Terhesség előtt az "amortizáció" szót csak mint pénzügyi fogalom használtam, de most olyan brutális élvezettel töltött el leírni ide, mint amikor 1 hét koplalás után beveszel a szádba egy falat csokit. Aztán nem bírsz megállni az egy falatnál és kell még egy-és még egy és már a fél táblát benyomtad a szádba, de KELL MÉG CSOKI!! Na ezt érzem én most, annyira hiányzik egy kis szakma, egy kis meeting a kollégákkal, egy kis logika, egy kis agytorna, egy kis kreativitás, bármi amibe nem az anyai képességeimet kell használnom, hanem a sajátomat!

Durva ez, mert én magam is észre vettem már nagyon sok dolgot ami az agyam amortizációját illeti. Illetve nem is amortizációnak nevezném, hívjuk inkább anyaaggyá alakulásnak. Ez abban nyilvánul meg, hogy míg korábban 300%-on pörögtem és képes voltam egyszerre legalább 5 féle dologra 110%-osan figyelni, ez most leredukálódott 1-re. Vagyis nálam 3-ra:) Egyszerűen a 0-24-ben 3 fiúra figyelés mellé nem fér már be semmi más. És a legcsúnyább az, hogy NEM IS ÉRDEKEL. A legkeményebb, amitől teljesen kikészülök, amikor üvölt (jobb esetben csak) egy a kezemben és valaki elkezd hozzám beszélni. Na ettől olyan mértékben kikészülök, hogy szívem szerint ordítani tudnék. Egyszerűen az egy dolog, hogy fizikailag képtelenség hallani amit a füledbe ordítás mellett mondanak, de mindemellett ez sem érdekel. Akkora önfegyelem és türelem kell abban a pillanatban a gyerekeim felé, hogy képtelen vagyok tolerálni a felnőtteket. Miért gondolják azt, hogy értem amit nekem akkor mondanak?? A helyzetet fokozza ha mindezt mosolyogva és csacsogva teszik valami eszméletlen vidám témáról, miközben én próbálok együttérezni a gyerekemmel, akinek valami éppen nagyon fáj!

Szóval volt már, hogy az uramnak könyörögtem reggel, hogy hadd menjek én dolgozni helyette. Nem azért mert nem szeretek itthon lenni és anyaként nevelni a világ legszebb 3 fiúját, hanem egyszerűen ennyire hiányzik már most egy kis "társadalmi hasznosság". Ha tehetném, akkor komolyan nekiállnék itthonról dolgozni, de azt be kell látnom, hogy 24 óra erre kevés:(. Aztán meg jönne a fent nevezett csoki szindróma vége: LELKIISMERET FURDALÁS (már hogy leírtam is az van.:D ).

Na de ennyit az önző írásomról, jöhetnek a megvető kommentek, attól még ha igazán őszinte akar lenni magához egy anya, biztos vagyok benne, hogy ezen mindenki pont így megy keresztül. És ezúton szeretném üzenni azoknak a rosszmájú megjegyzéseket tevőknek, akik szóvá teszik, hogy "már megint fodrásznál volt 3 gyerek mellett", hogy mindenki a saját háza körül sepregessen, mert fogalma sincs róla senkinek, hogy lelkileg és fizikailag is mit jelent 3 gyerek mellől akár csak 1 órára is kimozdulni kicsit. Nekem erre van szükségem ahhoz, hogy feltöltődjek, hogy utána ismét 900%-osan tudjak a gyerekeimé lenni és újult erővel vethessem bele magam a gagyogás világába. És hála Istennek mindebben van egy családom, akik látják ezt és teljes vállszélességben támogatnak. És ezzel nem csak az én nőies egyensúlyom próbálom fenntartani, egyszerűen inkább egy lemerült elemhez hasonlítanám magam, akit feltesznek a töltőre és megújult erővel tud gagyogni és pelenkázni tovább.

Mert bizony, ahogy telik az idő, egyre nagyobbak az igények. Egyre többet kell tornázni, fent lenni, gagyogni, játszani (és pelenkázni:D ).

Már nagyon cuki módon nyomjuk az "EÖÖÖÖ, ÓÓÁÁÁ, ÁÁÁÁ"-zást és néha néha még a csörgőt is sikerül megfogni:))

Így 3 hónaposan Lóri 4590 gr, Bence 4670 gr, Patrik 4810 gr. Hosszban pedig 57-56-55 cm :) Ez a közel 14 kg a legédesebb súlyzó, amit valaha fogtam!

Az első húsvéti locsolkodás is megvolt, minden utukba eső nőt megöntöztek egy egyedi vers kíséretében:

"Mi vagyunk a Komaság Trikrek és locsolkodni jöttünk, Kapunk-e szép piros tojást, hogyha megöntözünk?" :))

Nagyon sok piros tojást és játékot, ruhát, mesekönyvet gyűjtöttek össze, így bele se merek gondolni, mi lesz akkor ha már jövőre tojáskeresőre is menni fogunk:)) Kész bűnbarlang lett ennyi csokitól a lakás:))

Lezajlott az első betegségünk is. Ha a gyerekneveléssel kapcsolatos félelmeimről kérdezett volna bárki, akkor biztos, hogy egyet nem soroltam volna fel: IDŐJÁRÁS. Az, hogy mikor milyen idő van és hogyan azonosulj ezzel a gyerekek öltözködését illetőleg... hát ez a kihívás. Az még hagyján, hogy egyik nap ilyen-másik nap olyan. De az, hogy percről percre változik. Na ez a vég. Így történt, hogy hol túlöltöztetem a gyerekeket, hiszen amikor még elindulunk itthonról, akkor a hőmérséklet közelít a nullához és nem fúj a szél. Majd mire hazaérünk 100 ágra süt a nap és orkán erejű szél van. Közben a sötét színű babakocsi szívja magába a meleget, mire a gyerekek elkezdenek üvölteni, mert megsülnek bent. De abban a pillanatban, ahogy magadhoz vennéd őket, jön a tornádó, ami a leizzadt kis buksijukat megfújja, nem számít hány réteg és milyen jellegű sapka van a fejükön. Szóval ezzel szenvedek nap, mint nap és már előre rosszul vagyok amikor ki kell mozdulni a lakásból, hogy MIBE ÖLTÖZTESSEM FEL? És biztos vagyok benne, hogy ezért fázott meg mindenki. Egyszerre mind a hárman. Anyaként a szívem szakadt meg amikor az első orrszíváson túlestem, majd olyanná váltak a hétköznapok mintha egy gyártósoron lennénk: pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés-pelenka-orrszívás-etetés. Persze Murphy, hogy mindez akkor kezdődött amikor az ünnepek... tovább is van, mondjam még..?:D:D

Na, azt hiszem eljött az ideje, hogy befejezzem ezt a postot, mert már nagyon sokat írtam és még szúrni fogja néhány "kedves" anyuka szemét, hogy merek 3 gyerek mellett ennyit írni...:D Csak úgy megjegyezném, hogy amíg ez a pár sor megszületett, közben etettem, hányást takarítottam, altattam, vígasztaltam, reggeliztem, elindítottam egy mosást és most gépelés közben a bal kezemmel lökdösök 2 gyerekeket a hintában, miközben egy az ölemben van. JJAAJ, a cumisüveg sterilizálást kihagytam a felsorolásból.... :D Hm.. igazából ezek után nem értem, miért írtam az elején, hogy csak a 3 fiúra oszlik meg a figyelmem. :D