Trikrek élete :):):)

Tudtad-e?

2017. június 04. - KoHoHeni

Tudtad-e, hogy

- a világon 2 legfájdalmasabb dolog létezik a babák életében: 1) körömvágás, 2) gombold be a füle mellett lévő kis patentot a ruhán.

- a MC Donald's menük bármelyik formája idegnyugtató hatással bír ha már végképp kivagy,

- az almát, a répát és a barackot garantáltan nem viszi ki egyik csodahiperszuperbrutáldrága folttisztító sem, csak az ország egyik végében, a padláson porosodó, igazi ezeréves főzött szappan,

- ha a gyerek szája kanálhoz ér, akkor szófosást kap és nekiáll magyarázni, ami által fröcsög ki a kaja, amit még jobban élvez és hihetetlen ügyességgel tudják egy jó adag nyállal dúsítva visszaköpni rád,

- ha elalszol, felkelnek,

- ha egy sír, akkor mind sír,

- egy aktuális méretű nadrág maximum 3 hétig jó,

- ha eddig azt gondoltad, hogy a pelenka az pelenka, akkor most szeretném elmondani, hogy rengeteg féle-fajta pelenka létezik. Amire gondoltál típusokban, azt szorozd meg minimum 10-el,

- ha eltervezed, hogy kiviszed a levegőre a gyerekeket, akkor a verőfényes 40 fokból 2 perc alatt képes az időjárás tornádóvá alakulni,

- ha gyereked lesz, akkor hirtelen életképes leszel a megszokott hőmérséklet + 15 fokban is (amiben előtte megpusztultál),

- a telefonon a videó funkciót tuti akkor nyomod félre, amikor a gyerek a legcukibb vagy valamit életében először csinál,

- 3 L színes mosószer + 2 L öblítő élettartama a mi háztartásunkban 1 hét,

- a gyerekeket sose lehet átvágni. Hiába ringatod őket órák óta hűségesen a hintában, ott állsz mellettük, biztos, hogy abban a pillanatban, ahogy leülnél kicsit és olyan szögből löknéd a hintát, hogy neked is kényelmesebb legyen: KIPATTAN A SZEMÜK ÉS VEEEÖÖÖÖÖÖÖ.

- akaszthatsz fel nekik a fejük felé több ezer forintos kis csörgőket, lehet az a legminőségibb, legdrágább amit valaha fogtál. Őket csak az antibakteriális törlőkendő kék zacskója hozza lázba.,

- eljön az életedben az a pont, amikor már nem érdekel, hogy tápszerben úszik a konyha, hogy a "szilárd" pépes kajájából több van a ruhádon, mint az ő gyomrában, hogy felőled már ellepheti a kosz az egész lakást, addig biztos nem fanyarodsz porszívóhoz amíg látsz még 1-2 foltot ami tiszta.

- már megérted a gyerekes anyukákat, akik nem válaszolnak egyből a kérdésedre telefonon, pedig előtte idegrohamot kaptam, hogy "LÁTTA", de cseszik válaszolni...

- egy találkozót összehozni a barátnőddel legalább 2 hét szervezéssel, 10 alkalom lemondással jár,

- ha feldobsz egy anyákkal hemzsegő helyen egy baba-mama témát, akkor már a kérdés feltevésnek gondolatánál megbánod,

- amikor adott 3 egyidős fiad, akkor szembesülsz vele, hogy tényleg minden baba egyformán fedezi fel a világot, a testét. Minden mozdulatuk, próbálkozásuk nagyjából ugyan az. Hiába tudtad, de ezt látni, hihetetlen.,

- míg régen soha nem volt elég cipőm és táskám, most már soha nincs elég body és gatya a fiúk szekrényében,

- a fürdőszoba ajtajának csukódása a hátam mögött: út a 10 perces mennyországba,

- a heti egyszeri/kétszeri szoli maga a mennyország.,

- igaz a mondás: "a mama olyan, mint az anya, csak nála mindent lehet" = a gyerekeknek rosszalkodni és minden szabályt felborítani, a szülőknek meg ALUDNI.,

- a hála, amit érzel azok felé az emberek felé akik kicsit is segítenek könnyebben élni (főznek, kitakarítanak, elveszik a gyereket amikor már végkimerülés határán vagy...stb...) az nagyjából olyan mértékű, hogy szíved szerint körbecsókolnád őket. Ha lenne rá energiád. De inkább alszol. A lényeg, hogy ők tudják!:)

És végül tudtad-e, hogy a fiúk mosolya, a tekintete, az ölelésük feledtet mindent és örömkönnyekben úszva minden nap végén rájövök, hogy ennél szebb életre soha nem vágyhatok:)

4 hónapos babák

Bence és Lóri 5,4 kg, Patrik 5,7 kg:))

Életem legszebb és legkeményebb 4 hónapján vagyunk túl. Egyszerűen néha azon veszem észre magam, hogy rácsodálkozok a fiaimra és megállapítom, hogy ez tényleg nem álom. Tényleg Anya vagyok. Tényleg trikres anya. És tényleg itt van a világ legcsodálatosabb 3 fiúja. Pedig ezt továbbra is lehetetlen felfogni. De tényleg. Csak sodródsz a mindennapokkal és nagyon kevés idő marad arra, hogy elgondolkozzak ezen. Hogy tényleg. De komolyan. Itt vannak. Ők azok. A mieink. És tényleg. De komolyan. "Atyaúristen"!

Egy szavam nem lehet rájuk, hiszen 3. hete, hogy este 9-től reggel 6-ig alszik mindenki! Az egész család:) Tudom-tudom, ez mindenki álma! De mielőtt még azt gondolnátok mennyire kipihentek vagyunk....:D Hát nem! Ez a blogozósdi is azért van ilyen minimálra szorítva, mert a laptop monitorjának magasságához kicsit lentebb kell "tartani" a szemem és ez már olyan állapot, ami arra ösztönöz, hogy elaludjak:D Hiába támasztanám ki fogpiszkálóval a szemeim, akkor is összecsukódnának. Volt már, hogy a férjem elmesélte mik történtek éjszaka és SEMMIRE nem emlékszem:D Ma anya próbált egy "gyorsan ledőlök egy órára" alvásból felkelteni, de olyan szinten nem sikerült neki, hogy állítólag még a kezem is megemelte. Ami visszaesett úgy ahogy volt. Úgyhogy ennyit a fáradtsági faktorunkról:D

Előzetes tervek szerint megkezdjük hétvégén a hozzátáplálást!:) Sikerült megint belenyúlni egy témába, amitől felrobban az internet, mindenkinek határozott véleménye van és a hivatalos álláspont is évről évre változik. Akárkivel beszéltem, nem volt 2 egyforma módszer! SEMMI! Egyetlen egy dolog egyezett: ALMA. Almával kezdünk. Na de hogyan, mikor, hova iktatsd be, hogy csináld, hogy ne csináld... Ez mind, mind olyan kérdés, hogy már fel se merem tenni, mert félek, hogy még egy újabb verziót hallok amitől megint keresztbe áll a fejem, amiben amúgy akkora káosz van a "totális agyi amortizációtól" és ettől a rengeteg féle módszertől, hogy a bábeli zűrzavar semmi ehhez képest! Na de szombatra meghozom a döntést és elkezdjük az ALMA ÉLETÜNKET:) Almát almával! Fiúk már mondták nekem, hogy inkább valami pörkölttel toljuk, de neeem:)))

Rendszeres rendszertelenség. Korábban már írtam, hogy nálunk mindennek rendszerben kell mennie, ellenkező esetben káosz lesz. Így van ez a színek terén is, de sajnos ezt elrontottuk. Egyre több saját dolguk van és egyre több szín ami mindig másé. Mert sose kapsz a boltban 3 egyformát semmiből. Színben pedig tuti, hogy ha van 3 különböző, akkor a 3. ronda, tehát biztos nem veszem meg. Aztán ott vannak az ajándékok. Ma 4. hónapos szülinapra Nagymamiéktól fésű szettet kaptak.Mindenki más színben:)) Szerintem marad az alkoholos filc és a nevek kezdőbetűje.:))

Nuszas.jpgem árulok el nagy titkot (pláne azok között akik ismernek:) ), hogy a sport sose volt életem része, sőt, egyetlen egy dolgot űzök sportszerűen: az a csokievés:D. Na de viccet félretéve, hihetetlen késztetést érzek arra, hogy az én fiaim ne betunyultak legyenek és most még ráadásul extra szükségünk is van a fejlődésre, tehát járunk babaúszásra!!! Ez a hétfő délután/esti programunk. Igazából nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy azért üvöltenek-e az elején, mert ennyire örülnek, hogy ott lehetnek vagy azért, mert ennyire nehéz feldolgozni, hogy új hobbi van, de nem adjuk fel!:))) Az első alkalom nagyon szépen ment, a második már neccesebb volt. Bence leúszta a maratont, Lórika hol együtt érezve sírt a többi gyerekkel, hol pedig ráérzett az ízére, Patrik pedig biztonságosabbnak érezte ha velem van és inkább csak ölelkezve nézzük a többieket:D

Összességében nem egyszerűek a napok, de minden nehézséget feledtet amikor sikerül megfogni a csörgőt, amikor együtt örülünk egy adag kakinak vagy éppen önfeledt babakacagásba tör ki valaki azért, mert megfogtuk a kezét. És látni ahogy napról napra fejlődnek, hogy egyik nap még nem tudja megemelni a fejét, de másik nap már igen... és amikor nap végén, teljesen kimerülten a nyakunkba zuhanva horkolnak... (majd telibe hánynak..). Kell ennél több? :)

 

Totális agyi amortizáció

Terhesség előtt az "amortizáció" szót csak mint pénzügyi fogalom használtam, de most olyan brutális élvezettel töltött el leírni ide, mint amikor 1 hét koplalás után beveszel a szádba egy falat csokit. Aztán nem bírsz megállni az egy falatnál és kell még egy-és még egy és már a fél táblát benyomtad a szádba, de KELL MÉG CSOKI!! Na ezt érzem én most, annyira hiányzik egy kis szakma, egy kis meeting a kollégákkal, egy kis logika, egy kis agytorna, egy kis kreativitás, bármi amibe nem az anyai képességeimet kell használnom, hanem a sajátomat!

Durva ez, mert én magam is észre vettem már nagyon sok dolgot ami az agyam amortizációját illeti. Illetve nem is amortizációnak nevezném, hívjuk inkább anyaaggyá alakulásnak. Ez abban nyilvánul meg, hogy míg korábban 300%-on pörögtem és képes voltam egyszerre legalább 5 féle dologra 110%-osan figyelni, ez most leredukálódott 1-re. Vagyis nálam 3-ra:) Egyszerűen a 0-24-ben 3 fiúra figyelés mellé nem fér már be semmi más. És a legcsúnyább az, hogy NEM IS ÉRDEKEL. A legkeményebb, amitől teljesen kikészülök, amikor üvölt (jobb esetben csak) egy a kezemben és valaki elkezd hozzám beszélni. Na ettől olyan mértékben kikészülök, hogy szívem szerint ordítani tudnék. Egyszerűen az egy dolog, hogy fizikailag képtelenség hallani amit a füledbe ordítás mellett mondanak, de mindemellett ez sem érdekel. Akkora önfegyelem és türelem kell abban a pillanatban a gyerekeim felé, hogy képtelen vagyok tolerálni a felnőtteket. Miért gondolják azt, hogy értem amit nekem akkor mondanak?? A helyzetet fokozza ha mindezt mosolyogva és csacsogva teszik valami eszméletlen vidám témáról, miközben én próbálok együttérezni a gyerekemmel, akinek valami éppen nagyon fáj!

Szóval volt már, hogy az uramnak könyörögtem reggel, hogy hadd menjek én dolgozni helyette. Nem azért mert nem szeretek itthon lenni és anyaként nevelni a világ legszebb 3 fiúját, hanem egyszerűen ennyire hiányzik már most egy kis "társadalmi hasznosság". Ha tehetném, akkor komolyan nekiállnék itthonról dolgozni, de azt be kell látnom, hogy 24 óra erre kevés:(. Aztán meg jönne a fent nevezett csoki szindróma vége: LELKIISMERET FURDALÁS (már hogy leírtam is az van.:D ).

Na de ennyit az önző írásomról, jöhetnek a megvető kommentek, attól még ha igazán őszinte akar lenni magához egy anya, biztos vagyok benne, hogy ezen mindenki pont így megy keresztül. És ezúton szeretném üzenni azoknak a rosszmájú megjegyzéseket tevőknek, akik szóvá teszik, hogy "már megint fodrásznál volt 3 gyerek mellett", hogy mindenki a saját háza körül sepregessen, mert fogalma sincs róla senkinek, hogy lelkileg és fizikailag is mit jelent 3 gyerek mellől akár csak 1 órára is kimozdulni kicsit. Nekem erre van szükségem ahhoz, hogy feltöltődjek, hogy utána ismét 900%-osan tudjak a gyerekeimé lenni és újult erővel vethessem bele magam a gagyogás világába. És hála Istennek mindebben van egy családom, akik látják ezt és teljes vállszélességben támogatnak. És ezzel nem csak az én nőies egyensúlyom próbálom fenntartani, egyszerűen inkább egy lemerült elemhez hasonlítanám magam, akit feltesznek a töltőre és megújult erővel tud gagyogni és pelenkázni tovább.

Mert bizony, ahogy telik az idő, egyre nagyobbak az igények. Egyre többet kell tornázni, fent lenni, gagyogni, játszani (és pelenkázni:D ).

Már nagyon cuki módon nyomjuk az "EÖÖÖÖ, ÓÓÁÁÁ, ÁÁÁÁ"-zást és néha néha még a csörgőt is sikerül megfogni:))

Így 3 hónaposan Lóri 4590 gr, Bence 4670 gr, Patrik 4810 gr. Hosszban pedig 57-56-55 cm :) Ez a közel 14 kg a legédesebb súlyzó, amit valaha fogtam!

husv1.jpgAz első húsvéti locsolkodás is megvolt, minden utukba eső nőt megöntöztek egy egyedi vers kíséretében:

"Mi vagyunk a Komaság Trikrek és locsolkodni jöttünk, Kapunk-e szép piros tojást, hogyha megöntözünk?" :))

husv2.jpgNagyon sok piros tojást és játékot, ruhát, mesekönyvet gyűjtöttek össze, így bele se merek gondolni, mi lesz akkor ha már jövőre tojáskeresőre is menni fogunk:)) Kész bűnbarlang lett ennyi csokitól a lakás:))husv3.jpg

Lezajlott az első betegségünk is. Ha a gyerekneveléssel kapcsolatos félelmeimről kérdezett volna bárki, akkor biztos, hogy egyet nem soroltam volna fel: IDŐJÁRÁS. Az, hogy mikor milyen idő van és hogyan azonosulj ezzel a gyerekek öltözködését illetőleg... hát ez a kihívás. Az még hagyján, hogy egyik nap ilyen-másik nap olyan. De az, hogy percről percre változik. Na ez a vég. Így történt, hogy hol túlöltöztetem a gyerekeket, hiszen amikor még elindulunk itthonról, akkor a hőmérséklet közelít a nullához és nem fúj a szél. Majd mire hazaérünk 100 ágra süt a nap és orkán erejű szél van. Közben a sötét színű babakocsi szívja magába a meleget, mire a gyerekek elkezdenek üvölteni, mert megsülnek bent. De abban a pillanatban, ahogy magadhoz vennéd őket, jön a tornádó, ami a leizzadt kis buksijukat megfújja, nem számít hány réteg és milyen jellegű sapka van a fejükön. Szóval ezzel szenvedek nap, mint nap és már előre rosszul vagyok amikor ki kell mozdulni a lakásból, hogy MIBE ÖLTÖZTESSEM FEL? És biztos vagyok benne, hogy ezért fázott meg mindenki. Egyszerre mind a hárman. Anyaként a szívem szakadt meg amikor az első orrszíváson túlestem, majd olyanná váltak a hétköznapok mintha egy gyártósoron lennénk: pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés. Persze Murphy, hogy mindez akkor kezdődött amikor az ünnepek... tovább is van, mondjam még..?:D:D

Na, azt hiszem eljött az ideje, hogy befejezzem ezt a postot, mert már nagyon sokat írtam és még szúrni fogja néhány "kedves" anyuka szemét, hogy merek 3 gyerek mellett ennyit írni...:D Csak úgy megjegyezném, hogy amíg ez a pár sor megszületett, közben etettem, hányást takarítottam, altattam, vígasztaltam, reggeliztem, elindítottam egy mosást és most gépelés közben a bal kezemmel lökdösök 2 gyerekeket a hintában, miközben egy az ölemben van. JJAAJ, a cumisüveg sterilizálást kihagytam a felsorolásból.... :D Hm.. igazából ezek után nem értem, miért írtam az elején, hogy csak a 3 fiúra oszlik meg a figyelmem. :D

 

 

 

Már olyan nagyok vagyunk, hogy....

....megtartottuk az első családi bulinkat. Néhány névnapot és szülinapot összevonva, "sok jó ember kis 17504918_272010029915785_4968346318423837625_o.jpghelyen is elfér" alapon rendeztünk egy szűk családi partyt. Kézről-kézre jártak a fiúk és mindenkit elvarázsoltak.. meg persze fordítva is, őket is teljesen elvarázsolta a rengeteg új illat, érintés, hang...:) Annyira, hogy azóta az esti 3 órás etetések 4-5 órássá váltak (a mi legnagyobb örömünkre:D ) :)

... túl vagyunk a 2 hónapos kötelező oltáson is. Szóval poénkodtunk előtte, hogy igazából a férjemnek azért kell velünk jönnie, mert egyszerre 4 embert kell vigasztalnia. Gondoltam poénnak jó, de biztos én leszek az az anyuka aki nem fog sírni, hiszen most mi van abba, hogy kapnak két szurit, más is túlélte már, stramp pasijaim vannak, nekik sem fog megkottyanni! Aha. Egészen addig tartott ez a gondolatmenetem amíg el nem jött az a bizonyos reggel és kezdtem el én jobban izgulni, mint ők. Bár nyilván ezen nincs semmi meglepő, hisz nekik fogalmuk sem volt róla mi vár rájuk. Szóval elfoglaltuk a rendelőt, levetkőztettem az első áldozatot és ÚÚRISTEEN NEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Konkrétan belevágta a combjába a tűt!!!! Nagyon cuki, tünemény doktornőnk van, de szívem szerint megcibáltam volna. Volna... ha láttam volna a könnyes szememtől, hogy mit csinálok. Ordít az én pici fiam, ölelném, puszilgatnám, felvenném, de ekkor közelít egy másik tűvel és DURRRR azt is belevágta a másik combjába, abba a világszép, tökéletesen gyönyörű hurkás combba! Nyomták ott rá a vattát, hogy ne vérezzen, de ki nem szarja le, adjátok ide a gyerekem, hadd nyugtassam meg.. úgy ahogy van, véresen és pucéron. Hadd pisiljen le és hadd legyen a hófehér felsőm csupa-csupa véres TŐLÜK.

Aztán jött az éjszaka, amit világért sem vártunk, hiszen "úgyis be fognak lázasodni". Javasolták, hogy adjuk be előre a lázcsillapítót, hogy véletlenül se menjen fel a lázuk. Meg a túrókat! Betankoltunk ugyan a mindenféle gyógyszerből szükség esetére, de kivárom az utolsó pillanatot is vele. Szerencsére Aprajafalva lakói olyan kis f*sza gyerekek, hogy még két ekkora szuri sem kottyant meg nekik:) Állítom, nekem jobban fájt....:))

...első kirándulásunk alkalmával ellátogattunk TassiMamáékhoz. Nagy pakolászás, logisztika előzte 17457347_10210232943312612_8908538674393335762_n.jpgmeg a jeles eseményt:) Én felpakoltam a fél házat, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, akkor pakolás közben bevillant egy kép amin az volt látható, hogy leszakad vagy 3 m-es hó és úttorlaszok vannak és lent ragadunk... DE PELENKÁNK AKKOR IS VAN ANNYI, HOGY AJÁNDÉKOZNI IS LEHETNE:)) Nagyon szuper volt, a fiúk el voltak ájulva az új környezettől. A vidéki levegő meg is tette a hatását, gyakorlatilag akkor aludtak ennyit utoljára amikor még a kórházban voltunk:D El is újságoltam minden nőnek, hogy készüljenek, mert bizony húsvétkor mennek locsolkodni....:)))

Közben egyébként megint újabb vizsgálat hegyeken vagyunk túl, amit nem is részletezek, úgy gondolom a doktor úr szavai mindent elmondanak a helyzetről: "Azért elég sok irigye lehet, hogy természetes úton, egyszerre 3 fiú és MIND MAKK EGÉSZSÉGES...!!"... Bár sose vagyok büszke arra, ha a "hízás" szót kell használni, de most úgy azért HÍZIK A MÁJAM:))

... mindenki olyan szépen gyarapodik, hogy átléptük a 4 kg-ot! És hosszban pedig Lórika viszi a pálmát: 53 cm, míg Bence és Patrik 52 cm:)

Lórika.. a szívtipró... mindenki kedvence...a macsó, aki grimaszaival, arckifejezéseivel, állandó fülig érő mosolyával hihetetlen iramban bolondítja magába az embereket:))

Bence.. Nagymami szavaival élve: "Törperős":) Hihetetlen fizikuma ámulatba ejt mindenkit. Ha már itt tartunk. Ma reggelre MEGFORDULT...:) 2,5 hónaposan hason fektettük le és reggelre a hátán vigyorgott. Elég nagy küzdelem lehetett, mert teljesen el is fordult ellentétes irányba, tehát mindenhogy mozgott, de megcsinálta!!! nekem pedig DAGAD A SZÍVEM A BOLDOGSÁGTÓL:)))

Patrik... örök cukiság. Egy óriási adag imádnivalóság! Ha a türelmet és a csodaszép nézést meg kellene fogalmaznom 1 szóval, akkor a PATRIK lenne az:))

Írtam már korábban arról, hogy mióta terhes lettem hihetetlenül megváltozott körülöttem minden ember. Nos, olyan élmények érnek azóta is, hogy MADARAT LEHETNE FOGATNI velem:) Annyi barát, rokon, ismerős segít nekünk és annyi ajándékot és szeretetet kapunk, hogy nem győzöm megköszönni. A több ezres számban mérhető jókívánságokat, a segítőkész anyukák, akik nekünk ajándékoznak mindent, amit már kinőttek/nem használnak/porosodik/nincs szüksége rá....Mi pedig örömmel nyúzzuk, használjuk, mert ahogy szoktam mondani: ekkora létszámnál soha nincs semmiből elég:))) Úgyhogy drága Anyukák, akik megajándékozták már a fiúkat mindenfélével: KÖSZÖNÖM!

 

 

Lehull a lepel...

Úgy döntöttem, hogy lerántom a leplet arról a rengeteg embert foglalkoztató kérdésről, hogy "Hogy van neked időd még blogot is írni?!".

Nos, 2 alapvető dolog van:

1) Brutál szigorú napirend. Amikor megszületett Aprajafalva és bekerültünk a PIC osztályra, akkor hihetetlenül megszenvedtem az ott eltöltött 3,5 hetet, de elsősorban az elejét.. Amikor még gyakorlatilag alig telt el 24 óra a szülés után és már két lábon kell ellátnod a gyerekeid úgy, hogy egyébként azt se tudod melyik bolygón vagy. De megy a lelki terror, hogy legyen elég tejed (ezt úgy naponta legalább 5-ször, 5 féle képpen tolták az arcodba kendőzetlenül), holott még fizikailag is teljesen padlón vagy. Majd rám küldték az "ismerünk olyan anyukát, aki 3-as ikreket 9 hónapig ellátott kizárólag anyatejjel és jó lenne, ha összeszedné magát, mert nem lehetetlen" mondatot és ott meg is halt a "buli", végleg. Zokogtam, hogy mekkora szar anya vagyok, hogy nincs tejem, hogy nem tudom megemelni a gyereket, mert a vérnyomásingadozás miatt féltem, hogy ott esek össze néha, de ettől még küzdöttem és gyakorlatilag akartam, hogy legyen! De nem lett. És itt, ezen a szent helyen - amihez hasonlítani egy katonai kiképző központot sem lehetne - kaptam meg azokat az alapokat amik lehetővé teszik azt, hogy blogot is tudjak írni... Hiszen beállt egy olyan szigorú napirend az életünkbe, melyet már "csak" tudni kell tartani. A legfontosabb alap szabály: ha egy valaki kel enni, akkor keltek mindenkit, hogy véletlenül se csússzanak el egymástól. És bár sokan mondják, hogy a babáknak az igény szerinti etetés kell.... Igen, csak nem a mi esetünkben. Nálunk az igény szerintiség abban merül ki, hogy hagyom, hogy magától jelezze az első, hogy éhes. Utána már nincs mese, ennie kell mindenkinek. Persze szigorúan tartva a minimum 3 órás időintervallumokat is.

2) Család. Egy olyan család van mögöttem, akiknél álmodni sem lehetne jobbat! Egy család, akik nem engedik, hogy bekattanjak a nonstop gyerekbőgésbe, nem hagyják, hogy beforduljak a 4 fal között, mert mindenben támogatnak és segítenek. Támogatják, hogy újból fénykorát élhesse a szolifüggőségem, hogy elmehessek néha vásárolni (még ha csak babavizet is, de akkor is..), sőt, azt is, hogy néha lefeküdjek 1-2 órára aludni.Van egy férjem, aki imádja a fiait és számára nincs lehetetlen: egyedül is simán elvan velük, eteti-pelenkázza-altatja őket, ha éppen elzavar itthonról, akkor egy igazi "pótanya" tud lenni. Éjszakánként ugyanúgy felkel velem, hogy a fiúk a lehető legkevesebb sírással folytathassák az éjszakájukat:)  Továbbá vannak nagyszülők, akik szintén állandó készenlétben lesik óhajunk-sóhajunk és nem engedik, hogy napközben egyedül maradjak a fiúkkal, sütnek-főznek-vasalnak ránk, segítenek az etetésben és abban, hogy kizökkenjek néha a zombi üzemmódból.

A 3. pedig, hogy nem sajnálom feláldozni az alvási időm ilyenekre, hogy blogot írjak, emlék-fotó albumot szerkesszek, közösségi életet éljek... hisz aludhatnék most is, de nem teszem, mert szeretem amit csinálok. Szeretek ide írni, szeretem az egyéb elfoglaltságokat, szeretem egyengetni a hétköznapokat. Az alvás az egy felesleges kötelező elem lett az életemben, mely már egyáltalán nem nyújtja azt az élvezetet mint régen. Elég az a napi 3-4 óra egyhuzamban, meg néha-néha 0,5-1-2 óra napközben. Ha lenne valami cucc, amit beszedve túl lehetne élni alvás nélkül ezeket az éveket, akkor biztosan törzsfogyasztó lennék, mert nem akarok lemaradni semmiről. A gyerekeim egyetlen szuszogásáról sem, egyetlen kézkalimpálásáról sem, és semmiről sem, ami akkor történik amikor alszunk.

Szóval ezek kellenek együttesen ahhoz, hogy most is itt üljek és pötyögjem a klaviatúrát. Hihetetlen szerencsésnek mondhatom magam, hogy -minden nehézség és szenvedés ellenére - a PIC-en kaptam egy olyan alapot az életünkhöz, amit a családom tett egésszé és mind ez annyira feltuningol, hogy egyáltalán nem esik nehezemre a gyereknevelés mellett másik 30 dolgot is csinálni:)

Ennyire részletesen talán még nem is válaszoltam senkinek erre a kérdésre. De most azért befejezem és ledőlök kicsit, mert nagyon hosszú napunk volt... de erről majd egy másik postban!:)) CSODASZUPISZÉP álmokat mindenkinek!:)

Orvos vs. google vs. közvélemény vs. tapasztaltak / üzenet Nektek

A napokban felemésztett a tudat, hogy döntéseket kell hozni a fiaim életével kapcsolatban és ez ISZONYATOSAN nehéz. És még nem is beszélhetünk nagy kérdésekről, egyszerűen csak a babáknál állandó téma: hasfájás és a kaki.

És ilyenkor jön a google, ami mindent megmond, majd jön az orvos akinek tuti teljesen más álláspontja van, majd jönnek a közvélemények, amik egy harmadik verziót vázolnak fel, majd meghallgatod a hozzád közelállók véleményét, ami részben ilyen, részben olyan és akkor ott találod magad 9 tűz között és a fejed felett a véres kard: DÖNTENI KELL. És rajtunk múlik, hogy mennyire fog fájni vagy 

nem fájni a hasa, hányszor lesz kaki vagy nem lesz és a döntés amit meghozol az helyes-e vagy sem. Lehet-e egyáltalán helyes valami?! Majd ha döntöttél, akkor szállj szembe azokkal akik szerint szarul döntöttél, mert biztos, hogy lesznek csípős megjegyzések és ha hibázol, akkor BANG, technikai KO - ha még nem lennél elég padlón a döntések súlyától.

Hihetetlen nehéz döntéseket hozni, megtalálni az arany középutat, tudni kiszűrni a rengeteg féle véleményből azt amire szükséged van. És VÁLLALNI MINDEZÉRT A FELELŐSSÉGET. Ilyenkor mindig azt érzem, mintha jönne egy kis hang, hogy "Üdv a szülők világában!":)

Drága Patrik!

Ma van a névnapod és hihetetpatrik_nevnap2.jpglenül boldogok vagyunk, hogy szülőként megélhetjük, hogy először az életünkben az egyik fiunk névnapát ünnepeljük! Számtalan ember gratulált ma neked és remélem egyszer, évek múlva ha visszaolvasod ezt a blogot, akkor örömmel tölt majd el!:) Végtelen türelmed van és végtelenül nyugodt vagy, kivéve, ha kaja idő van! Vagy ha hason találod magad, mert egyébként te háton imádsz feküdni:))

Drága Fiaim!

Hihetetlen szépen gyarapodtok, már mindenki elérte a 3,5 kg-ot! Holnap lesz 2 hónapja, hogy a világra jöttetek és azóta repül az idő veletek. Sokszor nagyon kemény ahogy egymást buzdítva sírva fakadtok, de mindent kárpótol amikor a nyakunkba borulva szuszogtok vagy éppen telibe hánytok a tápszerrel:)) Imádjuk a csodaszép popsitokat törölgetni, hiszen számunkra még az is illatos akkor is, ha amúgy ésszel tudván nem az!:))) Egyre több kinőtt ruhátok van, már elértétek az 50 cm-t! Lassan eljutunk az újszülött ruhaméretig, még 6 cm!:))

22_harom.jpgDrága Bence!

Türelmetlenségednél már csak a fizikumod erősebb. Amint kinyílik a szemed, nem számít milyen napszak van vagy vannak-e tesóid akiket szintén el kell látni, neked azonnal meg kell kapnod amit kitalálsz:)) Persze sokat harcolunk a pelenkázón, hiszen állandóan jár a kezed-lábad és nem is akármilyen erővel!!! Lassan ketten fogunk kelleni melléd, hogy átpelenkázzunk!!:))

1_lori_mosolyog.jpg

Drága Lórika!

Annak ellenére, hogy te voltál a legkisebb, sokszor kenterbe vered a tesókat. Örök mosolyod mindig mosolyt csal mindenki arcára és elolvadunk a gyönyörtől! Kilóban és cm-ben is pontosan fej-fej mellett haladsz a többiekkel, cseppet sincs nyoma annak, hogy te lennél a "kicsi". Imádsz a tesókkal "beszélgetni", igazi kis kapocsként tartod össze a csapatot:)

seta.jpg

Megvolt az első sétánk is!!! Március 15-én úgy döntöttünk, hogy babakocsikra fel! Úgy néztunk ki mint egy kisebb bölcsi ami útra kelt:))) De nagyon jó érzés volt büszkén végigtolni titeket először a civilizációban és megmutatni nektek milyen is a nagyvárosban sétálni! Imádtátok!:))

 

 

 

A hétköznapjainkban pedig próbálunk non-stop helyt állni. Legkeményebbek az éjszakák, amikor kelünk mint a zombik és megyünk csukott szemmel, átesünk a légzésfigyelők kábelein, a nappaliban a pihenőszékeken, majd a nyakatokba borítjuk a tápszert miközben bebóbiskolva sokszor arra riadunk fel etetés közben, hogy ti is bealudtatok velünk együtt. Majd böfiztetés közben visszabukjátok ránk a felét, de ez így tökéletes, így csodaszép és pont így szeretjük!!!

Jaj, és a kedvencemet még nem is meséltem!! Hihetetlen gyorsan eltanultátok, hogy kell férfiasan böfizni, fingani és hangosan kakilni, mert lefekvéskor legalább fél órán át ennek a 3-nak a keverékére altatjátok el a szüleiteket. Zene füleinknek:D:D:D IMÁDJUK!!!!!!!!!!!!!

Életünk legkeményebb 6 órája

Az elmúlt 2 hetet rengeteg segítség közepette töltöttem, hiszen az első nap amikor a szerelmem visszament dolgozni és egyedül maradtam, konkrétan beletört a bicskám a "majd én egyedül ellátom a gyerekeim" elvembe. Mióta egyre jobban tudatuknál vannak a fiúk és egyre nagyobbak az igények, sőt kifejezetten szükség van arra, hogy egy nap több órán át már ne az ágyban legyenek, (mert szeretnek nézelődni, kalimpálni, felfedezni a világot, fényeket) azóta nagyon nehéz betartani a 3 óránkénti etetést, alvást, mert mindenki máshogy működik. Viszont amikor sikerül akkor egyszerre üvöltenek a kajáért, egyszerre kakálják teli a pelust és egyszerre fordulnak le a légzésfigyelőről, hogy az is sípoljon eme csodás hangzavar mellé. Nekem pedig a szívem szakad meg, hogy nem tudok osztódni és nincs még 4 kezem a meglévő kettő mellé, milyen anya vagyok már?!

Így történt, hogy kértem Nagymami és Tassimama segítségét, hogy amikor tudnak jöjjenek, mert elvéreztem. Óriási segítség, hogy vannak, és az elmúlt két hetet próbáltuk úgy logisztikázni, hogy nagyon ritka volt az az idő amikor egyedül maradtam a fiúkkal.

Aztán eljött a tegnap délután 16:00. Nagymami hazament, szerelmem úgyis hamarosan jön, a fiúk csendesen alszanak. Gondoltam én is lefekszek kicsit pihenni... GONDOLTAM ÉN, de hát tudhatnám már, hogy az én gondolataimmal már nem én rendelkezek! Vihar előtti csend honolt. Ahogy megtaláltam az ágyban a legkényelmesebb pózt és már-már éppen a 100. bárány számlálásánál tartottam, felsírt Lóri. Majd Patrik. Most éppen egyszerre jött rájuk a fent említett "vegyél ki az ágyunkból mert nézelődni akarunk és egyébként is fáj a hasunk" feeling. Közben hazaért a szerelmem is szerencsére, így nem is estem kétségbe, kikaptuk őket az ágyból és próbáltunk úrrá lenni a helyzeten. Nagyjából sikerült is, alvás felejtős, jött a kaja idő.

Kaja után pedig muszáj volt elmennie vásárolni valakinek, hiszen erősen fogytán a babavíz és ennyi éhes száj mellett bizony ez most fontosabb kelléke a háztartásnak mint bármi a Földön. Egyedül maradtam.

Ahogy kitette a lábát édesapukájuk az ajtón elkezdődött a rémálom.

Először Lóri kezdett üvölteni, aki felkeltette Bencét és Bence Patrikot. Gondoltam kihozom őket a pihenőszékükbe, hátha a rezgés, a babazene ami szól vagy vészhelyzetre a TV fénye, szóval valami csak hatni fog. Mivel most ettünk, ezért nyilván a teli gyomor mozgatása nagyon kockázatos, de nincs más választásom ha szeretném őket megnyugtatni. Így hát háromból kettő gyomra már a pihenőszékben jelezte nemtetszését. Gyorsan rohanás vissza a kis kendőikért, közbe takarni őket mert lerúgják, de tovább üvöltenek. Próbálom nem felvenni egyiket se, de kész, vége, az idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot. Muszáj felvennem, így gyakorlatilag a kényszer hatására hirtelen megtanultam egyszerre három gyereket karba venni. A további mozgatás hatására ismét telibe hánytak, lassan csavarni lehet a pólómból a visszabukott tápszer és könnycseppek keverékét. Először Bencét vettem fel, majd Patrikot és végül Lórit középre. Leültem az ágyra énekeltem, dúdoltam, nem működött. Felálltam, ugráltam, mászkáltam, szívem szerint már kiugrottam volna az emeletről tehetetlenségemben.

Fáj a kaki, nagyon fáj. Úgy gondolom, hogy a kapott anyatejjel voltak gondok ami mind a hármójukat kivonta a forgalomból, így le is mondtam az egészet a továbbiakban. Hálás vagyok amiért eddig tudtak nekünk biztosítani és mindenkinek minden étkezésre jutott néhány milliliternyi, de az utolsó adag nagyon nem volt rendben.

A gyerekek tovább üvöltenek és nálam is elszakad a húr, már nem csak a visszahányt tápszertől és az ő könnyeiktől úszott a felsőm, de én is sírtam, hogy mennyire nem tudok rajtuk segíteni. Ültünk a kanapén, kezemben a 3 gyerekkel és mind a négyen egyszerre sírtunk: ők a fizikai fájdalomtól, én a lelkitől.

Kipróbáltam újra az ágyat, hátha most jobb lesz, már túl voltunk a szopipárnán, a pihenőszékeken, gyakorlatilag éppen csak fejen nem álltam, de tovább folytatódott az üvöltés és mivel egymás hegyén-hátán voltak, így már attól is dührohamot kaptak, így kénytelen voltam letenni mindenkit valahova. Túlélésre játszok, mikor jön már haza az uram??? Hátha ő tud valamit csinálni...

Mindenki üvölt tovább, dobhártyámnak már nyoma sincs, hallom a bejárati ajtón túl valaki jön, HURRÁ VÉGRE MEGJÖTT A FELMENTÉS. Csak nem hozzám... a szomszéd jött haza.

Közbe egyesével pakolgatom őket jobbról balra-balról jobbra és élvezem azt az 5-10 másodperces intervallumot amikor véletlen csendben marad mindenki. Derekam már majd leszakad, de kit érdekel ez ilyenkor.

Kemény percek repülnek, amikor rájövök, hogy amúgy a konyhában a folyóvíz csobog már egy ideje, mert éppen a cumisüvegek tisztítását végeztem amikor annyira felsírt az első gyerek az elején, hogy eldobva mindent rohantam... de vissza már nem tértem.

Éppen a 20. kört futottam a pihenőszékek-szoptatóspárna-sima párna-kezemben töltött etapokban a még mindig torkaszakadtából üvöltő gyerekeimmel, amikor végre hazaért a megmentőm. Vagyis azt hittem megment mindenkit, de neki sem sikerült. Aztán az ő idegrendszere is felmondta a szolgálatot. De legalább van 1 raklapnyi babavizünk.

Addig-addig tartott ez az egész, hogy újabb etetés következett, végre. Nála 1 gyerek, nálam kettő és már senkit nem érdekel az sem, ha a nyakukba mellé folyik a kaja, hátha ettől megnyugszik kicsit a gyomruk és utána egy jó kis tornáztatás után megindul a várva várt kaki. Mindenkinél. Haha, álmodj királylány.

21:00 és sikerült kettőt elaltatni. Megnyugodtak, már csak egy van fent. Nagyon fájhat neki, bárcsak én érezném amit ő érez. Nekem fájhatna 90000-szorosan is, de miért neki fáj?!?!?!?!

22:00 ÖRÖMTÁNC, BOLDOGSÁG, ÖKÖLPACSI, MEGCSINÁLTUK!!!!!!!!!!!!! Kijött, végre, megvan a KAKI!!!

Majd csend és kakiszag lepte el a lakást, mi pedig lehányva, lestrapálva, izgalomtól leizzadva kidőltünk arra a maradék 1 órára ami a következő etetésig még hátra volt.

EZ A KEMÉNY, NEM A SZÜLÉS.

 

Az "elsők".. Képekkel:)

Drága Kicsi Fiaim!

Nagyon sok "első" élménnyel gazdagodtatok mióta a világon vagytok, így szeretném nektek felidézni képek segítségével, hogy mik is történtek 2017. februárjában:

Első mosolyok, melyek nagy része még a kórházban történt, azonban igyekeztünk megörökíteni:)

20170202_172024.jpg20170202_172657.jpg20170219_143638.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Első látogatóitok akiket fogadtatok: Nagymami, Nagypapi, Tassimama, Tassipapa, Nagybácsi:

20170223_173401.jpg

20170219_142205.jpg20170224_121122.jpg20170224_151848.jpg

 

 

 

 

 

szabolcs.jpg

Első fürdés otthon:

20170215_173544.jpg20170215_172650.jpg20170219_173300.jpg

 

 

 

 

 

 

Első kúszások az ágyikótokban:

20170215_140839_1.jpg20170219_200757.jpg

 

 

 

 

 

Első bújócska Bencével:)

20170215_075416_2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Első fotózkodás velünk:)

01.jpg03.jpg04.jpg02.jpg

 

 

 

 

Első kinőtt ruháitok. A cm mindent elmond a méretekről:)

20170228_061439.jpg

 

 

 

 

Első kinőtt pelenkaméret, melyet közel 1,5 hónapig használtunk. Az elején még ez is óriási volt rátok!:)

20170226_172926-1.jpg

 

 

 

 

 

Első betelt kapa-pisi lap:) Ez csak egy a sok nyilvántartásból, mert ekkora létszám mellett máshogy nem lehet:)

20170227_183504.jpg

 

 

 

 

...és végül néhány kép még pluszba a mindennapainkból!:)

 20170223_174620.jpg20170218_205435.jpg20170213_081917.jpg20170218_114848.jpg20170221_104444.jpg

Közellenség neve: MÉRLEG

Most, hogy a lakásban fellelhető összes férfi alszik, én pedig már elindítottam a mosást, mosogatógépet, kész a reggeli és itt toporgok, hogy mi a francot csináljak még, mert süt a nap és semmi kedvem aludni, gondoltam írok arról, ami az egész terhesség (életem) alatt a legnagyobb félelmem volt...

Mióta világ a világ és én ezen a világon vagyok, azóta küzdök a súlyommal. A testem adottságait mindig is egy sorscsapásként éltem meg, hiszen számtalan kellemetlen pillanatot tudnék felidézni akár már óvodás korból is arról, hogy hogy nézek ki. Milliónyiszor feltettem már a kérdést, hogy MIÉRT PONT ÉN? És amikor a "tökéletes test" genetikát osztogatták, akkor nekem miért nem szólt senki, hogy álljak be abba a sorba? Azért azt hozzá teszem, hogy felnőtt fejjel már teljesen másképp élem meg ezeket a dolgokat, de ettől még isszonyú para volt, hogy mi lesz így velem ha egyszer terhes leszek? Hogy fogok én felvenni bármilyen ruhát, de egyáltalán hogy fogja bírni a gerincem, a testem ha felkapok magamra 30 kg-t és mi lesz utána, amikor szoptatni kell és gyakorlatilag ha nem eszel, nincs tej.

Aztán amikor megtudtuk, hogy Aprajafalva lakik a pocakomba, akkor megfordult minden. Egyrészt a hír hallatán, hogy VÉGRE ANYA LESZEK, másrészt pedig életemben először áldásként éltem meg, hogy ekkora testem van. Hogy ilyen magas vagyok, hogy a csípőm széles és nem utolsó sorban, hogy a hasam cseppet sem feszes! Mert tudtam már akkor, hogy ahhoz, hogy ne szakadjon szana széjjel a hasam és a 3 babának legyen elég helye, ahhoz pont ilyen test kell. És ezt tudatosította bennem az a rengeteg fénykép is amit láttam a MissTökéletes testű anyákról, akik pánikolva kértek tanácsot különböző fórumokon, hogy hogy lesz nekik újra feszes hasuk és hogy fog eltűnni a rengeteg csík róla? Engem pedig ez erősített abban, hogy az egész életen át tartó küzdelem a kilókkal most fordulatot vesz és KÖSZÖNÖM, HOGY PONT ILYEN VAGYOK AMILYEN.

Mindezzel párhuzamosan az életem részévé vált a napi 1-2-3-4-5 hányás is ami totális étvágytalansággal párosulva, teljesen mindegy volt, hogy az a minimális táplálék amit beviszek az mi, mert megfordul és jön is ki. Ez gyakorlatilag csak a kórházi létem alatt szűnt meg és már azon sem aggódtam, hogy igazából nutellát eszek nutellával, fánkot fánkkal vagy nutellát fánkkal.. amit egy jó kis MC Chiken menüvel kísérek SOK COLÁVAL. Valamiért végig ott volt a tudatomban, hogy most jött el az én időm, ehetem, mert most minden más lesz.

A szülés előtti éjszaka volt az utolsó mérlegelés ami a kezdeti súlyomhoz képest +22-t mutatott. Akkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy jól tettem-e, hogy beküldtem Aprajafalvának azt a rengeteg fánkot és hogy már majdnem törzsvendég voltam a mekiben, de annyi más bajom volt, hogy nem is foglalkoztam vele tovább, lesz ami lesz.

Már amikor a műtőből kitoltak is mondták, hogy gyakorlatilag az első órában 8 liter folyadék távozott a testemből, ami akárhogy is nézzük már -8 kg. Aztán csak azt éreztem, hogy gyakorlatilag 12 óra alatt összementem, a térdemen kilátszódott a csont, a combom fele akkora lett, a kezemen lévő karszalag majdnem leesett a csuklómról (amit előtte már le akartam vágatni, mert beleépült a bőrömbe szinte) és elképzelni nem tudtam, hogy mi történik most velem.

Eltelt 3 nap és ráálltam ismét a mérlegre ami -19 kg-t mutatott. Madarat lehetett volna velem fogatni, hiszen gyakorlatilag majdnem minden lement 3 nap alatt, sőt, a maradék 3 kg-ról is meg voltam győződve, hogy ez még a vizesedésből származó víz a testemben és az is le fog menni.

Aztán a kórházi koszt, a non-stop fent lét, az egész napos gyerekek körüli pörgés hatására 2 hét múlva már -26 kg-nál tartottam. 4 kg-val voltam kevesebb mint amikor elkezdtem a terhességet. Volt olyan, aki meg sem ismert. Annyira vicces volt! Ültem a fejőszobában a csajokkal, éppen nagy traccspartyt tartottunk az élet nagy dolgairól amikor is beront az egyik nővér, hogy engem keres, mert nem mentem a kötelező szuriért és utánam hozta, de nem tudják-e, hogy hol vagyok?! Én nézek rá, többször összetalálkozott a tekintetünk és nem értettem, hogy most vicces kedvében van és azért tesz úgy, mintha itt sem lennék vagy mi történik most egyébként?? De ahogy keresett és megfagyott a levegő, mert a csajok sem értették és mondom neki, hogy hát itt vagyok.... Akkor teljesen kiakadt, hogy esküszi, hogy nem ismert meg, 3 napja amikor utoljára találkoztunk még kétszer ekkora voltam....:D:D:D

A bőröm pedig... Nem hogy rosszabb lett volna, gyakorlatilag azóta mérhetetlen selymesség lett úrrá rajta, amit nem is értek. De olyan pihe-puha lett a nem gyenge klóros víz ellenére, hogy tényleg már kezdem azt hinni, hogy valami természet feletti dolog történik most velem:)))

Így tehát el is határoztam, hogy hétfőtől tudatosan visszatérek a terhesség előtti étrendemre, újból száműzök minden finomított dolgot, elsősorban a cukrot és a lisztet és ha már ekkora áldást kaptam, hogy így reagálta le a szervezetem életem legnagyobb félelmét, akkor nem adom fel, tovább csinálom és megmutatom a világnak, hogy 3 gyerek nem kifogást generál a fogyásra, hanem erőt ad hozzá! Amire pár hónapon belül egyébként is nagy szükségünk lesz velük kapcsolatban...:)))

És a teljes igazsághoz hozzátartozik még valami: mivel a szüleim is életmódot váltottak, így biztos vagyok benne, hogy a minden nap náluk főzött ebéd is sokban hozzájárult ehhez az egészhez. Hogy bár az ebédidőt leszámítva totál egészségtelenül táplálkoztam, mégis a fő étkezés alatt semmi károsat nem kapott a szervezetem. És ezt itt is ezúton KÖSZÖNÖK!

 

Első családi "utazás"

Ma nagy nap volt. Azért hívom nagy napnak, mert először indultunk el itthonról együtt, családként. Bár az uticél annyira nem volt izgi, hiszen "csak" a kórházig kellett eljutnunk. "Csak" egy szemvizsgálatra, ami nagyjából 2 perc/gyerek. Időpont volt foglalva.

Férjemmel logisztikai meetinget tartottunk reggeli közben: Hogyan is kellene öltözködni, ki mit csinál, nagyon király, hogy pont kajaidőben kell mennünk. Én pakolom össze a cuccokat, ő pedig csomagolja a fiúkat. Ebbe a 3 órás etetésben az a szívás, hogy bármit akarsz tervezni vagy csinálni, biztos, hogy egy etetés minimum bele fog esni!

Megbeszéltük, hogy először mi készülünk el, hogy a fiúkra ne nagyon melegedjen rá a nagyjából 3-4 cm-es kis bundájuk a hordozóban. Így is történt, kit érdekel már, hogy csizmában trappolok végig a lakáson, szakad rólunk a víz, elindult az óra, muszáj sietni, mert mire 3 gyereket átpelenkázol, átöltöztetsz és becsomagolsz az indulásra, azok kemény percek, nekünk pedig versenyt kell futnunk az idővel. Nekik ebéd idő közeleg, én már bepakoltam az előre bekevert kajájukat, ételmelegítőt, mindenféle kelléket csak ahhoz, hogy megtudjunk ebédelni, ezen kívül pedig mindenből 3-at amire bármikor szükség lehet: pelenka, krém, popsitörlő, iratok, plédek, mindenből gondosan minimum 3. Háh, próbálok mindent belenyomkodni egy váltáskába és szívem szerint már ugrálnék rajta, hogy össze tudjam csukni, de akkor se fogok nagyobb táskát elővenni, mert így is 3 gyerek és a táska... Mit neked aerobik óra? Szülj három gyereket és próbálj meg velük csak a kórházig eljutni.

És igen, ezaz, már mindenkit összecsomagoltunk, mi is felöltöztünk, irány a lift. Lift. Az a lift, ahova 3 babahordozóval pont még mi ketten beférünk és senki más! Ez se valami családbarát... (a babakocsiról már régen letettem, hogy beférjen..).

A fiúk hihetetlen aranyosak, egy hangos szavuk nincs. De jaj, mi lesz ha fél12-t üt az óra és jön a 12 órás etetés. Totál para. Mi van ha rákezdenek majd mind a hárman üvölteni?

11 órakor pontban begurulunk a kórház elé, az uram gyorsan kipakol minket a bejárat belső részére, ő pedig elmegy leparkolni. Ott állok a 3 babahordozó mellett amikor is az emberek csodánkra járnak, mindenki ujjal mutogat, van aki odajön gratulálni, van aki a hasam méretét kostatja és van aki szóvá is teszi!!! Odajön egy anyuka akinek nem szent semmi és a "Jééé, 3-as ikrek???" kezdő kérdést feltéve közli velem, hogy igazából ahhoz képest nem is nagy a hasam.... Hát innentől cseppet sem voltam kedves, de ő csak mondta és csak mondta és már azon gondolkodtam hogy fogom a 3 babahordozót arrébb vinni, de feladtam. Egyedül ez nem megy.

Végre elbúcsúott tőlem és fogadhattam a további legalább 30 jókívánságot, ismét büszkén úszkálhattam az elismerő tekintetekben na és a kedvenc mondataimban: "JESSZUS, HOGY BÍROD EZT??", "NEKEM EGY IS SOK VOLT, HÁT MÉG 3....", "UGYE VAN SEGÍTSÉGED, KIZÁRT, HOGY EZT ANÉLKÜL LEHET CSINÁLNI!!!", "KAPOD A KIKÉPZÉST, MI?" 'LOMBIK VAGY TERMÉSZETES??".... Az utóbbi a kedvencem. Ez a téma mindenkit érdekel. Úgyhogy most szeretnék itt is pontot tenni ennek a történetnek a végére: TERMÉSZETES ÚTON JÖTTEK A BABÁK!!!:) És most ezzel a lendülettel rátetováltatom a homlokomra is ezt a mondatot, mert ez jobban érdekel mindenkit, mint az, hogy egészségesek-e. Mondjuk ez nem is lehet kérdés, lehet azért...?!:))))

Visszakanyarodva a mai napunkra. Lóri hallásvizsgálata a kórházban töltött napok alatt nem jött össze, mert annyira pici a hallójárata, hogy nem tudták megcsinálni. Így ma, miután megérkeztünk néhány telefonálgatást követően a tesóktól és szerelmemtől könnyes búcsút véve elindultam Lórival a kórház teljesen másik részébe hallásvizsgálatra. És hát pont a terhes patológián vágtattam keresztül ahol már olyan volt, mintha hazamentem volna:)) Ismerős arcok, orvosok, ápolónők, akikkel együtt éltem. És most mindenki örült nekünk!:)

Leküzdve a látogatási tilalom miatti mindenféle lezárásokat eljutottunk a célig. Köben már rég ebédidő lett, de a kicsi fiam annyira jó fej, hogy esze ágában sem volt felkelni és csendesen, nyugodtan vártunk a sorunkra. Fél órát. Amíg a másik két fiam egy teljesen más helyen szemvizsgálatra vár. Nagy nehezen mi következtünk, de feleslegesen... Ugyanis a gép annyira érzékeny, hogy ha a gyerek nem alszik annyira mélyen, hogy 1) ne mozduljon meg, 2) ne motogjon 3) ne nyögdécseljen 4) ne kalimpáljon 5) ne álmodjon 6) és levegőt is csak úgy vegyen, hogy nem mozdul meg semmilyen testrésze: akkor a vizsgálat ESÉLYTELEN! Ezek után nem részletezem az eredményt, mehetünk vissza... És majd talán egyszer ha ez a 6 pont egyszerre tud teljesülni úgy legalább fél percen át, akkor talán egyszer lesz eredmény is. TALÁN.

Rohanok vissza, vagyis rohantam volna vissza, de muszáj egy teljesen másik irányban visszafele megközelítenem a célt, hiszen a katonák már annyira nincsenek jófejek, hogy vissza is engedjenek a kezemben 1 gyerekkel. Mázli, hogy az elmúlt 9 hónapban sikerült keresztbe-kasba kiismerni az egész objektumot, így velem aztán nem csesznek ki, lehet kerülővel is, de úgyis visszamegyek oda, ahova kell....

És gyakorlatilag miután visszamentünk a többiekhez a sikertelen vizsgálatot követően kiderült, hogy mehetünk is vissza nagyjából oda ahol voltunk, mert igazából a szemvizsgálat ott lesz... de előtte ácsi, mert 10 percenként cseppenteni kell legalább 3-szor, hogy kitáguljon a pupillájuk. Mindenkinek.

Majd miután feltaláltunk a szemészetre, ahol a 12 órás időpontból lett 14 óra és már kicsit ingerülten, de mégis büszkén fogadtuk az egész osztály gratulációját ahol ismét a csodánkra jártak ott dolgozók és betegek is. Volt egy néni aki megint betalált a kedvenc kérdésemmel (természetes / lombik), de mindezt annyira kedvesen és már kicsit szégyenlősen tette, hogy szinte elnézést kért a kérdésért, hiszen ez magánügy. Jót mosolyogtam magamban, hogy MAGÁNÜGY?? Nekem már olyanom nincs:D Nincs szemérmesség, nincs szégyenlősség, nincs magánügy ha az ember 3-as ikreket vár. Emlékszem az elején, hogy milyen kis szégyenlősen mentem orvosról orvosra, de mire eljutottunk a szülésig, majd az azt követő tortúráig, egyszerűen ezek az érzések kihaltak, nem számított már, hogy férfi vagy nő aki éppen lát olyan állapotban amilyenben, csak haladjunk és segítsen és legyünk túl a vizsgálatokon:)

Szóval így történt, hogy a 2 perces/fő vizsgálatból 4 órás kórházi tartózkodás lett, ami felért nálam néhány aerobik órával. Úgy elfáradtunk mindannyian, hogy ahogy hazajöttünk kidőltünk. A fiúk az ágyukban, mi pedig a nappaliban pont abban a pózban amiben letettük a fenekünket.

Jah és mégvalami: Azért mert 2 fiam egyszínű (kék), 1 pedig másik színű (zöld) babahordozóban van, az közel sem jelenti azt, hogy ő kislány lenne. De a mai nappal felvettem ezt a kérdést is a tiltó listámra, hogy "JAJ DE JÓ, 2 FIÚ, 1 LÁNY, UGYE?". Ezek vakok???  Lelányozzák a fiam?? Ha nem biztos benne, akkor inkább kérdezze meg máshogy a nemek arányát.... Bár tény: a szemészeten történt mindez......:)))