Hárman a pocakomban... csak őszintén...

Összeomlás

2017. január 11. - KoHoHeni

Hol is kezdjem... Lassan 1 hete lesz, hogy elfoglaltuk az új "lakosztályunkat". Egy 2 ágyas szobában vagyunk a sorstársammal, aki szintén 3as ikres, 1 hét különbséggel ugyanott tartunk és az orvosunk is egy. Azaz a kapitányunk.

A körülmények... egy szavam nem lehet rá -ismerve az egészségügyi helyzetet-, szép, felújított és tiszta. Katonás rend és fegyelem van mindenhol, katonák őrzik az álmainkat :) 

Mindezek ellenére is hihetetlenül nehéz. Mielőtt bejöttem volna sose volt gond a vérnyomásommal, nem voltam bevizesedve, tényleg semmi bajom nem volt. Mióta itt vagyok belekerültem egy mókuskerékbe amiből nincs kiszállás. A beszálló kártyám a magas vérnyomás miatt kaptam és innen elindult egy lavina. Gyógyszerek és milliónyi vizsgálat, amik persze nem fogják sose lentebb vinni az értéket, hisz akarva akaratlanul izgulsz. Mert mindenhol más arcok fogadnak, mindenki máshogy áll hozzád, nincs az egész objektumban egy biztos ember akire támaszkodhatnál... Ott az állandó megfelelési kényszerem, bizonyítani akarom az orvosoknak, hogy hagyjanak már békén ezzel a sok baromsággal, nincs nekem semmi bajom. Pl a 24 órás vizelet gyűjtés ( ekkora has nélkül is megterhelő, na de most....?! szétrobbant a fejem az idegtől amikor felvázolták ezt nekem) miatt extra sokat ittam önmagamhoz képest is.. Ennek az lett a vége, hogy estére elefánt lábaim lettek ami sajnos már így is marad... totál összeomlottam a fájdalomtól, a kinézettől, az érzéstől, a tehetetlenségtől, az egyedülléttől, hogy képtelen vagy a zoknid levenni és nem a hasad miatt...hanem azért mert nem tudod a víztől felduzzadt lábadat behajlítani. A szoba klímája olyan durván száraz, hogy mióta itt vagyok levegőt se kapok, az egész arcüregem egybeállva és nem tudsz vele mit kezdeni... Az orrfújás erőltetésétől pedig még az orrvérzés is beindul:(

A mai napnak úgy indultam neki, hogy tudtam mára nincs extra vizsgálat, csak Aprajafalva szíveit fogják csekkolni.. ehhez képest fél óránként volt valami.. aztán délre pedig elszállt a vérnyomásom amit pánik követett. Egyből szuri seggbe, tüdőérlelő. Mert ha így eldurvul a helyzet akkor bármikor bármi lehet és még 3 hét van hivatalosan addig amíg befejeződik a srácok tüdejének fejlődése. Ezzel meggyorsítják. Holnap kapom a 2. részét.. bazi nagy tűvel. 

Hihetetlen nehéz úgy nyugalomba lenni, hogy minden reggel ott áll az ágyad végében minimum 10 szakember és a jövőről döntenek a fejed felett. És próbálsz pozitív maradni, bizonyítani, hogy a leletek és értékek mindenkinél és mindenhol jók, higgyenek már neked, hogy nincs még itt az idő. 

Egyébként hihetetlenül kedves és aranyos mindenki, és teljesen azokat a nézeteket képviselik amik miatt én itt kötöttem ki. Bárhová kellett mennem, mindenhol nagyon kedvesen fogadtak és figyelmesen vizsgáltak, így elmondhatom, hogy nem csak a katonák miatt állunk extra védelem alatt:))

Próbálom elfogadni ezt a helyzetet és nem stresszelni, de továbbra is meggyőződésem, hogy ha még most is otthon lehetnék nyugiban, akkor pont úgy ment volna tovább minden, mint ez előtt.

A fiúk hihetetlenül nagyok és jól érzik magukat bent, így biztos vagyok benne, hogy ha bármi is lesz, az nem miattuk fog bekövetkezni:)

Mindezek mellett csodaszámra járnak hozzánk, hisz ilyen a kórház történetében nem volt még, hogy egyszerre, együtt 3x2 :) azt a rengeteg elismerést amit kapunk, hogy itt tartunk a 33. hét küszöbén és még mindig úgymond semmi baj, mindenki oké, mindez 3 gyerekkel. Megmondtam, hogy nem adom fel.. csak néha kicsit összetörök. De van időm ragasztgatni magam :) Pl az étkezések alatt, mert az itteni koszt csak arra jó, hogy elmondhassák kaptam valamit amit megehetnék a saját evőeszközömmel a saját tányéromból. Gusztustalan, akárhogy akarom szépíteni. Úgyhogy a szekrényem egy kész kaja gyűjtő lett, bárki jön látogatni az kaját hoz :D De pszt, ez titok, nem szabad megtudnia az orvosoknak, hogy a diétás kórházi kaja mellett milka és kinder gyár lapul a szekrényem alján...:)

Utolsó napom szabadlábon - 32. hét

Eljött ez is. Beléptünk a 32. hétbe srácok! Lassan elhagyjuk az Aprajafalva jelzőt, hisz már cseppet sem vagytok apróak. Holnap be kell költöznünk az új helyünkre.

A reggelem a Kapitánnyal történt egyeztetéssel indult (Kapitány=Doktor Úr, mert miután ismét bepróbálkoztam egy "nem lehetne-e, hogy később költözzek be a kórházba..." kezdetű mondattal, akkor leteremtett, hogy a 32. héttől ő a kapitány. Így már csak annyit tudtam mondani, hogy "Parancs, értettem...") két könycseppet elmorzsolva a telefonnal a kezemben. Holnap reggel találkozunk.

Utána gurultam is tovább a védőnőhöz utolsó látogatásra, mérlegelésre, megjelenésre. Nem is tudom már minek nevezzem. Nagyon izgatott, alig várja, hogy megszülessenek a fiúk és jöhessen hozzánk:) beszélgettünk még néhány protokoll dologról, de alapvetően már úgy éreztem magam mint amikor érettségi után bemész a tanáriba és már csak úgy lötyögni vagy ott, semmi kötöttség, mert itt a VÉGE. Nem számít már mennyi a vérnyomásod, nem számít a súly, nem izgulsz az egyéb eredmények miatt, mert tök mindegy mi az, már vége. Holnap reggel kórház.

A nap többi részét anyával töltöttem egy utolsó nagy renoválást tartva. Hozott ebédet, aztán neki is estünk és megnyitottuk a házi fodrász-kozmetika szalont. Utoljára.

Össze is van pakolva, igaz, annyi cuccom van, hogy elképzelni se tudom mi lesz bent... És mennyi minden nincs még berakva amire nem is gondoltam! A gyerekeknek pedig amire szükség van... 1-nél se kevés, de így, hogy minden 3-szorozódik...!

A sírógörcs kerülget ettől a helyzettől és a napról napra közeledő félelmektől annak ellenére is, hogy tudom, hogy ez az ő érdekük és így tud a Kapitány 100%osan biztonságba helyezni.

Annyira furcsa, hogy ez az utolsó kettesben töltött éjszakánk itthon, több nem lesz. Legközelebb már egy gyerekekkel megtöltött lakásba fogunk élni, elkezdődik egy teljesen másik életünk. Felfoghatatlan. Hihetetlen. Atya úristen!!

Ünnepek és 2016

Ha valaki egy évvel ezelőtt elmondta volna, hogy mennyi minden fog velünk történni 2016-ban, akkor lehet körberöhögöm, hogy ugyan már. Házasság, babÁK, építkezés?? Ha-ha.

Aztán eljött 2016. január első hete és az ágyban fekve meghoztuk a döntést. Házasodjunk össze. Jó, de mikor? És hogy? Hát, pénzünk nincs, tehát marad a szülők+tanú egy szép tavaszi napon, és esetleg utána egy ebéd valahol megoldás. Nyilván ez mindenki részéről kompromisszum, hiszen eléggé elrúgaszkodtunk a hetedhét országra szóló királylányos történettől. De akkor meg már legyenek ott a tesók+családjaik is, mert az meg milyen már ha ők nincsenek. És így szépen lassan elkezdett bővülni és bővülni és bővülni a kör. Mindenki 130%-osan odatette magát értünk, mindent elkövetett azért, hogy csak összejöjjön az a hetedhét országra szóló királylányos-királyfis nap. A család egy tökéletes csapatot alkotva fogott össze és szavak nélkül is mindenki tudta a helyét, szerepét, miben kell villantani, mi az ő eeskuvo.jpgrőssége. Igaz, voltak nehéz pillanatok is, de mégis kialakult minden, megköttettek a kompromisszumok és ráadásul úgy, hogy mindenki jól érezze magát... de elsősorban mi! És így történt, hogy kerek 3 hónap alatt, április 9-én örök hűséget fogadva egymásnak egy olyan 100 fős lagzit rittyentettünk, mely mai napig falutéma és örömkönnyeket csal a szemünkbe amikor a vendégek elkezdik mesélni a "úúú, és arra emlékszel...?" kezdetű mondatokkal élményekkel megtöltött pillanatokat:) Én pedig örömmel és boldogsággal gondolok arra, hogy egy igazi királylány lehettem külsőleg és belsőleg is a királyfim mellett:) 

14442794_10208581994799931_1444270487_n.jpgMajd nem is telt el sok idő és június közepén megtörtént a csoda. 3 apró lélek úgy döntött, hogy minket választ szüleinek. Ezért született a blog és minden egyes napunk veletek telik, minden gondolatunk körülöttetek forog 31 hete.

Néha örömkönnyekben úszva, néha a félelemtől rettegve, néha a fájdalomtól összegörnyedve, de mégis minden pillanatban csak arra vágyva, hogy itt legyetek már velünk és ne csak én, mint anya érezzelek titeket, hanem apaként az apukátok és a család összes tagja betölthesse az új szerepét az életetekben/tünkben nagyon várunk már fiúk, hogy a bolygón elfoglaljátok méltó helyeiteket!!!:)

telek.jpgÉs amikor már azt hittem, hogy ennyi csoda után már nincs tovább, akkor folytatódott a sor és ősszel aláírtuk a papírt, mely az leendő Komaság-Horváth rezidencia építésére vonatkozik.

Bizony, előre láthatóan 2017 őszét (jobb esetben nyár végét) már az új birodalmunkban tölthetjük. Egy csodaszépséges, méretileg pont ránk kalibrált, édes otthonba:)

 

És most, néhány nappal karácsony után 30het.jpgismét megállapítom, hogy ez az ünnep valami hihetetlen módon elrepült. Talán ez volt az első karácsony amikor nem égtem lázban, nem változott át egy csillogó-villogó giccslakássá a kecó. Hogy miért? Mert azt éreztem, hogy már nem magunkért akarom csinálni, hanem azt várom már mikor Aprajafalva is látja és érzi milyen ez. Értük szeretném átvarázsolni a lakást, az életünket és mindent.

Úgyhogy összegezve az elmúlt évet, azt hiszem, továbbra is csak annyit tudok mondani és üzenni mindenkinek, Nektek is Aprajafalva (majd egyszer ha elolvassátok:) ): Higgyétek el, az álmok valóra válnak csak erősen hinni kell bennük és KÜZDENI értük.

Bízom benne, hogy pont ilyen örömmel és boldogsággal fog folytatódni az életünk, mely olyan, mintha csak most kezdődne el:)

Bolodg új évet kívánunk mindenkinek!!!! H+Gy+Aprajafalva:)

 

Babákváró Party ahogy én láttam...:)

Hajnali 2:20 van. Itt ülök a laptop előtt egy a buliból megmaradt szendviccsel, egy pohár kólával és egy doboz savlekötővel. És az élményektől -na meg biztos a kólától:D - túlpörögve muszáj leírnom mi is történt velünk az elmúlt napon.

1,5 hónapos várakozás után végre eljött a várva várt időpont, magzati szívultrahangra kellett mennünk. Oka ismételten nagyjából a semmi, egyszerűen a létszámra való tekintettel tették "kötelezővé".

Anya kísért el és néhány HOSSZÚ PERCES adminisztrációt követve, várakozva végre elkezdődött a vizsgálat. Az én feladatom nagyjából annyi volt, hogy feküdjek le VÍZSZINTES ÁLLAPOTBA. Na, hát aki volt már terhes, az nagyjából tudja, hogy ez az a testhelyzet amit ennyi idősen képtelenség hosszú távon kibírni akkor is, ha már ésszel készülsz rá és nem is mersz se inni, se enni előtte. Így történt, hogy a vizsgálatot megkezdve még az elején széles mosollyal az arcomon konstaláltam az egyébként hihetetlenül kedves doktornő szavait, de egyre megerőltetőbbé vált ott feküdni, ugyanis izgő-mozgó Bence úgy gondolta, hogy akkor ha már megnyílt az út és szabad a pálya a mellkasomba, akkor ő most megpróbálja áttolni magát afféle 3. mellet képezve.

Így anya csak annyit látott, hogy a hasamban Aprajafalva szemmel láthatóan megindul felfele én pedig ezzel a lendülettel, ahogy ők tolódtak, színt váltottam és fehéredtem. Hirtelen azt se tudtam, hogy most leforduljak az ágyról, elájuljak vagy egyszerűen csak dobjam ki a taccsot a doktornő ölébe - netán a vizsgálógépre.

Hála istennek az utolsó másodpercben meglett az eredményhez szükséges utolsó érték és felülhettem, végre vízhez juthattam (már amennyire ekkora hassal oda férsz a csaphoz:D ) és vártuk a csodát, hogy a szerveim visszarendeződjenek, Aprajafalva pedig visszacsússzon a helyére.:D

Ja, természetesen az eredmények tökéletesek lettek, mindenki pici szivecskéje tetőtől-talpig átvizsgálva és semmiféle probléma nincs:)))

Ezt követően elmentünk vásárolni, amit annyira nem is nagyon értettem (utólag már persze, hisz időt kellett nyerni:D ) a város egy másik pontjába néhány mondvacsinált ürüggyel, de úgy voltam vele, hogy igazából az időmbe belefér és jobb is lesz sétálni kicsit, csússzanak csak vissza a srácok a helyükre:D

Aztán elindultunk haza. (Mint kiderült egyébként a ház előtt parkolt az összes meglepetést szervező autója, de nekem még ez sem tűnt fel:D ). Anya mondta felugrik velem mosdóba és megy is tovább. Még mindig nem sejtettem semmit. Beléptem a lakásba és be volt zárva a nappali ajtaja. Hirtelen arra gondoltam biztos hazajött a szerelmem hamarabb és valami irdatlan büdőset főz (pl. pacal), ezért lezárta légmentesen nekem a menekülő utat (folyosó), de aztán ebből tovább vezettem a gondolataimat, hogy ha ez lenne azt is érezném, így lehet inkább nekiállt penészirtóval lefújni a falat és ezért zárta el (milyen cuki, hogy eszébe jutott ez...). De ekkor egy babanyöszörgést hallottam, így inkább benyitottam. És azt láttam, hogy ott áll egy óriási pelenka vár mögött rengeteg ember, de még mindig csak néztem ki a fejemből, hogy MOST MI VAN ITT?:D:D Aztán szépen lassan leesett, a meghatódottságtól elkezdett folyni a könnyem és nem igazán tudtam realizálni melyik rendezvényen is vagyok:D

20161215_152640.jpg20161215_151902.jpgimg_0999.JPGAhogy teltek a percek és felfogtam kik vártak rám és mivel készültek, most már tényleg biztosra mondhatom: ÚRISTEN, EZ A BABÁKVÁRÓ PARTYNK. Egy ÓRIÁSI pelenka vártortával a közepén!!! AZTA!!!!! Ami egyébként a leendő Komaság rezidencia helyének nevét viselte a tornyai között :))))

A sokkból feleszmélve nem sok időt kaptam, hisz egyből jöttek a feladatok amit leendő szülőkként kellett megoldanunk:)) Kezdődött egy kis -finomnak egyáltalán nem mondható - bébiétel kóstolással. Hát persze, hogy az én uram a földön az egyetlen, aki a csokis kekszes ízesítésre közli, hogy ez PACAL.:D:D:D:D Majd kihasználva a helyzetet megetetteti magával a fél üveg zöldséges tésztás csirkehús nevű kreálmányt, hisz ez annyira finom, de kell még egy falat meg még egy és még egy, hogy pontosan meg tudja mondani mi is van benne.... :D:D

Aztán jött a szóbeli teszt. Kérdések, melyekre egyszerre kellett 3 másodpercen belül válaszolnunk. Őszinte leszek, nekem az utolsó két kérdés maradt meg, amire olyan összhangban adtunk választ, mint egyikre sem: "Mennyi időnek kell eltelnie a szülés után az első sexig?" - 6 hét. "És ti mennyi időt fogtok várni?" - 0! :DDDD  (megj: nagyon kemény dolog ez az ikres terhesség....:D )

Majd jött egy jó kis activity, ahol azért szépen remekeltünk:D Nem úgy, mint a plüssállat időre pelenkázásában ahol lazán alul maradtam, pedig forgattam én azt a macit fejjel lefele is már:D:D:D

img_1042.JPGKiálltuk a próbákat, megfeleltünk a vizsgabizottság tagjai előtt, most már nincs is más hátra, csak előre és Aprajafalvát várva idekint bizonyítsuk, hogy méltó szüleitek leszünk!:))

És még valami a végére: Köszönjük Nektek, hogy ezt a számunkra nagyon fontos eseményt egy délutánra még szebbé ragyogtattátok, valamint a rengeteg ajándékot és készülődést!

img_1026_2.JPGDe elsősorban azt, hogy VAGYTOK NEKÜNK! <3

... óóóóóóóóó, megint bőgök..... :)))))

 

<3<3<3

Első mérlegelési adatok:)

Drága Aprajafalvánk!:)

Számomra is felfoghatatlan, hogy már olyan nagyok vagytok, hogy nem is foglalkozik senki azzal, hogy hány cm lehet vajon a hosszotok, sokkal lényegesebb, hogy ki hány kg! Az ultrahang szerint:

- Lóri: 1116 g,

- Patrik: 1059 g,

- Bence: 1224 g.

Csak viszonyítás képpen írom, hogy a szakirodalom szerint 1 baba esetén a mi korunknak megfelelő súly 1000-1200 g. Tehát ez nagyjából annyit jelent, hogy pontosan akkorák vagytok, mintha egyedül lennétek, vagyis olyan NAGYOK:)))

És olyan ficánkolók, hogy az ultrahangon is 3-szor szaltóztatok magatok körül mire megtudták mérni amit kellett:)) Bence... hát te pedig, mint legnagyobb.. Tényleg igazi bohóc vagy:D Én már megmondtam anélkül is, hogy közel 6 hete volt ilyen jellegű ultrahang, hogy amit te művelsz bent, az alapján pont olyan leszel mint az apukád:D Lóri és Patrik pedig ismételten elbizonytalanítottátok a vizsgálót, hogy most akkor ti vajon egypetéjűek vagytok vagy sem? Ez még mindig téma és úgy gondolom, hogy amíg meg nem születtek az is marad!:))

Az elmúlt 1 hét a kilóméternyi hosszú listámon szereplő tételek beszerzésével járt, hiszen karácsonyra én már úgy szeretnék itthon lenni, hogy MINDEN készen áll arra, ha esetleg rohanni kell (kiemelve, hogy ESETLEG, mert tudom, hogy nem lesz semmi gond, hisz ennyire jól nem sokan érezhetik bent magukat:D ) vagy mire január első hetében bevonulok és elfoglalom a másik otthonom a kórház keretein belül, akkor már itthon minden rendben, szépen várjon majd ha hazajövünk.

Elkészült az ágyikótok is, hétvégén foglalja el méltó helyét, végre meglett a pelenkázónk is és ezen kívül még nagyjából 3 fizetésnyi mennyiségű egyéb "kütyü" ami kell, hogy csak az indulásnál tudjunk boldogulni:D Én még mielőtt megtudtam volna a méreteiteket teljesen abban a hitben voltam, hogy a koraszülött pelenka is nagy lesz  rátok (0-2,5 kgig), és mindent felkutattam azért, hogy kapjak ilyet, mert nem olyan egyszerrrűűű:D De ezek után megkérdőjelezem, hogy valóban szükség lesz-e erre a méretre...?!:D:D

Tegnap elmentem a gyerekorvoshoz és azon túl, hogy kiejtettem, hogy hányan vagyunk és az egész rendelő örömsikongásba közölte, hogy már hallottak rólunk és nagyon várták a bejelentkezésem, meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó helyen leszünk (amíg persze fel nem épül a Komaság rezidenciánk és el nem költözünk...:D ). Mindenki hihetetlenül kedves és aranyos és a rám fordított kiemelt figyelemmel pedig határozottan meggyőztek:))) És ezzel a lendülettel beszereztem az utolsó pecsétet is a kiskönyvembe ahhoz, hogy igazolni tudjam, hogy mindent végig csináltam és jogosultak leszünk a dolgokra. Ez is hihetetlen. Már itt tartunk. A végén. Áááá, nem bírom felfogni.

Annyira nem bírom felfogni, hogy ahogy közeledik a nap, egyre jobban pánikolok és zakatol az agyam és belegondolok abba, hogy vajon milyen szituációk lesznek és mi lesz?!?!?! És mint friss anyuka, nyilván foglamam sincs semmiről és sikerült jól bele is betegednem ezekbe a gondolataimba:D Levegőt már nem nagyon kapok 2 napja és újból instabillá vált a gyomrom, na de majd összeszedem magam. Azaz megpróbálom:D

Ha terhes vagy a "KICI LÁNYKÁK" is szeretnek:)

Napsütéses gyönyörű napra ébredtünk, kicsit csíp a dér, hűs a levegő, de a napocska annyi energiát ad, hogy feltölt. Célom volt, hogy a mai nap nagybevásárlást tartva utoljára beszerzek mindent, amire még szükségem lesz, de én már többet nem szeretnék bolt közelébe se menni csak ha nagyon muszáj.

Éppen ezért indulás előtt barátnőmmel csevegve kifaggattam igazából mire lesz szükségem a kórházban és mi az a sok felesleges baromság amit megveszel és sose használsz, mert a marketinges csodacsini lányok örömmel beszélnek lyukat a tapasztalatlan kismamák hasába, ellenben minden másra szükséged lenne.

Szóval felvilágosított róla mi fog várni rám a szülést követő 2 hétben, melyik testrészemből mi és milyen mennyiségben fog távozni és egyébként pedig a legjobb barátom a Bridget Jones-ból ismert HASLESZORÍTÓ NAGYMAMA BUGYI lesz (persze nem olyan cuki párducmintásban mint az övé, bár a mintát hagyjuk is, hisz időm és erőm nem lesz felfogni azt, hogy amúgy mi van rajtam és éppen melyik orvos melyik testrészemben tart biológiai feltárást).

Persze se ezek a dolgok, se az ismét besűrűsödött hányások (hol kaját, hol mást..), se az erőlködések miatt az orromból ömlő vér és se az arcomon szétpattant erek nem szegték kedvem, mert elhatároztam, hogy ma össze kell állnia a kórházi csomagnak és punktum! Ennek érdekében képes vagyok ellátogatni arra a helyre, ahol minden "KICI ÉS OCSÓ" (az eladóktól a termékekig) és többnyire cseppet sem magyar egyik se.

Szóval süt a nap, a kocsiban üvölt a Coco Jumbo, a gyerekeim teste is ritmusra jár a hasamban, a képzeletem már teljesen más dimenziókban, majd egyszer csak a "KICI OCSÓ" helyen találom magam. Azok között az emberek között akikkel soha életemben nem szimpatizáltam és valahogy úgy érzem ez a méreteim miatt van. Ők nem szeretnek engem mert számukra én olyan lehetek mint Godzilla vagy egy elefánt a porcelánboltjukban, én pedig nem szeretem azt, akire ha rámosolygok nem mosolyog vissza. De maradhatunk csak szimplán a köszönésnél is. Ha én köszönök, akkor köszönjön ő is.

Szóval KICI OCSÓ helyen az eladók ANNYIRA cukik és kedvesek voltak ma velem... Érdeklődtek, beszélgettek, sőt volt aki felajánlotta ICIPICI KICI székét, hogy üljek rá ha nagyon elfáradtam már, de persze udvariasan visszautasítottam, mert nem akartam összetörni semmit:D A hasam mérete miatt mindenki kivétel nélkül azt hitte, hogy már nagyon a végén járunk, és amikor megkérdezték, hogy mikorra vagyok kiírva és mondtam, hogy március 2, akkor jött a képzavar. KICI LÁNYKA nézi a hasam, nézi a fejem, vizsgálja a testem, mosolyog, vissza téved a zavaros tekintete a hasamra és látszik, hogy nem érti mi van. Persze kivártam a hatásszünetet és utána segítettem neki megfejteni, hogy hogy is van ez és miért akkora már most a hasam mint másnak 40 hetesen:D

Úgyhogy a nagy bevásárlást követően megmutattam életem értelmének mennyire sexy nagymama bugyikra és szoptatós melltartókra tettem szert, majd megállapítottam, hogy gyakorlatilag még mindig elég messze vagyok a kórházi bőröndöm bezárásától, hisz abba alig sikerült venni valamit ezen a néhány felettébb izgalmas "ruhadarabon" kívül.

Terhesen a gyógyszertárban is aggódnak érted, a KICI LÁNYKÁK is átváltanak cukiba és hirtelen az egész világ imád és már nem számít a méret, a nemzetiség, az elvek. És hihetetlen, de több férfi bókot lehet bezsebelni, mint bármikor máskor, amikor töredék ekkora méretű hassal és 6 kg vakolattal a fejeden kaptad egész életedben.

Jó-Jó fiúk, abba is hagyom a gépelést, mert a 6 fele álló és mozgó hasam jelzi, hogy fejezzem már be:D

Bántod a családom? Neked véged!

Szép napsütéses idő, bár orkán erejű szél tombol, pont úgy, mint bennem a hormonok.

Úton vagyok anyáékhoz ebédre amikor is az egyik kanyarodó sávban elakadás jelzővel áll egy nagy 4 kerekű. Többen kikerülve őt, hisz láthatóan nem indul, még el is ejtek a számon egy "csóri, rossz lehet pont itt lerobbanni" mondatot amikor azzal a lendülettel kikerülve beindul az autója. Gázt ad, hogy VÉLETLENÜL SE FÉRJ BE ELÉ, sőt, kifejezetten idegbeteg módjára elkezdődik a kocsik háborúja. Közeledik egymáshoz mind a két autó, ő nem enged, de mi sem. Mindez nagyjából 20 m-en belül mire féltve a saját "csodajárgányát" csak beenged és ezzel pirosra vált a lámpa.

Eddig még amúgy nem is történt semmi extra, csak egy hétköznapi igazi tajparaszt pesti közlekedik. Na de amikor ott várakozva a lámpa előtt ELKEZDI NYOMNI A DUDÁT, NA OTT ELBORULT AZ AGYAM. Hogy meri venni a bátorságot, hogy ő követi el a szabálytalanságot, majd még neki áll feljebb és NYOMJA A DUDÁT A CSALÁDOMRA?

És olyat tettem, amit még soha. Lesüllyedtem én is az igazi pesti tajparaszt szintre, elővettem a "csezd meg magad" mosolyom és bemutattam neki. Lendületből. Gondolkodás nélkül, egyszerűen csak azt éreztem, hogy IGAZSÁGTALANUL vergődik és milyen jogon nyomja a dudát?! És csak jött az inger, hogy a tudomására hozzam a véleményem róla, hogy mekkora igazi gyökér és tanuljon már meg közlekedni!

Nyilván olaj volt a tűzre a cselekedetem, hisz csak nyomta és nyomta és nyomta. Nekem pedig minden egyes dudaszónál színt váltott a fejem és azt éreztem, hogy az "ÖLD MEG!!!!" gombot nyomkodja rajtam.

Így kikanyarodva végre a Hungária körútra alig vártam, hogy mellém érjen és kifejthessem bővebben a véleményem, mert kifejezetten akkora késztetést éreztem a szivárvány összes színében pompázó fejemmel, hogy elmondhassam neki mit gondolok....

Természetesen ahogy mellém ért, oda se mert nézni, csak ült és próbált tudomást se venni rólam, mintha semmi nem történt volna, de pechére mind a ketten pirosat kaptunk. Pechére egymás mellett.

Ablak lehúz... de ami elhagyta ott a száját az már az egyébként is plafonon lévő agyvizemnek csak egy lökés volt, hogy kitörjön belőlem és üvöltve, viszonozva az ő cseppet sem kedves szavait olyat mondjak, amit nem hogy idegennek, de soha senkinek nem mondtam. De most igen. És belementem egy olyan szópárbajba amibe még életembe soha. Szerintem a 31 év alatt felgyülemlett összes csúnya szót sikerült gyakorlatilag 10 másodperc alatt az arcába tolni.

Próbált ő mutogatni meg visszaszólni, de szerintem annyira feltúrbóztam magam, hogy férfi hangszinét porba gyalázva nem hagyhattam, hogy az ő csúnya szavai hangosabbak legyenek mint az enyémek.

És igen, ettől zengett ma délben a Hungária, tőlem, tőle és a dudaszótól.

És most jön a vége: OLYAN HIHETETLEN JÓL ESETT, HOGY NEM HAGYTAM ELTIPORNI MAGAM, HOGY VÉGRE EMONDHATTAM A VÉLEMÉNYEM ARRÓL, HOGY HOGY VISELKEDIK és hogy kifejthettem a véleményem még akkor is, ha nyilván ebből semmi nem jutott el a degradált agyáig.

De volt még itt egy szereplő ebbe a sztoriba. Amit visszapörgetve az eseményeket csak később döbbenek rá. Mégpedig a férfi mellett, az anyósülésén ülő néni. Aki szó nélkül, fejét a történtekre sem fordítva csak ült ott. Nem nézett se rám, se rá, se senkire, csak süllyedt bele szégyenében az ülésbe. Pont úgy, mint én tettem huszon évekkel ezelőtt, amikor én ültem az anyós ülésen gyerekként és egy gyakorlatilag hasonló kialakult helyzetben tettem.Ma pedig felnőtt fejjel pont úgy viselkedtem, mint ahogy akkor ezt láttam attól aki vezetett. És talán pont úgy éreztem gyerekként magam, mint ma az a néni, függetlenül attól, hogy melyik helyzetben kinek volt igaza. Még hogy a történelem nem ismétli önmagát.....:)

Így néhány órával később egyébként lenyugodva, átgondolva és megpróbálva kívülről nézni a helyzetet elég vicces lehetett. Tudom, hogy nekem volt igazam, mindezek ellenére ha most ez újra játszódna akkor inkább kiszállnék a kocsiból a pirosnál, odamennék a férfihez és megkérdezném tőle, hogy nincs-e kedve egy óriási pohár feketeerdős forrócsoki mellett megbeszélni mi a franc baja van... de csak mert annyira kívánom a feketeerdős forrócsokit, hogy azt leírni sem tudom! :D:D:D Apropó... Nincs valakinél egy fánk?! :D

Ez a karácsony más mint a többi!

Hogy most a karácsony vagy a hormonok, de mindenen elérzékenyülök és konkrét sírógörcsöt kapok. Így van ez a karácsonyi reklámokkal.. Azokkal a reklámokkal amiket gyűlölök, sose volt rám semmilyen hatással, olyan szinten nem érdekeltek, hogy fel se fogtam sok miről szól csak néztem kikapcsolt aggyal.

Bezzeg most. Hát a telekom és a unicum reklámjait mindegy hanyadjára látom és a nap melyik időszakában, hihetetlenül kitör belőlem a sírás, hisz olyan meghatóóóóóó:D Bár ha belegondolok abba, hogy szerintem a földön rajtam kívül csak más terhes nők sírnak rajta, akkor vicces...:D

De sírok máson is. Ha meglátok egy embert sírni akár élőben, akár tv-ben, mindegy. Belőlem is kitör az együttérzés okoktól függetlenül. Jön és képtelen vagyok uralni!

20161127_192302-1.jpgSírok azon is, hogy elkeztem kimosni Aprajafalva ruháit advent első vasárnapján és az egész nappalit beterítettem vele gyertyafényben. És ez olyan meghatóóóóóóóóóóóó, hogy már csak pár hét, 1-2 hónap és ez vár ránk:)

De mesélhetnék még arról, hogy azon is elbőgöm magam, ha nem tudok előre hajolni a nagy hasamtól vagy már a vezetés is megterőltető, hisz életembe nem volt még olyan, hogy ha kinéztem magamnak egy parkolóhelyet akkor szimplán azért képes vagyok elmenni teljesen máshova mert nem sikerül elsőre beállni és nincs az az isten, hogy mégegyszer hátra fordítsam a fejem tolatás közben.

Még 1 hónap szabadlábon

26het.jpgÍgy 26 hetesen már csak 1 hónapunk van, hogy szabadlábon éljünk... Ma közölte a doktorbácsi az elkövetkezendő 1 hónap szabályait, cserébe még itthon tölthetem az ünnepeket:

1) Kerüljem a szénhidrátot. Ha-Ha! Maximum a nutellás üveget tudom kerülgetni addig-addig amíg eldöntöm jobb kézzel fogjam meg vagy ballal....:D

2) Nincs karácsonyi zabálás. (Ezt kommentálni se méltatom:D )

3) Pihenés, nyugalom és felkészülés a kórházi életre.

4) December 27-én találkozunk és megbeszéljük pontosan melyik nap vonulunk be a kórházba.

Ez kicsit elszomorít. Semmi gond nincs se veletek Aprajafalva, se velem. Sőt, kifejezetten meg van velünk elégedve. Jó a vérképem, az eredmények na és a hozzállás.:D Mindig röhögünk ha találkozunk mert szeretné kiszedni belőlem, hogy mik a panaszok meg ilyesmi, de én meg mindig lerázom a témát:D A kedvenc közös témánk a súly, de ma színt vallottam. Kérdés: "csak ennyi plussz???? hát ez eddig elég jó, de ne bízza el magát...". Válasz tőlem: "MIT CSAK??????":D:D:D

Szóval próbáltam tudatosítani benne, hogy nem kell nekünk még január első hetében befeküdnünk, nincs most se és akkor se lesz semmi baj és inkább bejárok minden nap a vizsgálatokra csak hadd ne kelljen ott lennem még 2 hónapot. De nem engedett. Próbáltam még kedveskedni, de csak kiröhögött és NEM választ kaptam:( :D

Kicsit káosz van most, mert Aprajafalva ágya még átalakítás alatt, nincs pelenkázónk és egy csomó minden hiányzik még, a ruhák zsákokban és semmi nincs kimosva, na és ami engem illet... Hát én azt se tudom hogy lehet egy közel 2 hónapos kórházi életre felkészülni?? Én nem akarok olyan pizsamában csoszogó kismama lenni akit teljesen beamortizált a kórházi lét. És amúgy is látott már valaki életében olyan pizsamát amiben nem úgy nézel ki, mint egy ZSÁK? Bocs, NAGYHASÚ ZSÁK?! És a 2 hónap az milyen hosszú idő már, mit fogok én ott csinálni??

Van 1 hónapom még mindent elintézni, de azt se tudom hol kezdjem...

Már csak 100 nap...

100nap.jpg

...és lesz egy nagyon fontos randevúnk! Nem ígérem, hogy a legjobban fogok kinézni és azt sem, hogy nem fogok bőgni, de végre megismerhetünk Titeket a hasamon kívül is!:))

Persze ez csak a hivatalos számítás, nyilván tudjuk, hogy a valóságban minden máshogy van, de igazából csak rajtatok múlik, hogy van-e még 100 napunk a nagy találkozásig:D Én kitartok, bár nagyjából úgy nézek ki és úgy megyek, mint egy nagyhasú betojt pingvin:))) De az időmből kitelik jobbra-balra gurulgatni veletek, tehát igazán ráértek még bent növekedni:)) Majd hívunk egy darut a végére, ha mozogni szeretnék, de ezzel ne foglalkozzatok:)))

Tegnap túl estünk az újabb cukorterhelésen és egyéb vizsgálatokon ami a 26. hét kapujában kötelező:) Hát nem mondom, hogy ismételten nem vágott tacsra, de sokkal jobban viseltük, mint az előzőt. Egyrészt bennem maradt az a szutyok lötty (igaz kicsit csaltam a cél érdekében, de ezt nem mondjuk el senkinek:D ), másrészt pedig a vizsgálatot követő kb 12 órányi alvás után mára kihevertük:) Haladunk!

Jaj, imádom, hogy már mindenki a hasamhoz közeledik és széjjel simizik:))) Egyébként nem is értem azokat a nőket, akiket ez zavar, hiszen olyan jó. És nem csak azért mert a hasam simogatásával engem is lekenyereznek, hanem olyan emberek lépnek be ezáltal az "intim szférámba", akik szinte még soha. És furcsa érezni, hogy ilyenkor mit is érzünk:D. Egyrészt én inkább azt veszem észre, hogy inkább tartanak tőle(m), hogy ennyire közel kerüljenek hozzá(m), de amikor megkérdezik és persze megengedem, akkor olyan pozitívan csalódok. Szerintem ezek az érintések rengeteg dolgot elárulnak. Úgy látszik a babák közel hoznak az emberekhez:D Furcsa, de ez családon belül is így van. Ha belegondol bárki, akkor a sima "köszönő puszin" kívül mikor érintjük meg a másikat (nyilván nem a társunkra gondolok:) )?. Szerintem a válasz kb. a SOHA. Na úgyhogy én inkább élvezem ezt az egészet, hisz nem nagyon lesz több ilyen. Akinek pedig nem érdekel a közelsége, arra pedig ott van a hihetetlenül paraszt tekintetem és eszébe se jut megérinteni a pocakomon át a gyerekeim...:D:D:D

Ha már az érintésnél tartok, akkor kicsi Bence! Egyik este örömkönnyeket csaltál az apukád szemébe:) Szerintem éppen valamelyik atletikai bajnokságra készültél fel, mert amit leműveltél bent azt az arcomra írva nagyjából a keresztbe állt szemeim modellezték. És az egyik bajnok mozdulatod alkalmával szerintem ki akartál jönni a hasamon keresztül és elkezdted kitolni magad. Éreztem én, hogy valami történni fog, ezért mondtam is az apukádnak, hogy most tegye oda a kezét... Te pedig csak toltad és toltad magad oly annyira, hogy nem csak azt éreztük, hogy van ott valaki... hanem a komplett tested. Aztán pár másodperc után rájöttél, hogy nem erre van a kijárat... és inkább megtámadtátok egymást Patrikkal, de ezt legalább már bentebb tettétek:)))