Trikrek élete :):):)

Trikrek élete :):):)

Közellenség neve: MÉRLEG

2017. február 25. - KoHoHeni

Most, hogy a lakásban fellelhető összes férfi alszik, én pedig már elindítottam a mosást, mosogatógépet, kész a reggeli és itt toporgok, hogy mi a francot csináljak még, mert süt a nap és semmi kedvem aludni, gondoltam írok arról, ami az egész terhesség (életem) alatt a legnagyobb félelmem volt...

Mióta világ a világ és én ezen a világon vagyok, azóta küzdök a súlyommal. A testem adottságait mindig is egy sorscsapásként éltem meg, hiszen számtalan kellemetlen pillanatot tudnék felidézni akár már óvodás korból is arról, hogy hogy nézek ki. Milliónyiszor feltettem már a kérdést, hogy MIÉRT PONT ÉN? És amikor a "tökéletes test" genetikát osztogatták, akkor nekem miért nem szólt senki, hogy álljak be abba a sorba? Azért azt hozzá teszem, hogy felnőtt fejjel már teljesen másképp élem meg ezeket a dolgokat, de ettől még isszonyú para volt, hogy mi lesz így velem ha egyszer terhes leszek? Hogy fogok én felvenni bármilyen ruhát, de egyáltalán hogy fogja bírni a gerincem, a testem ha felkapok magamra 30 kg-t és mi lesz utána, amikor szoptatni kell és gyakorlatilag ha nem eszel, nincs tej.

Aztán amikor megtudtuk, hogy Aprajafalva lakik a pocakomba, akkor megfordult minden. Egyrészt a hír hallatán, hogy VÉGRE ANYA LESZEK, másrészt pedig életemben először áldásként éltem meg, hogy ekkora testem van. Hogy ilyen magas vagyok, hogy a csípőm széles és nem utolsó sorban, hogy a hasam cseppet sem feszes! Mert tudtam már akkor, hogy ahhoz, hogy ne szakadjon szana széjjel a hasam és a 3 babának legyen elég helye, ahhoz pont ilyen test kell. És ezt tudatosította bennem az a rengeteg fénykép is amit láttam a MissTökéletes testű anyákról, akik pánikolva kértek tanácsot különböző fórumokon, hogy hogy lesz nekik újra feszes hasuk és hogy fog eltűnni a rengeteg csík róla? Engem pedig ez erősített abban, hogy az egész életen át tartó küzdelem a kilókkal most fordulatot vesz és KÖSZÖNÖM, HOGY PONT ILYEN VAGYOK AMILYEN.

Mindezzel párhuzamosan az életem részévé vált a napi 1-2-3-4-5 hányás is ami totális étvágytalansággal párosulva, teljesen mindegy volt, hogy az a minimális táplálék amit beviszek az mi, mert megfordul és jön is ki. Ez gyakorlatilag csak a kórházi létem alatt szűnt meg és már azon sem aggódtam, hogy igazából nutellát eszek nutellával, fánkot fánkkal vagy nutellát fánkkal.. amit egy jó kis MC Chiken menüvel kísérek SOK COLÁVAL. Valamiért végig ott volt a tudatomban, hogy most jött el az én időm, ehetem, mert most minden más lesz.

A szülés előtti éjszaka volt az utolsó mérlegelés ami a kezdeti súlyomhoz képest +22-t mutatott. Akkor kicsit elbizonytalanodtam, hogy jól tettem-e, hogy beküldtem Aprajafalvának azt a rengeteg fánkot és hogy már majdnem törzsvendég voltam a mekiben, de annyi más bajom volt, hogy nem is foglalkoztam vele tovább, lesz ami lesz.

Már amikor a műtőből kitoltak is mondták, hogy gyakorlatilag az első órában 8 liter folyadék távozott a testemből, ami akárhogy is nézzük már -8 kg. Aztán csak azt éreztem, hogy gyakorlatilag 12 óra alatt összementem, a térdemen kilátszódott a csont, a combom fele akkora lett, a kezemen lévő karszalag majdnem leesett a csuklómról (amit előtte már le akartam vágatni, mert beleépült a bőrömbe szinte) és elképzelni nem tudtam, hogy mi történik most velem.

Eltelt 3 nap és ráálltam ismét a mérlegre ami -19 kg-t mutatott. Madarat lehetett volna velem fogatni, hiszen gyakorlatilag majdnem minden lement 3 nap alatt, sőt, a maradék 3 kg-ról is meg voltam győződve, hogy ez még a vizesedésből származó víz a testemben és az is le fog menni.

Aztán a kórházi koszt, a non-stop fent lét, az egész napos gyerekek körüli pörgés hatására 2 hét múlva már -26 kg-nál tartottam. 4 kg-val voltam kevesebb mint amikor elkezdtem a terhességet. Volt olyan, aki meg sem ismert. Annyira vicces volt! Ültem a fejőszobában a csajokkal, éppen nagy traccspartyt tartottunk az élet nagy dolgairól amikor is beront az egyik nővér, hogy engem keres, mert nem mentem a kötelező szuriért és utánam hozta, de nem tudják-e, hogy hol vagyok?! Én nézek rá, többször összetalálkozott a tekintetünk és nem értettem, hogy most vicces kedvében van és azért tesz úgy, mintha itt sem lennék vagy mi történik most egyébként?? De ahogy keresett és megfagyott a levegő, mert a csajok sem értették és mondom neki, hogy hát itt vagyok.... Akkor teljesen kiakadt, hogy esküszi, hogy nem ismert meg, 3 napja amikor utoljára találkoztunk még kétszer ekkora voltam....:D:D:D

A bőröm pedig... Nem hogy rosszabb lett volna, gyakorlatilag azóta mérhetetlen selymesség lett úrrá rajta, amit nem is értek. De olyan pihe-puha lett a nem gyenge klóros víz ellenére, hogy tényleg már kezdem azt hinni, hogy valami természet feletti dolog történik most velem:)))

Így tehát el is határoztam, hogy hétfőtől tudatosan visszatérek a terhesség előtti étrendemre, újból száműzök minden finomított dolgot, elsősorban a cukrot és a lisztet és ha már ekkora áldást kaptam, hogy így reagálta le a szervezetem életem legnagyobb félelmét, akkor nem adom fel, tovább csinálom és megmutatom a világnak, hogy 3 gyerek nem kifogást generál a fogyásra, hanem erőt ad hozzá! Amire pár hónapon belül egyébként is nagy szükségünk lesz velük kapcsolatban...:)))

És a teljes igazsághoz hozzátartozik még valami: mivel a szüleim is életmódot váltottak, így biztos vagyok benne, hogy a minden nap náluk főzött ebéd is sokban hozzájárult ehhez az egészhez. Hogy bár az ebédidőt leszámítva totál egészségtelenül táplálkoztam, mégis a fő étkezés alatt semmi károsat nem kapott a szervezetem. És ezt itt is ezúton KÖSZÖNÖK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://harompocaklako.blog.hu/api/trackback/id/tr2812292263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása