D:D:D:D Majd kihasználva a helyzetet megetetteti magával a fél üveg zöldséges tésztás csirkehús nevű kreálmányt, hisz ez annyira finom, de kell még egy falat meg még egy és még egy, hogy pontosan meg tudja mondani mi is van benne.... :D:D

Aztán jött a szóbeli teszt. Kérdések, melyekre egyszerre kellett 3 másodpercen belül válaszolnunk. Őszinte leszek, nekem az utolsó két kérdés maradt meg, amire olyan összhangban adtunk választ, mint egyikre sem: "Mennyi időnek kell eltelnie a szülés után az első sexig?" - 6 hét. "És ti mennyi időt fogtok várni?" - 0! :DDDD  (megj: nagyon kemény dolog ez az ikres terhesség....:D )

Majd jött egy jó kis activity, ahol azért szépen remekeltünk:D Nem úgy, mint a plüssállat időre pelenkázásában ahol lazán alul maradtam, pedig forgattam én azt a macit fejjel lefele is már:D:D:D

Kiálltuk a próbákat, megfeleltünk a vizsgabizottság tagjai előtt, most már nincs is más hátra, csak előre és Aprajafalvát várva idekint bizonyítsuk, hogy méltó szüleitek leszünk!:))

És még valami a végére: Köszönjük Nektek, hogy ezt a számunkra nagyon fontos eseményt egy délutánra még szebbé ragyogtattátok, valamint a rengeteg ajándékot és készülődést!

De elsősorban azt, hogy VAGYTOK NEKÜNK! <3

... óóóóóóóóó, megint bőgök..... :)))))

<3<3<3

Drága Aprajafalvánk!:)

Számomra is felfoghatatlan, hogy már olyan nagyok vagytok, hogy nem is foglalkozik senki azzal, hogy hány cm lehet vajon a hosszotok, sokkal lényegesebb, hogy ki hány kg! Az ultrahang szerint:

- Lóri: 1116 g,

- Patrik: 1059 g,

- Bence: 1224 g.

Csak viszonyítás képpen írom, hogy a szakirodalom szerint 1 baba esetén a mi korunknak megfelelő súly 1000-1200 g. Tehát ez nagyjából annyit jelent, hogy pontosan akkorák vagytok, mintha egyedül lennétek, vagyis olyan NAGYOK:)))

És olyan ficánkolók, hogy az ultrahangon is 3-szor szaltóztatok magatok körül mire megtudták mérni amit kellett:)) Bence... hát te pedig, mint legnagyobb.. Tényleg igazi bohóc vagy:D Én már megmondtam anélkül is, hogy közel 6 hete volt ilyen jellegű ultrahang, hogy amit te művelsz bent, az alapján pont olyan leszel mint az apukád:D Lóri és Patrik pedig ismételten elbizonytalanítottátok a vizsgálót, hogy most akkor ti vajon egypetéjűek vagytok vagy sem? Ez még mindig téma és úgy gondolom, hogy amíg meg nem születtek az is marad!:))

Az elmúlt 1 hét a kilóméternyi hosszú listámon szereplő tételek beszerzésével járt, hiszen karácsonyra én már úgy szeretnék itthon lenni, hogy MINDEN készen áll arra, ha esetleg rohanni kell (kiemelve, hogy ESETLEG, mert tudom, hogy nem lesz semmi gond, hisz ennyire jól nem sokan érezhetik bent magukat:D ) vagy mire január első hetében bevonulok és elfoglalom a másik otthonom a kórház keretein belül, akkor már itthon minden rendben, szépen várjon majd ha hazajövünk.

Elkészült az ágyikótok is, hétvégén foglalja el méltó helyét, végre meglett a pelenkázónk is és ezen kívül még nagyjából 3 fizetésnyi mennyiségű egyéb "kütyü" ami kell, hogy csak az indulásnál tudjunk boldogulni:D Én még mielőtt megtudtam volna a méreteiteket teljesen abban a hitben voltam, hogy a koraszülött pelenka is nagy lesz  rátok (0-2,5 kgig), és mindent felkutattam azért, hogy kapjak ilyet, mert nem olyan egyszerrrűűű:D De ezek után megkérdőjelezem, hogy valóban szükség lesz-e erre a méretre...?!:D:D

Tegnap elmentem a gyerekorvoshoz és azon túl, hogy kiejtettem, hogy hányan vagyunk és az egész rendelő örömsikongásba közölte, hogy már hallottak rólunk és nagyon várták a bejelentkezésem, meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó helyen leszünk (amíg persze fel nem épül a Komaság rezidenciánk és el nem költözünk...:D ). Mindenki hihetetlenül kedves és aranyos és a rám fordított kiemelt figyelemmel pedig határozottan meggyőztek:))) És ezzel a lendülettel beszereztem az utolsó pecsétet is a kiskönyvembe ahhoz, hogy igazolni tudjam, hogy mindent végig csináltam és jogosultak leszünk a dolgokra. Ez is hihetetlen. Már itt tartunk. A végén. Áááá, nem bírom felfogni.

Annyira nem bírom felfogni, hogy ahogy közeledik a nap, egyre jobban pánikolok és zakatol az agyam és belegondolok abba, hogy vajon milyen szituációk lesznek és mi lesz?!?!?! És mint friss anyuka, nyilván foglamam sincs semmiről és sikerült jól bele is betegednem ezekbe a gondolataimba:D Levegőt már nem nagyon kapok 2 napja és újból instabillá vált a gyomrom, na de majd összeszedem magam. Azaz megpróbálom:D

Napsütéses gyönyörű napra ébredtünk, kicsit csíp a dér, hűs a levegő, de a napocska annyi energiát ad, hogy feltölt. Célom volt, hogy a mai nap nagybevásárlást tartva utoljára beszerzek mindent, amire még szükségem lesz, de én már többet nem szeretnék bolt közelébe se menni csak ha nagyon muszáj.

Éppen ezért indulás előtt barátnőmmel csevegve kifaggattam igazából mire lesz szükségem a kórházban és mi az a sok felesleges baromság amit megveszel és sose használsz, mert a marketinges csodacsini lányok örömmel beszélnek lyukat a tapasztalatlan kismamák hasába, ellenben minden másra szükséged lenne.

Szóval felvilágosított róla mi fog várni rám a szülést követő 2 hétben, melyik testrészemből mi és milyen mennyiségben fog távozni és egyébként pedig a legjobb barátom a Bridget Jones-ból ismert HASLESZORÍTÓ NAGYMAMA BUGYI lesz (persze nem olyan cuki párducmintásban mint az övé, bár a mintát hagyjuk is, hisz időm és erőm nem lesz felfogni azt, hogy amúgy mi van rajtam és éppen melyik orvos melyik testrészemben tart biológiai feltárást).

Persze se ezek a dolgok, se az ismét besűrűsödött hányások (hol kaját, hol mást..), se az erőlködések miatt az orromból ömlő vér és se az arcomon szétpattant erek nem szegték kedvem, mert elhatároztam, hogy ma össze kell állnia a kórházi csomagnak és punktum! Ennek érdekében képes vagyok ellátogatni arra a helyre, ahol minden "KICI ÉS OCSÓ" (az eladóktól a termékekig) és többnyire cseppet sem magyar egyik se.

Szóval süt a nap, a kocsiban üvölt a Coco Jumbo, a gyerekeim teste is ritmusra jár a hasamban, a képzeletem már teljesen más dimenziókban, majd egyszer csak a "KICI OCSÓ" helyen találom magam. Azok között az emberek között akikkel soha életemben nem szimpatizáltam és valahogy úgy érzem ez a méreteim miatt van. Ők nem szeretnek engem mert számukra én olyan lehetek mint Godzilla vagy egy elefánt a porcelánboltjukban, én pedig nem szeretem azt, akire ha rámosolygok nem mosolyog vissza. De maradhatunk csak szimplán a köszönésnél is. Ha én köszönök, akkor köszönjön ő is.

Szóval KICI OCSÓ helyen az eladók ANNYIRA cukik és kedvesek voltak ma velem... Érdeklődtek, beszélgettek, sőt volt aki felajánlotta ICIPICI KICI székét, hogy üljek rá ha nagyon elfáradtam már, de persze udvariasan visszautasítottam, mert nem akartam összetörni semmit:D A hasam mérete miatt mindenki kivétel nélkül azt hitte, hogy már nagyon a végén járunk, és amikor megkérdezték, hogy mikorra vagyok kiírva és mondtam, hogy március 2, akkor jött a képzavar. KICI LÁNYKA nézi a hasam, nézi a fejem, vizsgálja a testem, mosolyog, vissza téved a zavaros tekintete a hasamra és látszik, hogy nem érti mi van. Persze kivártam a hatásszünetet és utána segítettem neki megfejteni, hogy hogy is van ez és miért akkora már most a hasam mint másnak 40 hetesen:D

Úgyhogy a nagy bevásárlást követően megmutattam életem értelmének mennyire sexy nagymama bugyikra és szoptatós melltartókra tettem szert, majd megállapítottam, hogy gyakorlatilag még mindig elég messze vagyok a kórházi bőröndöm bezárásától, hisz abba alig sikerült venni valamit ezen a néhány felettébb izgalmas "ruhadarabon" kívül.

Terhesen a gyógyszertárban is aggódnak érted, a KICI LÁNYKÁK is átváltanak cukiba és hirtelen az egész világ imád és már nem számít a méret, a nemzetiség, az elvek. És hihetetlen, de több férfi bókot lehet bezsebelni, mint bármikor máskor, amikor töredék ekkora méretű hassal és 6 kg vakolattal a fejeden kaptad egész életedben.

Jó-Jó fiúk, abba is hagyom a gépelést, mert a 6 fele álló és mozgó hasam jelzi, hogy fejezzem már be:D